A háború után elég nehéz volt az élet, igen spórolni kellett, az olajjal, liszttel stb. Egyik délelőtt mondja édesanyám, süssünk palacsintát. Sajnos nem akar sikerülni, ugyanis, vagy sűrű lett, utána híg, az után megint sűrű. Legalább négy liter palacsinta tészta lett, 2 liter is bőven elég lett volna hét személyre, ennyien voltunk akkor. Nem volt véletlen ez a dolog sem. Ugyanis, abban az időben, a fogságból sok katona megszabadult és úgymond, vándoroltak, ki-ki a maga lakóhelyére. És így történt, hogy ezen a napon több ilyen vándor jött be, megpihenni és ennivalót kérni. Abban az időben jegyre adták a kenyeret, így azt nem tudtunk volna nekik adni. Az Úr Jézus így gondoskodott, általunk ezekről az éhezőkről. Édesanyám sütötte a palacsintát, hol egy, hol két vándor jött, sőt az egyik el sem ment, amikor a másik már ott volt. Boldogok voltunk, mert nem csak enni adtunk nekik, hanem még útravalót is csomagoltunk. Sőt édesanyám még lelki táplálékkal is szolgált nekik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése