Kimondhatatlan öröm, és hála töltött el bennünket, amikor édesanyám hazajött. Elmondta, hogy nagyon beteg volt, mivel tetanusz mérgezést kapott. Igazán, a jó Isten után, az orvosok lelkiismeretesek voltak hozzá, és emberileg, minden tőlük telhetőt megtettek, életet egyedül a mindenek Alkotója, Teremtője adott neki. Egyszer csak, eszébe jutott édesanyámnak, hogy mikor az ostrom kezdődött, és mondták az emberek, hogy az ékszereket jobb eldugni, mert a katonák is, de még inkább a civilek is, könnyen megölik az embert. Jobbik esetben, elrabolják az értékeket. Így akkor édesanyám a karikagyűrűket, fülbevalókat, köztük az enyémet is, a télikabátjának az aljába, a vatelin bélés közé tette, és a kabátalján a bélést visszavarrta. Ez a téli kabát édesanyámon volt, mikor Fótra vitték őt. A kórházban ezzel takarózott, mivel a katonai pokróc kevés volt, és fázott. Most gyorsan elővette a kabátot, hát megijedtünk, mert végig fel volt fejtve a kabát alja, az ékszerek sehol nincsenek. Nem túl nagy érték, de a jegygyűrű emlék, az arany fülbevalómat pici koromban kaptam a keresztanyámtól, szintén emlék és nincs sehol! Végig tapogatta édesanyám a vatelint, de sehol nincsen. Keseregtünk rajta és végül annak örültünk mindnyájan, hogy együtt vagyunk és az Úr Jézus kegyelméből élünk. Majd csak újra elővette édesanyám a kabátot és csodálatosan az Úr Jézus elrejtette, a kabát egyik eleje csücskében az ékszereket. Volt nagy öröm! Valaki ki akarta szedni, mert végig fel volt fejtve, ki is eshetett volna, de csodálatos módon, az Úr az Ő angyala által, még ezeket a tárgyakat is megőrizte, legyen neve örökké áldott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése