Szintén a Bükkön történt, legalább 20-25 férfi és kb. ugyanannyi nő volt ott. A lényeg az, hogy az egyik lány, K. Erzsike rosszul lett, ideg alapon, és nem vállalkozott ennyi ember közül senki, hogy lekísérje őt Szilvásváradra, az orvoshoz. Ez egy nyári délután történt, öt óra körül járt az idő, a nap még sokára ment le. Hát úgy voltam vele, ha senki nem vállalkozik, akkor én megpróbálom. Eléggé félelmetes volt, mert Erzsike nem szólt egy szót sem, hanem olyan furcsán vette a levegőt, mintha fütyült volna. A karomba kapaszkodott és a kezével bele-beleszorított a karomba. Hát én is féltem tőle is, meg az egész úttól is.
A szerpentin úton nagy kerülő lett volna Hármaskútról Szilvásváradra lemenni. Voltak gyalogösvények lefele, amelyeken szinte egy jó órahossza alatt le lehetett érni. Az erdészek többször figyelmeztettek bennünket, hogy délután 4 óra után, ha lehet, senki se induljon útnak, ugyanis a vaddisznók olyan tájt kezdenek falkástól menni az erdőben. Gondolom, ezért nem akart senki vállalkozni, hogy Erzsikét lekísérje. Mikor a gyalogösvényen a második szerpentin utat elértük – sajnos nagyon lassan haladtunk –, nagyon erős disznó akol szag csapott meg. Az erdészek azt tanácsolták, ha ilyen szagot érzünk, álljunk meg, ne beszéljünk, ne szaladjunk, nehogy kiabáljunk, mert a vaddisznó csorda közeledik. Tehát megálltunk, ahogy a szagot éreztük, hirtelen megijedtem, mivel Erzsike füttyögve szedte a levegőt. Úgy kértem az Úr Jézust, Uram, Te tudod, senki nem vállalkozott erre a szolgálatra. Te, aki a három héber ifjút meg tudtad őrizni az égő tüzes kemencében, és Dánielt az oroszlánok vermében, nagyon szépen kérlek, ha jónak látod, őrizzél meg minket is a vaddisznóktól és segítsél meg, hogy szerencsésen elérjük az úti célunkat. A Te kegyelmed és angyalaid, őrizzenek meg bennünket. Ámen. Amíg imádkoztam, a csorda rohant, tördelve az útjukban lévő kis fákat, bokrokat, tőlünk olyan három-négy méterre. Miután elvonultak, a gyalog ösvényt is akadályozták a kitört fák, bokrok. Nehezen találtuk meg az ösvényt és el is tévedtünk, én egyedül még soha nem mentem le Szilvásváradra, csak csoportosan. Nem tudtam az utat pontosan, csak úgy nagyjából.
A szerpentin úton nagy kerülő lett volna Hármaskútról Szilvásváradra lemenni. Voltak gyalogösvények lefele, amelyeken szinte egy jó órahossza alatt le lehetett érni. Az erdészek többször figyelmeztettek bennünket, hogy délután 4 óra után, ha lehet, senki se induljon útnak, ugyanis a vaddisznók olyan tájt kezdenek falkástól menni az erdőben. Gondolom, ezért nem akart senki vállalkozni, hogy Erzsikét lekísérje. Mikor a gyalogösvényen a második szerpentin utat elértük – sajnos nagyon lassan haladtunk –, nagyon erős disznó akol szag csapott meg. Az erdészek azt tanácsolták, ha ilyen szagot érzünk, álljunk meg, ne beszéljünk, ne szaladjunk, nehogy kiabáljunk, mert a vaddisznó csorda közeledik. Tehát megálltunk, ahogy a szagot éreztük, hirtelen megijedtem, mivel Erzsike füttyögve szedte a levegőt. Úgy kértem az Úr Jézust, Uram, Te tudod, senki nem vállalkozott erre a szolgálatra. Te, aki a három héber ifjút meg tudtad őrizni az égő tüzes kemencében, és Dánielt az oroszlánok vermében, nagyon szépen kérlek, ha jónak látod, őrizzél meg minket is a vaddisznóktól és segítsél meg, hogy szerencsésen elérjük az úti célunkat. A Te kegyelmed és angyalaid, őrizzenek meg bennünket. Ámen. Amíg imádkoztam, a csorda rohant, tördelve az útjukban lévő kis fákat, bokrokat, tőlünk olyan három-négy méterre. Miután elvonultak, a gyalog ösvényt is akadályozták a kitört fák, bokrok. Nehezen találtuk meg az ösvényt és el is tévedtünk, én egyedül még soha nem mentem le Szilvásváradra, csak csoportosan. Nem tudtam az utat pontosan, csak úgy nagyjából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése