1958 májusában lett volna két éve, hogy megkeresztelkedett. Még volt, hogy kimondott néha csúnya szavakat, megbánta ő, de vicc formájában is, meg egyébként is, csak kicsúszott a száján. Lényeg az, hogy szerda reggelre észhez tért, beszélni nem tudott, csak nehezen, mert mivel tátott szájjal lélegzett, a nyelve összezsugorodott, berepedezett és vér csordogált belőle. Mikor én ezt láttam, úgy éreztem, a nyelvével vétkezett sokat és most ez szenvedett sokat. Azt kérdezte tőlem, hogy hol vagyok? Mondtam, kórházban. És mivel azt gondoltam, hogy most már meg fog gyógyulni, elmondtam, hogy majdnem meghaltál. Azt mondta, mi lett volna akkor veled? És én azt feleltem, nem tudom, az Úr biztosan, gondot viselt volna rám! Péntek reggel megborotválták. és eEbéd után hirtelen felült az ágyban, az után hanyatt vágódott. Ezt négyszer-ötször csinálta és végül kinyújtózva meghalt. Az orvos azt mondta, ha a veséje olyan erős lett volna, mint a szíve, sohasem halt volna meg! Természetes, hogy meghalt volna, csak hosszú életű lett volna. Szombaton pihentem az imaházban, szeretet testvéreim körében, erőt merítve a következő napokra. Mikor meghalt, nagyon hirtelen az arcán a szőr legalább egy centire kinőtt a haldoklása közben. Nagyon ijesztő látvány volt. Vasárnap, a szokott időben, a szokott buszon, ahogy közeledtem a kórházhoz, vittem a ruhát, amit rá adjanak. Icuka húgom kísért, alig bírtam leszállni a buszról, tudva, hogy már nem él és milyen szörnyen nézett ki ott, akkor, mikor meghalt. És midőn, a boncteremben megláttam, noha fel volt boncolva és egy lepedővel letakarva a nyakáig, látszottak két oldalt a bordái, a lepedő fent, a mellkasán behorpadva, de az arca olyan szép, piros pozsgás és egy kedves mosoly az ajkán, mintha csak aludt volna. Ezt, hogy tette az Úr Jézus, én nem tudom, de azt tudom, hogy olyan erős lettem és olyan boldog, hogy még a halottat is, megszépítette a jó Isten. Akik láttak engemet a buszról leszállni és a kórházba menet és mikor jöttem vissza, már anyósomnak azt mondták az ismerősök, hogy a menye úgy ment be, a kórházba, mint egy hulla, egy nő támogatta, aki vele volt. Biztosan jól beinjekciózták, mert mikor jött vissza már röhögött. Ez a rosszindulatú megállapítás. Tényleg boldogan, mentem ki a kórházból, hisz az Úr vidámított meg, ő adott erőt nekem. Semmi injekció, hisz egy orvos sem törődött velem, egyedül a drága Nagy Orvos, az uraknak Ura, királyoknak Királya, LEGYEN ÁLDVA MIND ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése