Elérkezett, a várva várt szombat reggel. Végre hazaérkeztem, a testvérkéim és édesanyám már elmentek Szentesre, az imaházba. Édesapám volt odahaza és készülök ünneplőbe öltözni. A selyemharisnyát, ahogy húzom fel, megpattant a szeme és felszaladt. Mivel másik nem volt, ebben kellett elmennem. Azt mondja édesapám, itt a tű és varrd meg, én nem merem, mert édesanyám azt mondta, hogy a Tízparancsolat szerint, semmi munkát nem szabad végezni szombaton. Erre ő elővette a tűt és a lábamon megvarrta a harisnyát. Ilyen volt az én első szombatünneplésem.
Ahogy közeledtem az imaházhoz, egyre jobban vert a szívem. Azért a hazugságok ott settenkedtek, a fejemben. Hátha mégis valami igazság van a Zsófika asszonyom beszédében. A másik gondolatom viszont az volt, hogy édesanyámat olyan helyre még kényszeríteni sem lehetne. Végre bementem a terembe. Egy fiatal lány a harmóniumnál ült és kellemes lágyan játszott, általam még akkor nem ismert énekeket. Jöttek nénik, bácsik, gyermekek, szeretettel körülvettek, üdvözöltek. Mondanom sem kell, hogy az én drága édesanyám, a nyakamba borult sírva, hiszen ez szokatlan volt, hogy ilyen sűrűn hazajövök. Na, meg a gyülekezetbe is eljöttem, ez kimondhatatlan öröm volt mind kettőnk számára. Annak rendje-módja szerint vártuk az istentisztelet kezdését. Akkor én még nem tudtam, hogy a szombatiskolai istentisztelet lesz. A biztonság okáért, én az ajtó közelében ültem le, ha valami rossz mégis bekövetkezne, hát gyorsan ki tudjak szaladni. Mert ugye munkálkodott, a minden jónak ellensége, az érzéseim között. Nagyon tetszett minden, hát a szombatiskola még jobban tetszett, úgy 6-8-as csoportokban, tetszett az is, hogy kérdezett egy valaki, tanító, de én még akkor nem tudtam ezeket a dolgokat, de jól éreztem magamat. Majd kevés szünet után a prédikáció, de azt megelőzve, énekszámok, versek, ez csodálatos volt az én számomra.
A déli szünetben, mindenki megette, amit vitt, az imaház udvarán, teraszán szép környezetben. Utána bementem az imaterembe és az ajtónál való széken helyet foglaltam, nézelődtem. Ugyanis a kis terembe mentek, nők, férfiak, idősebbek és fiatalabbak is. Mivel a Zsófika asszonyom olyat is mondott, hogy vannak szobák, ott ágyak és a fiatal lányokat oda becsalják és a papok mit és mit csinálnak velük. Ezért mikor látom, hogy vonulnak be, úgy gondoltam, én rögtön elszaladok, oda be nem megyek! A másik gondolatom az volt, hát a végére járok én, ennek az egésznek. Két tűz között őrlődtem, mit tegyek? Ekkor jött a drága Móricz testvérnő, aki a Szentesi gyülekezet vezetőnője volt, kedvesen lehajol hozzám és azt kérdezi, nem mennék-e be vele, Bibliából tanulmányoznak. Ekkor is hevesen vert a szívem, a gondolatok és érzések cikáztak bennem. Mikor kinyílik az ajtó, fellélegeztem! Ágy egy sem! Könyves szekrények, asztalok-székek és 26-an ülnek kört alkotva, én lettem a huszonhetedik. Keresztségi órát vették át. A rossz tűz kialudt, az Úr tüze felgyulladt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése