10. Édesanyámat Fótra vitték

Ahogy megérkeztünk eme másik, kedves bolgár családhoz, itt két szoba, és a konyha tele volt orosz katonákkal, a földön feküdtek. Mi a konyhában kaptunk egy ágyat, nagymamám, és mi öt gyerek. Már ötödik napja volt, hogy édesanyám megsebesült, fájdalmai voltak, és ez a bolgár szállásadónk beszélt az orosz katonaorvossal. Megnézték édesanyám kezét, és még azon az estén a sebesülteket szállító teherautóval elvitték Fótra, egy rögtönzött katonai kórházba, a sok sebesült katonával együtt. Ott leamputálták a bal kezének a mutatóujját, két hónapig nem láttuk őt. Semmit sem tudtunk róla, ő sem rólunk. Tetanusz-mérgezést kapott, de az Úr Jézus visszaadta nekünk, legyen szent neve áldott örökké. Ha ezer ajkunk volna, sem tudnánk megköszönni az Úr Jézus gondoskodó, óvó-védő szeretetét.

Illusztráció.

9. Aknamezőn

Itt sokáig azért nem maradhattunk, mert édesanyámnak fájt a keze, és orvoshoz kellett volna vinni őt. Így ez a bolgár szállásadónk mondta, hogy Rákosszentmihályon van egy másik bolgár család, ezeknek jó ismerősük. Írt egy pár sort nekik, és édesapámnak odaadta azzal, hogy adják át a levelet nekik. Úgy is volt, édesapám egy talicskára rakott élelmet, a legfontosabb ruhaneműt. 1944 decemberében, tehát elindult a kis család az ismeretlen, járatlan, veszélyes úton, Rákosszentmihályra. Volt rendes, köves út is, amin mehettünk volna, de ott katonák, tankok tömkelege, és kerülő is lett volna, így édesapámmal toronyiránt mentünk, réteken, mezőkön át. Egy olyan helyen mentünk, ahol temérdek drót szövevény, és olyan kerek lapos fém lapok voltak. A négy éves öcsikénk és az ötéves kis húgunk a talicska rakomány tetején ültek. Én és az iker testvérkéim, akik hétévesek voltak, ők is édesanyám, nagymamám kerülgettük a fémlapokat, édesapám is a talicskával. Lehet, hogy édesapám tudta, hogy mik azok, mert mindig mondta, a vaslapokra rá ne lépjetek! Én nagyon féltem, mert a fejünk felett, többször egy repülő keringett, attól féltem, hogy bombát dob le. Órákon át, mentünk ezen a mezőn, végre elértük a köves utat, és a Szilas patakot. Ahol rengeteg sebesült, sokféle katona feküdt, persze ekkor már halva, kinek a feje, lába, keze lógott a patak vizébe, irtózatos látvány! Volt orosz, magyar, német katona, sőt civilek is. Mielőtt beértünk Rákosszentmihályra, a baloldalban pici babaholmi szétszóródva, a pólya is, és a baba meghalva. Lehet, hogy az anyukáját üldözték, aki a pici babáját vitte és elszórta, anyukájával mi lett, nem tudjuk. Tehát minket az Úr átvezetett az aknamezőn is.

Illusztráció

8. A bolgár kertészék pincéjében

Az uraságnak dolgozott egy bolgár család, akik konyha-kertészettel foglalkoztak. Nekik volt egy jó mély pincéjük, aminek a tetején 5-6 méter magas, és iszonyú nagy területet elfoglaló trágyadomb volt. Ők aranyosak voltak, és befogadtak bennünket, a nyolctagú családunkat. Itt két-három napot töltöttünk, édesapánk hozott élelmet, melyet vagy az orosz katonák adtak neki, vagy a befogadó család. Ez a pince is kapott bombát is, meg ágyúlövedéket is, de nem robbantak fel, úgy mondták, hogy befulladtak. Ilyenkor itt is egy nagy rázkódást éreztünk, és egy nagy buffanást. Az első este leszaladt a pincébe a bolgár fiatalember, nagyon megijedt, mivel értette, hogy az orosz katonák azt mondták, ezt az embert megöljük, és az aranyfogát kiszedjük. Ugyanis az emberek gazdagabb rétege arany fogsort csináltatott, vagy esetleg ezüstöt, ez státusz szimbólum is volt egyben. Mivel egy vaságyat kaptunk, az 5 gyerek, és édesanyám ezen ültünk. A szállásadó fiatalember, a hátunk mögé ült, és azt mondta, mondjuk azt, hogy mi az ő gyermekei vagyunk, a sebesült, véreskezű édesanyánk meg az ő felesége. Erre nem került sor, mert édesapám jött le a pincébe, utána az orosz katona, aki édesapám mellének szögezte a puskát és kiabálta germáncki! Ugyanis látták az aranyfogút lejönni, nekik az ellenség germáncki volt. Ijedtünkben most is gondolatban az Úr Jézushoz kiáltottunk segítségért, mint már olyan sokszor azelőtt. Az Úr Jézus megsegített, mert az aranyfogú szállásadónk megijedt, hogy édesapámat lelövik, és megszólalt bolgár nyelven és az orosz katona olyan lett, mint a kezes bárány. Nem ütötték agyon az arany fogáért, sőt, nagyon jó barátságba lettek, mert a katonák bőséges élelemhez jutottak a szállásadónk által, kik igen gazdagok, és jószívű emberek voltak.

Illusztráció

7. A kastély pincéjében

Ezután már nem maradhattunk az istállóban, így az uraság üzent édesapámtól, hogy fogjon be a nagy stráf kocsiba, mivel azt akarta, hogy akiket csak lehet, a cselédek-munkások közül, ő beviszi az Andrássy úton lévő bunkerjába, ez Pesten volt. Ekkor megint a németek foglaltak el bennünket. Édesapám azt akarta, hogy minket, mármint a családját hátra viszi, ahol már nem volt erős a harc, mert már az oroszok tartották hatalmukban Rákosszentmihályt. Igen ám, de minket meg az uraság a kastélyba hívatott egy küldönc által. Így édesapám is idejött a kastély elé, az oroszok lőttek megint és a stráf kocsit telibe találták, a két ló elszaladt, édesapámat a légnyomás ellökte. Neki nem lett semmi baja, az Úr Jézus elküldte angyalát. Édesanyám, az ő édesanyja, és mi öten már a kastély pincéjében voltunk, amikor a stráf kocsi telitalálatot kapott. Éppen ekkor a pinceajtót kinyitották, miközben a szilánkok szétrepültek. Az egyik szilánk édesanyám bal kezén lévő mutatóujját tövénél levágta csak egy kis hús és bőr tartotta. A másik szilánk a postás bácsit vágta halántékon, épp úgy, mint a leendő vejét az istállóban, így ő is meghalt. Minket ekkor is megőrzött az Úr Jézus.

Illusztráció

6. Ez az istálló telitalálatot kap

A szecskakeverő helyet körülfogta négy tároló helyiség, ezek többször kaptak lövedéket, de mi csak egy nagy puffanást hallottunk, meg olyan rázkódást éreztem, mert befulladt a lövedék, így mondták a férfiak, akik ott voltak és látták, mikor kint szemlélődtek. Egy hét harc után az istálló balszárnya találatot kapott, három bődületes lyuk lett. A placcon a postásék lányának a vőlegényét egy szilánk halántékon találta, ő ott meghalt, és mivel hasonló termetű volt, mint az édesapánk, így azt kiabálták Deák bácsi meghalt! Édesanyám szaladt a hír hallatára, mi meg öten sírtunk, úgy megijedtünk. Amúgy is szörnyű volt a lövedék erős szaga, ahogy szétcsapta a téglafalat, a porfelhő, a tehenek közül többet szétvágott a lövedék, azok bőgése, az emberek jajgatása, kiáltása. Ezzel egy időben az istálló ajtaján, beszaladt egy magyar katona. Kiáltotta: drága Magyar testvéreim, ha Istent ismertek, mentsetek meg! Mivel édesapám a bejárathoz közel volt, így a jobb szárny felőli jászol alá bújtatta, a szegény katonát. Ugye az oroszok látták a katonát bejönni az istállóba, mikorra ők is bejöttek, akkor már egy civilt láttak a jászol felől, a placcra jönni és az egyik orosz katona, a puskatussal édesapámat fejen vágta. Ő, ahogy hanyatt vágódott már az édesanyám karjába esett, aki akkor indult el szaladni, amikor a postásék leendő vejét a szilánk halántékon találta, és azt kiabálták, hogy a Deák bácsi meghalt. És így a legjobbkor ért oda édesapámhoz, eközben a szegény magyar katonát megtalálták az oroszok, és elvitték. Nem tudjuk, hogy mi lett vele.

Illusztráció

5. Hatalmas tehénistálló

Illusztráció

A bejegyzés végén csak a jobb megértés szempontjából, egy hozzávetőleges rajzot láthatunk, arról a helyről, ahol egy hetet töltöttünk. A szecskakeverő helyiségben, mi nyolcan, és rajtunk kívül még három család, ők tizenegyen, így összesen tizenkilencen voltunk. Ez alatt az idő alatt, hol az orosz katonák, hol a németek foglalták el a területet, ez csúnya, rossz dolog volt. Rákosszentmihály felől az oroszok nyomultak, Budapestet akarták elfoglalni. Pest felől viszont a németek verték vissza az oroszokat. Egy szóval, mi a harcvonalban voltunk. Édesapánk sokszor kiment az istállóból, egy-két férfi szintén ment vele, figyelték, hol, mi van. És élelmet hoztak a lakásaikból, lakásunkból. Egyik ilyen alkalommal édesapám ment a barátnőm apukájával, akit egy golyó eltalált és meghalt, édesapámat az Úr Jézus megőrizte.

A hatalmas tehénistálló

4. Bombabiztos, futóárokszerű bunker (óvóhely)

Mivel a bombázások egyre sűrűsödtek, az egyik szomszédunk egy bombabiztos óvóhelyet készített, és úgy volt, hogy mi is oda megyünk. A mi házunk előtt volt egy krumplis verem, amiben a fagy elől, télire a krumplit tároltuk. Egy párszor, a bombázások elől, oda mentünk le. Igen ám, de a katonák a veremtől, másfél méterre ástak egy nagy kerek gödröt, amibe helyezték az ágyút, így már hasznavehetetlenné vált a krumplisverem. Ezért mentünk volna a bunkerbe. Mielőtt a bombabiztos bunkerbe mehettünk volna, azt elfoglalták a katonák. Pár nappal később bombatalálat érte azt a bunkert, és a bent lévő katonák mind meghaltak. Itt is az Úr óvó karja védett, nem engedte az Úr Jézus, hogy odamenjünk, pedig nagyon bánatosak voltak a felnőttek is, amiért nem mehettünk oda. Sőt kimondottan haragudtak a katonákra, akik elfoglalták előlünk. Viszont nagy megdöbbenés vett erőt rajtuk, és rajtam is, sajnáltuk a szerencsétlenül járt katonákat. De hálásak voltunk az Úr gondviseléséért.

3. Zavaró repülés a temetőnél

A lakóhelyünk felé igyekeztem Pestújhelyről, mert tejet vittem valakinek, és most már csak az üres, vastag falú tejeskanna volt nálam. Zavaró repülést jeleztek a szirénák; ágyúkkal lőtték a repülőket, és a lövedék a levegőben szétrobbant. A repeszdarabok és a lövedék szétrobbant darabjai hullottak az égből. Én ijedtemben a négy literes, vastag falú, üres kannát a fejemre tettem. Egy nagy csattanás a kannán, a fejemet a kanna megütötte, mivel a repesz rácsapódott a kanna oldalára, a kanna behorpadt, de életben maradtam. Az Úr angyala által megőrzött, az ijedtségen kívül, nem lett semmi bajom, hála Néki!

2. Az 1940-es évek

Most visszalépek az 1940-es évek háborús időszakára. Ekkor már öten voltunk testvérek. Az Úr Jézus szüleimet megáldotta, rajtam kívül még négy testvérkével. Szívem vágya volt, hogy iker kisbabák szülessenek, és ezt is megadta az Úr Jézus: egy fiút, öt perccel utána, egy kislányt, ők ikrek. Pár év múlva még egy kislányt, és 1940-ben a kis öcsikénket kapta családunk. Szüleink egyszerű, jóra törekvő emberek, kertészek és földművesek, szorgos-dolgos család, és rokon szeretők voltak.

Tehát jöttek a bombázások, melyek mindenki életét megnehezítették, és megkeserítették. Mi ekkor Pestújhelyhez pár kilométerre egy úgynevezett Irinyi-pusztai gazdaságon laktunk, egy uradalomban. Édesapám parádés kocsis volt: az uraságot, nagyságos asszonyokat hordta-vitte, ahova kellett menniük. (Mivel akkor még kevés autó volt, lovas kocsin, hintón jártak az emberek. Gumis kerekű-gumirádlis.)

(Illusztráció, nem pont olyan a kocsi, mint amilyenről Mama írt.)