40. Aranyom, ezüstöm nincsen (ApCsel 3:6/a)

Kórházba kerültem Szentesen, a sebészetre. Volt egy fiatal ápolónő, aki igen kedves volt és lelkiismeretesen ápolt, a műtét után is. Szerettem volna meghálálni szolgálatkészségéért, de nem volt semmi pénzem. Nem volt hátra más, mint hogy írtam neki egy köszönő levelet. A levél írása előtt imádkoztam, kértem az Úr Jézust, hogy Lelke által adjon olyan gondolatokat, amire az ápolónőnek szüksége van. Mivel másolatot nem készítettem a levélről, így csak pár gondolat jut eszembe. A levelet így kezdtem: „kedves nővérke, én is úgy vagyok, mint az apostolok voltak annak idején, mivel aranyom és ezüstöm nincsen, fogadja tőlem e pár sort, köszönetem és hálám jeléül”. Így a négy oldalas levelet, átadtam neki sírva. Még szóban is köszönetet mondtam neki.

Egy pár nap múlva hozza a postás a levelet, a nővérkétől. Nagyon meglepődtem. Írta a nővérke, hogy nagyon szépen köszöni a levelet, ezt a Jó Isten küldte az ő számára. Ugyanis egy nagy csalódás érte, a vőlegénye elhagyta, más nő miatt. Esküvőre készültek és ez nagyon váratlanul érte őt. Éppen elhatározta, hogy öngyilkos lesz, olyan kiúttalan volt élete. Éppen az én általam írt levél tartotta vissza ettől a szörnyű lépésétől. Azt írta, hogy én el sem tudom képzelni, milyen nagy szolgálatot tettem neki. „Az életemet mentette meg!” Többször is elolvasta, sírva levelemet és köszönte a jó Istennek is és nekem is. Hát én is megköszöntem, hogy az Úr Jézus indítására megírtam a levelet.

Illusztráció