Csodálatos dolog, az Úr Jézus milyen közel van a megtört szívekhez, akik Őt hívják segítségül. Mikor a férjem koporsója után mentem, úgy éreztem, hogy a menny egy lépésre van tőlem. Azóta eltelt igen hosszú idő, sok nehézség, próba, keserűség, betegség, mindég megtapasztaltam az Úr Jézus segítő, óvó, védő, nevelő szeretetét, soha nem hagyott magamra. És még a menny egy jó nagy lépésre van. Miután a temetésről visszamentem, anyóskám azt kérte tőlem, ne hagyjam magára. Ugyanis, 16 hónap leforgása alatt, meghalt Jósti, akit Pesten a kollégiumból kilépve, agyonlőttek. 1956-ban, karácsonykor meghalt apóskám, a gyászév letelte után, Jancsi, a férjem, így aztán ápolónői álmomat, vagy karrieremet feladtam. Úgy voltam vele, hogy nem hagyom anyóskámat, ha már neki ez a kívánsága. A férjem után az emlékek igen fájóan érintettek, sokat sírtam. De az Úr Jézus soha el nem hagyott és a keserűséget, a könnyeket is javamra fordította. Ő gondviselő, jó édes Atyánk. Ha ezer ajkam volna, sem tudnám megköszönni, az Ő jóságát, szeretetét és vezetését. Férjem halála után anyóskám úgy döntött, hogy nem bánja, ha elköltözök tőle, de semmi ingóságot nem ad ide, amit az alatt a 16 hónap alatt közösen vettünk a férjemmel. Ez nagyon rosszul esett nekem, nem volt elég, hogy a férjem meghalt, az egyik sógornőm azt mondta, amikor lázas betegen feküdtem, hogy mivel gyerekem nincs, férjem meghalt, mehetek, ahová akarok! Sajnos, már Szolnokon, a kórházban, azt a kis szolgálati lakást is elszalasztottam, mivel kiadták másnak. Így sem lakás, sem munkahely, sem ápolónői hivatás. Jó tett helyében, rosszat kaptam. Végül, felkerestem Szolnokon a Gyöngyösi Verát. Ő fiatal lány volt, sokakat ismert és kicsit úgy mentem hozzájuk, mintha haza mentem volna. Tőlük sok szeretetet kaptam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése