Most visszalépek az 1940-es évek háborús időszakára. Ekkor már öten voltunk testvérek. Az Úr Jézus szüleimet megáldotta, rajtam kívül még négy testvérkével. Szívem vágya volt, hogy iker kisbabák szülessenek, és ezt is megadta az Úr Jézus: egy fiút, öt perccel utána, egy kislányt, ők ikrek. Pár év múlva még egy kislányt, és 1940-ben a kis öcsikénket kapta családunk. Szüleink egyszerű, jóra törekvő emberek, kertészek és földművesek, szorgos-dolgos család, és rokon szeretők voltak.
Tehát jöttek a bombázások, melyek mindenki életét megnehezítették, és megkeserítették. Mi ekkor Pestújhelyhez pár kilométerre egy úgynevezett Irinyi-pusztai gazdaságon laktunk, egy uradalomban. Édesapám parádés kocsis volt: az uraságot, nagyságos asszonyokat hordta-vitte, ahova kellett menniük. (Mivel akkor még kevés autó volt, lovas kocsin, hintón jártak az emberek. Gumis kerekű-gumirádlis.)
(Illusztráció, nem pont olyan a kocsi, mint amilyenről Mama írt.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése