Keresztségemet követő nyáron konferencia volt Szentesen az imaházban. Az egyik lelkész testvér egy történetet mondott egy édesanyáról, akinek meghalt a férje, kevés idő múlva, súlyos beteg lett a kisfia. Az orvosok lemondtak a gyermekről, hazaadták az édesanyjának, aki elhívta a lelkészt és néhány testvért. Leborultak a gyermek ágyánál és a lelkész kérte az Urat, hogy gyógyítsa meg a gyermeket, adja vissza az édesanyjának, de mindazon által, legyen meg az Úr akarata. Az anya felkiáltott, Uram Isten, most az egyszer, legyen meg az én akaratom, add vissza, kérlek, az én gyermekemet! Az Úr visszaadta a gyermeket. Szépen fejlődött. Ifjú korában rossz társaságba keveredett és az akasztófán kötött ki. Ekkor az anya, szívet tépő kiáltással mondta: „Uram Isten! Ha Te ezt tudtad, miért nem akkor vetted el az életét? Minek engedted meg, ezt a szörnyűséget?” És a lelkész testvér, aki ezt a történetet Szentesen elmondta, levonta a következtetést, hogy mi szülők, szeretjük a mi gyermekeinket, jót akarunk nekik, sokszor nem engedjük, hogy azt tegyék, ami szemmel láthatóan kárt okoz nekik. Ők viszont jónak látják és fáj nekik, ha még fenyítjük is őket. A mindentudó, mindent látó, előrelátó jó Istenünk csak azt akarja, ami javunkra van, kérjük az Urat, hogy legyen segítségül, tudjuk kimondani, Uram, legyen meg a Te akaratod! Én akkor ott a sorok között, sírva kértem az Úr Jézust, légy segítségül, hogy életem hátralévő idejében, mindig ki tudjam mondani. Hát az Úr most, nyolc évvel később, vizsgáztatott. Amíg a férjem kórházban feküdt, jöttek az én drága vérszerinti és hittestvéreim is, vigasztaltak, bátorítottak, hisz szükségem volt erre. Az egyik testvérem azt mondta, nem fog meghalni a férjed és mivel úgy éreztem, csak egy szóval kérem, hogy adja vissza az Úr őt nékem, mert én így akarom, visszakapnám. Nagyon megijedtem, és azt mondtam, nem! Aki született, az meg is hal! Csak az Úr akarata legyen meg!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése