Oldalak

2017. november 23., csütörtök

16. Váratlan vendégek

Édesanyám, és a négy kis testvérkém, két héttel hamarább mentek Szentesre, az úgynevezett Deák tanyára. Ezek nem voltak rokonaink, csak a tanya tulajdonosai voltak. Nagymamámmal én itt maradtam Rákosszentmihályon, amíg édesapám fuvarossal nem jött értünk, hogy a megmaradt kis bútorainkkal, együtt minket is Szentesre vigyen. Egyszer az utcán megállt előttünk egy nagy teherautó, kiszállt belőle két férfi és egy idősebb hölgy. Jönnek be, sem nem köszöntek, sem be nem mutatkoztak. A hölgy turkált, nézelődött és azt mondta, hogy keresi a holmiját, amit elloptak tőle az emberek. Mivel nem volt semmi az övé, úgy érzem dolga végezetlenül nem akart elmenni. Így nekem esett, a fülemből a kis fülbevalómat ki akarta tépni, hogy ez az övé. Ő egy idős nagyságos asszony volt. Nagyon sírtam, féltettem a csodával határosan megmenekült fülbevalómat és ugyan akkor fájt, ahogy a fülemmel együtt rángatta, ki akarta tépni. Az egyik férfi rászólt, hagyja azt a gyermeket, ne bántsa! Így aztán elmentek. Ekkor újra megtapasztaltuk, az Úr Jézus védelmét, óvó kegyelmét.

Illusztráció


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése