Annál a családnál dolgoztunk, ahol az édesanyám megismerte és elfogadta az Úr Jézust. Reggelit és ebédet kaptunk náluk a pénz mellé. Általában tej, túró, tejföl, sajt, ezek valamelyike volt a reggelink, finom házi kenyérrel. Az ebédet nekünk külön olajjal főzte, vagy libazsírral. Sült tésztát – kalácsot –, egyszer sütött a Farkas Pistáné és azt mondta, gyerekek ebből ehettek, ez libazsírral sült. Mi elhittük és megettük. Majd pár nappal később sírva megy át édesanyámhoz és mondja, Deákné, megvert az Isten, mert a gyerekeinek azt mondtam, hogy libazsírral sütöttem a kalácsot és nem volt igaz, hanem disznózsírral és képzelje el a negyven darab libám, mind megdöglött! Lám, az Úr nem hagyja, hogy az Őt szerető gyermekeit becsapják. A bűn büntetlen nem marad, lehet, hogy a büntetés, csak az ítélet napján lesz. Nem biztos, hogy minden esetben ilyen hirtelen. A szomorú az, hogy ezek az emberek adtak helyet a lakásukban az igehirdetésre és sem az ige, sem az édesanyám Pál fordulata, vagyis tapasztalata, sem ez a kézzel fogható tapasztalat nem nyitotta meg szívüket, az Úr Jézus befogadására. A tanulság: sem pénzünk, sem lakásunk, sem anyagi javaink odaadása nem ér semmit, ha nem a szívünket és az életünket adjuk oda az Úrnak. Csak Ő üdvözít, senki és semmi más.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése