83. Béluskának unokája született

Sok év telt el azóta, a Béluskámnak első unokája megszületett, nekünk a második dédunoka. Ami elszomorít bennünket, hogy ez a fiunk, a Béluska, akinek a születése is a jó Teremtő, szerető, gondviselő Istenünknek az ajándéka, mert a három lányunk után, ő a várva várt fiú, ő 4 kg 60 dkg-mal született, és ráadásul keresztben feküdt a méhemben. Itt is a jó Teremtő Istenünk volt velünk. Mert olyankor jött rám a szülési fájás, amikor az én orvosom nem volt bent a kórházban, aki császározott volna. De az aranyos, Barrabás doktor úr volt az ügyeletes, ő nem szeretett császározni. Őt rendelte nekünk, a drága jó Istenünk! Amikor jöttek a fájások, ő tette a maga dolgát, jó szíve volt, és kicsi vékony ügyes keze. A jó Isten segítségével, megfordította a Béluskát, simán megszületett. Azt mondta a doktor úr, na, anyuka, itt van a nagy óvodás fia. 4 kg 60 dkg. Itt meg kell említenem, hogy egy év múlva, szintén a Barrabás doktor úr volt az ügyeletes és akkor megszületett, a második kisfiunk, az Árpikánk, ő farral feküdt a méhemben, ekkor azt mondta a doktorúr, na, anyuka, itt van az iskolás fia, 4 kg 80 dkg-mal született.
Tehát, ami elszomorít bennünket, hogy most már a második éve, hogy ateista lett a Béluskánk. Ez a gyerek, akinek az életét a drága jó Istenünk, megmentette számtalanszor. És most nagyon csúnyán tagadja Őt. Mikor először mondta és csúnyán tagadta az Urat, azt gondoltam, hogy összeroppanok, sírtam, ordítottam, ez szörnyű, ilyen nem lehet! Ő náluk voltam ekkor és szégyelltem magamat az Úr Jézus előtt, hazajöttem és sírva kértem bocsánatot az Úr Jézustól. Mert mielőtt terhes lettem, azt kértem: Uram, Jézusom, légy velem, légy segítségül, hogy ne szüljek gyermeket, aki a kárhozat fia lenne, az meg se foganjon, ha véletlenül megfoganna, akkor te vedd el jó Atyám. Hát az Ő kegyelméből öt terhesség és öt szülés volt. És mikor imádkoztam, megszégyelltem magamat az Úr előtt, bocsánatot kértem Tőle és azt mondtam, Uram, drága Jézusom, drága szent kezedbe teszem le ezt a fiút és a többieket és magunkat is, Te tartsd meg őt és mindünket. Hiszen Uram, Te ismered minden ember szívéhez vezető utat és Te add, hogy akaratod legyen úgy, az ő életükben és mienkében is. Köszönöm, hogy ismersz bennünket és vezetsz, add, hogy tudjunk Szentlelked vezetésének engedni, valamennyien, kegyelmed által. Ámen. Ez csodálatos, olyan békesség és nyugalom lett úrrá rajtam azóta is, legyen áldva, dicsérve, örökké az Úr Jézus szent neve. Ha megint mondja a Béluskánk a maga eszement dolgait, amiket az internetről leszedett, már nem hasít belém, mert Annak a drága szent kezébe tettem az életüket, életünket, aki a VAGYOK, aki a CSODÁLATOS, GONDVISELŐ, JÓ ÉDES ATYJA minden teremtményének. Boldog vagyok, hogy olyan nyugalmat és békességet adott a szívembe, amilyent, Rajta kívül, senki és semmi nem tud adni. Áldom, dicsérem és dicsőítem, SZENT ÉS NAGY NEVÉT, amíg utolsót szusszanok!

Illusztráció

82. Hova teszed?

Az esküvő után ide költöztek, a mi udvarunkba. Közben Bélus üzletet nyitott, először Ámor zöldséges, később vegyes bolt lett. De a Zöldség, volt a nagyobb részben. Hetente többször ment a Nagybanira áruért. Egyszóval korán ment el itthonról a Béluskám. Mikor hazajött, az árut beárazta és az alkalmazottak árulták a zöldséget-gyümölcsöt. Bélus utána Pécelre ment a feleségéhez és a kisfiához. Egy pár hét eltelte után, a felesége elzavarta. Kijelentette, hogy többé nem akarja őt látni! Elválok tőled! Az én fiacskám azt mondta, a feleségének, hát hova teszed, azt, amit az esküvőnkön fogadtál? Azt felelte, hát hazudtam! De hogy tehetsz ilyet? Hát a régi kedvesével kibékült és a férj már nem kellett. Csak, ami nagyon fájt Bélusnak, hogy ez után még az egy éves kisfiukat sem, engedte megnézni. Teljesen összetört és sok-sok keserűséget élt meg. De a jó Isten itt is megőrizte, mert nem dobta el az életét, de foglalkoztatta a gondolat, mert azt mondta, legszívesebben felmennék egy három emeletes lakásba, és onnan ugornék ki az ablakon! De, mint mindég, akkor is és az óta is, nem csak ő érte, hanem minden gyermekeinkért, unokáinkért, dédunokáinkért, szeretteinkért, hozzátartozóinkért, imádkozok, drága férjemet és magamat is a drága jó Teremtőnk kezébe teszem, hisz itt jó helyen vagyunk!

Illusztráció

81. Ne esküdjetek, se az égre...

„Én pedig azt mondom néktek. Teljességgel ne esküdjetek; se az égre, mert az az Istennek királyiszéke. Se a földre, mert azaz Ő lábainak zsámolya; Jeruzsálemre, mert a nagy Királynak városa. Se a te fejedre ne esküdjél, mert egyetlen hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé. Hanem legyen a ti beszédetek: úgy-úgy; nem-nem; a mi pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.”

(Máté 5:34-37)

Béluskám összeismerkedett egy péceli kislánnyal, akinek az édesapja tetőfedő volt, rendes család. A diszkóban ismerkedtek meg, elég sokat járt a fiunk Pécelre. A kislány is el-eljött hozzánk. Majd a barátságuk egyre szövődött, megkérte a kislányt, így azután már az esküvőjük jött szóba. A mi fiacskánk nem nagyon szeretett akkoriban már jönni velünk az imaházba. Viszont az idős péceli református lelkésznek az volt a szokása, hogyha valamelyik házaspárnál gyermek született, akiket ő adott össze, akkor ő meglátogatta az újszülötteket. Egyszóval pásztorolta őket. (Így volt ez a mi leendő menyünk születésekor is.) Ezért elment a kislány és a fiunk bejelenteni az esküvőjüket. Az idős lelkész elmondta, hogy mit kell mondaniuk. A menyasszony mondja utánam: „Az élő Istenre esküszöm, hogy holtomiglan, holtáiglan,” stb. A kislány így is mondta, a lelkész után a próbán is és az esküvőjükön is. Na, most a vőlegény mondja utánam, hogy az „Élő Istenre esküszöm,” a mi fiunk azt felelte, az idős lelkésznek, azt már nem! A pap kérdezte, hogy miért nem? Mert meg van írva a Bibliában, „ne esküdjetek, se az égre, se a Földre!” A lelkész azt kérdi, akkor mit mondjunk? A fiunk feleli, hogy az Élő Isten színe előtt kijelentem, mert minden az Ő színe előtt történik! És a mi fiunk így ezen, szavakkal tett fogadást a templomban, az esküvőjükön. Csodálkoztam, ez a fiú nem szeretett velünk szombaton imaházba járni és egy éltes református lelkésznek így beszélt a Bibliából, akkor a szívében csak ott van az Igemag elhintve. Hiszem, hogy egykor megtermi az Isten országához illő gyümölcsöt és Jézus vérében a bűneitől és bűneinktől megmosódva, megváltva, az örök életben együtt lehetünk.

Illusztráció

80. A fehér skoda

Augusztus 20-i ünnepély volt, előttünk az Eskü téren. Bélus megismerkedett egy aranyos, csehszlovák kislánnyal. Leveleztek egymással, majd a kislány rokonának az esküvőjére készültek, Bélust is meghívták. Az esküvő előtti napon közölte a kislány, hogy Bélus maradjon itthon, ne menjen el. A fiam rosszat sejtett és még aznap, a fehér Skodával lement Dorogra, ott aludt a nővérénél, Évikéméknél. Nagyon szerettem volna, ha a fiunk nem ül kocsiba, féltettem őt és bementem a szobájába, leborulva, sírva kértem az Urat, nem bánom, hogy mit enged meg az életében, csak az életét tartsa meg, őrizze meg az Úr! Ha tehettem volna, a két kezemmel húztam volna vissza a kocsit! Kérleltem ne menjen el, de elment. Évikéméktől másnap reggel kocsiba ült és szinte egy pár száz métert ment és úgy szólván egy áltó helyben, a Skoda eleje csúnyán összetört. Az történt, hogy akkor még nem volt autósrádió, és magnó sem volt beszerelve. Ezért a kétkazettás magnót vitte el, a fiam és vezetés közben akarta hallgatni. Mivel nem figyelt maga elé, a közelben valami erős csövekkel volt körülvéve, és valami zárt hűtésre szolgáló motor volt védve. Ennek az erős csöveknek neki ment a Skoda és oda-vissza verődött, amíg lecsendesedett, de olyan csúnyán összetört az eleje, hogy Dorogról elment Esztergomba, de a kompon a fiamat nem engedték át Csehszlovákiába, mivel roncs kocsinak nézett ki. Így a fiunk, visszament Dorogra, Évikémékhez, és vonattal ment át Szlovákiába. Kiderült, hogy a kislány kibékült a régi barátjával, és az lett a koszorús legénye az esküvőn. Így a mi drága kisfiunk életben maradt. (Ugyanis azt akarta, hogy a kocsival átmegy, és ha a kislány elutasítja őt, akkor ő a kocsival szándékosan karambolozik, hogy meghaljon.) De az élet Ura, Jézus Krisztus, akinél minden ember élete nyitott könyv, ismeri mindenki életét, kezdettől végig és így a mi fiunk életét is. Ezért törött össze a Skoda, szinte egy álltó helyben.

Illusztráció

79. A haver halála

Gyömrőn egy fiú meghalt és a haverjai sajnálták. A diszkóból nem haza mentek, hanem éjjel a temetőbe, a kiásott sírhoz. Sajnos Bélus is velük tartott, bele akarták tuszkolni őt, dulakodtak, végül is Bélus megijedt, elindult szaladni, a fiúk be voltak csípve így lassabban szaladtak. Mivel Bélus megijedt tőlük nagyon és hirtelen egy udvarba, a kerítés tetején beugrott, nagyon megütötte magát. A fiúk szem elől tévesztették és mikor már biztonságosnak érezte a körülményeit, kimászott és szerencsésen hazaért. Napokig fájlalta a fél oldalát, mivel, ott a sírnál meg is rugdosták, meg is ütötte magát, midőn a földre ért. Ez olyan lecke volt neki, elment a kedve, a haverokkal diszkózni. Itt is az Úr volt, aki megőrizte őt. Hiszen egy idegen udvarba beugrani a kerítésen, bármilyen veszély érhette volna. Akár egy harapós kutya, vagy a tulajdonos tolvajnak nézhette volna, stb. De az Úr Jézus megőrizte szintén.

Illusztráció

78. A különleges karóra

Béluskám Budapestre kezdett járni, első szakközép iskolába. Kapott egy karórát, aminek nagyon örült. Az aluljáróban, ahogy jött volna a vonathoz, egy fiatalember szóba eredt vele és a karóráját mutatva neki, a fiatalember, bevitte őt egy cukrászdába és ott elmondta, hogy neki van, egy különleges karórája a lakásán. Menjen el vele és meg fogja mutatni. El is indultak és midőn a férfi belépett a kapun, Bélus fiamat egy fiatal fiú, karon kapva visszahúzta és elmondta: őt hogyan akarta tőrbe csalni, hiszen az illető, a különleges karóra tulajdonosa, pedofil volt. És ez a fiú meglátta Bélust, féltve nehogy áldozatul essen, ezért visszatartotta. Így nem ment fel a lakásra. Ekkor midőn Bélus hazajött és elmondta, mi történt, úgy éreztem, hogy az Úr angyala őrizte fiunkat és nem tudnék elég hálát adni az Úrnak, ha ezer ajkam lenne, akkor sem! Jó az Úr és biztos menedék!

Illusztráció

77. A zárlatos trolibusz

Télen, vasárnaponként Béluska bejárt Pestre korcsolyázni. Ha otthonról valaki el akart valahová menni, indulás előtt mindég imádkoztunk. Ha véletlenül valamelyik gyermek, el is felejtette volna, az Úr Jézus védelmét kértem, a reggeli titkos kamrámban (magán imámban ezt teszem ma is.) Olyan latyakos, olvadó hó volt, Béluskám cipője jól át volt ázva. A Keletinél, ahogy a troli megállt, ő sietett elsőnek felszállni és a troli vezetőjének odaszólt, hogy ez a vacak ráz, midőn megfogta a kapaszkodót. Egy darabig nem indult el a troli, vizsgálták, bemérték és 400 V erősségű áram ment át a Béluskán, és nem halt meg. Ez szinte hihetetlen dolog, de az Úr, az élet Ura, itt is vele volt.

Illusztráció

76. Angyal a Wartburg előtt

A férjem szüleitől jöttünk hazafelé, és elég nagy hó volt. Szentesen keresztül haladva elég csúnya, csúszós-jeges volt az út. Csongrádra az új hídon lehetett átmenni. Mivel a köves útról emelkedve lehetett a hídra felhajtani, nagyobb gázt adva, (a Wartburg nem szerette az emelkedőt, így még nagyobb gázt adva,) a kocsi jobbra-balra cikázott. Hirtelen, az útról letérve jobbra és ott előre hirtelen megállt. Kiszálltunk belőle és megrémülve láttuk, hogy az első kerék a levegőben, egy parányi híja volt, hogy nem zuhantunk a mélybe. Imádkozó szívvel próbáltuk hátrahúzni. Ma sem tudom másképp megérteni, csak úgy, hogy az Úr angyala állt a kocsink elé és tartott meg férjemmel három kis gyermekünkkel együtt, hogy nem leltük ott a halálunkat. Akkor is, azóta is hálás vagyok, azért a sok-sok óvó, védő szeretetért, a jó mennyei Atyánknak.

Illusztráció

75. A péceli dombokon

Ekkor 5. osztályos volt Béluskám, az Árpival és egy iskolatársukkal elmentek kerékpározni. Meg sem gondoltam, hogy Gyömrőről elmennek más településre, engedélyem nélkül. Csak kimegyünk, anyuka, kerékpározni. Ilyen kisgyermekeket, felnőtt felügyelete nélkül, nem engedtem volna el. Hiszen negyedik-ötödik osztályos gyermek nem tudja a veszélyt kellőképpen érzékelni. Végül is, a péceli domboknál kötöttek ki. Erdős-füves dombról kerékpárral jöttek lefelé. A lejtőn jól gurult a kerékpár, a kelleténél gyorsabban. Az Árpika megijedt, kiabált, Béluska ne menj! De ekkor már nem volt megállás. A Béluska kerékpárjának az első kereke, beleszorult egy gödörbe, Béluskát elröpítve, úgy hogy egy darabig eszméletén kívül feküdt a földön. Az iskolatárs kisfiú és Árpika megijedve, maguk tehetetlenségében álltak, vártak, míg Béluska magához tért. Az Úr angyalai megőrizték őket. Megszeppenve jöttek haza. Pár nap elteltével mesélték el, mi történt velük.

Illusztráció

74. A tarzanosdi

Béluskámnak tetszett, hogy Tarzan az erdőben egyik ágról a másikra átlendül, ágak, indák segítségével. Ő ekkor második osztályos volt. Az iskolából hazajövet ezt ki is akarta próbálni. A terasz felső keresztvasára kötélből hinta volt felkötve. Az egyik ágát leoldotta és a két és fél méter magasságba, a terasz keresztvasára felült, a balkezével kapaszkodott a tetőbe, a jobb kezével a kötél végét, szerette volna felvenni a betonról, hol jobbra, hol balra a háta mögé dobott a felhúzott kötélből, hol meg balra. Az ötödik osztályos nővérkéje látta, hogy az öcsikéje leeshet, kérlelte, Béluskám gyere le, de Béluska nem engedett a jó szónak. Eközben elfáradt a bal keze és a tetőt elengedve zuhant le, de félúton a nővérkéje elkapta és a megfulladástól mentette meg a kisöccsét. Ugyanis fennakadt a kötélen, nyakánál fogva szabályosan felakasztotta magát. A nyakáról a bőrt a kötél zuhanás közben lehorzsolta. Az Úr Jézus oda rendelte a nővérkéjét így nem fulladt meg. Viszont, hogyha sikerült volna a kötél végét elkapni és úgy ugrik le, keze, vagy a lába eltörött volna, a betonra zuhanva, vagy akár a fejét is összetörhette volna. Természetesen orvoshoz vittük, azonnal kórházba küldték, 4-5 nap megfigyelésen volt. Azt mondta az orvos, hogy az akasztott embereknél ödéma jelentkezhet, és ha idehaza volna, mire kellő segítséget kapna, akkorára meghal. Hála legyen az Úr Jézusnak, aki ezt a fiút még sokszor megmentette ezen kívül. Az a kívánságom, hogy az örök életre, tartsa meg őt is, valamennyiünkkel, és még sok-sok embertársunkkal együtt.

Illusztráció

73. Kék lovacska

Az Árpikám három éves volt ekkor, és a kis térdén piros folt keletkezett, ami miatt nagyon megdagadt, mert meggyűlt. Többször kerékpáron vittem a sebészetre, érlelő kötésekre. A játékbolt kirakatában volt egy szép, nagy, piros, műanyag lovas kocsi, kék, műanyag lovacskával. És mikor ott haladtunk el, az Árpikám azt mondta, „anuci ast a kék lovacskát úgy szeretném”. Ekkor felvágták a kis térdét és egyik oldalt a tampont betették, a másik oldalon kihúzták. Nagyon sírt és most hazafelé jövet, sírva megismételte az előbbi kérését. Lelkem mélyéből felkiáltottam, Uram, ha pénzem lenne, megvenném! Az előtt kevéssel esett az eső és előttünk olyan 20-25 méterrel, két férfi húzott egy négykerekű kocsin zsákokban valamit, a harmadik viszont nekihajolva tolta. Szívem fájdalmában tekertem a kerékpárt és a tekintetem a földre szegeződött, jé, mit látok, szintén egy 50 Ft-os papírpénzt, de csak egy negyed része látszott belőle. El volt ázva, autók mentek át rajta, sőt a három férfi is ott haladt el felette. A kerékpárral túlszaladtam, de szívdobogva vettem fel, óh, Uram, ha ez az egy egész 50 Ft-os, akkor megveszem a kis kocsit a kék lovacskával. Hazaérve, elővettem az agyonázott papírpénzt, egy ruhára téve megmosogattam, majd két ruha közé téve kivasaltam. És az Úr Jézus gondviseléséért, hálatelt szívvel, szinte repültem boldogan. És elhoztam a piros kocsit a kék lovacskával. Nagyon sokáig megvolt ez a játék, a drága gondviselő, jó Atyánk, csodálatos ajándéka. Végül is vendég gyerekek tették tönkre. De ezt a tapasztalatot, nem lehet elfelejteni!

Illusztráció

72. Sok picinke vízcsepp tengert is betölt, kis homokszemekből áll e széles föld

Eddig az életem, életünk nagy tapasztalatait írtam le. De se szere, se száma nincs a sok-sok, apróbbnak tűnő tapasztalatoknak, melyek által az Úr Jézus felkészít a még nagyobbakra is. Úgy érzem, mintha az Úr érzékeltetni akarná velem, velünk, hogy te halandó, gyenge gyermekem, vedd figyelembe azt, hogy Én, szeretlek, tanítalak, nevellek, fenyítelek, mikor mire van szükséged és ne a véletlenek játékának, vagy a környezeted jó, vagy rossz indulatának tulajdonítsd a veled történt eseményeket. Így most egy pár ilyen apróbbnak tűnő dolgot fogok leírni. Az adventisták segítenek, ezt állapították meg rólunk az emberek és ezzel fogadott egyik ember a másikával. Ekkor még csak a 3 kislányunk volt meg. Elöl, az utcai kerítésen belül, a virágoskertet kapáltam. Odajön egy ismeretlen férfi, aki azt mondja, legyen szíves adni nekem kölcsön 25 Ft-ot, mert én Pesten lakom és a fiaméknak hoztak sódert és nem elég a pénzem. Nagyon meglepődtem, mivel szüksége van rá, hát oda adtam azt az összeget, ami félre volt téve, a beteg biztosítás befizetésére. Abban az időben cserélték Gyömrőn a villanyoszlopokat, és itt az Eskü téren volt az Elműsöknek a lerakata. Ott rakták fel teherautóra az oszlopokat. Mikor ez az ember a pénzzel elment, kevés idő múlva, iszonyú nevetésre lettem figyelmes, és ahogy a hang felé néztem, hát 8-10 férfi felém fordulva hahotázik. Utólag derült ki, a fogadásuk bejött. Nekem ez rosszul esett, mert hiányzott az a pénz. Azután úgy voltam vele, az Úr Jézus tud-lát mindent, ha megengedte, legyen áldva szent Neve. Így aztán megnyugodtam. Pár nap múlva, az Úr Jézus valakit indított, lehet, hogy azokat az embereket, vagy másokat, ezt nem tudom, csak egy papír 50 Ft-os össze volt hajtogatva négy részre és a kapu alá becsúsztatva. Nagyon boldog voltam, mert duplán visszakaptam, amit adtam. Aki kérte tőlem a pénzt, az személyesen soha többé nem jelentkezett. Így aztán csak rejtély marad előttem a dolog. De az Úr Jézus kirendelte, sőt duplán megáldott.

Illusztráció

71. Az élet Ura velem volt most is

Teltek az évek, és egyszer, egy lázzal járó, erős influenzából kezdtem jobban lenni, de a szédülés, hányinger, nem múlt el. A szomszédasszonyom ment Monorra a nőgyógyászatra, és én is elmentem vele, mivel azt gondoltam, hogy a változókorban vagyok. A jelek szerintem arra mutattak. A legnagyobb meglepetésemre közölte az orvos, hogy úgy néz ki, kis babám lesz. Erre roppant megijedtem és közöltem vele, amit az orvos az Ildikóm szülése alkalmával mondott. Erre azt válaszolta ez az idős orvos: asszonyom, a kaparást nem ajánlom (ezt én sem akartam.). Ugyanis az éretlen gyümölccsel az ág is törik, az érett gyümölcs magától lepottyan. Ha anyagilag bírják vállalni, akkor nyugodtan szülje meg! Nagy meglepetés ért ez alkalommal. Emberileg néha-néha féltem. De az nyugtatott meg, hogy ezt nem én akartam. Viszont az Úr Jézus terve más volt, mint az enyém. Neki van hatalma megtartani, az életveszély ellenére is. 1971. januárjára írták ki a szülés várható idejét. Engemet viszont a mentő, szülési fájásokkal 1970 december elején vitt be a kórházba. A lábaim nagyon meg voltak dagadva, a fájások elmúltak. Hiába kértem az osztályos orvost, engedjen haza, ő nem engedett. Úgy volt vele, majd megindítja a szülést, amitől én nagyon féltem. Az Úr Jézus segítségemre volt, mert roppant nagy hó esett és az osztályos orvos a Trabantjával, nem tudott bejönni a kórházba. Így vizitkor másik orvos volt és kértem nem mehetnék-e haza, hiszen karácsony közeledik, ő egy szóra haza engedett. Majd 1971. február 12-én kerültem ismét kórházba. Ekkor derült ki, hogy a baba keresztben fekszik. Az Úr Jézus egy olyan orvost rendelt pontosan ügyeletesnek, aki nem szeretett császározni, ha csak tehette elkerülte. De még olyan adottsága is volt, hogy a fájások alatt segített a babának, a helyes úton való beállásra. A nővér többször is biztatta, doktor úr, még most sem, még most se, még se vigyük a műtőbe? Az orvos tette a maga dolgát, ahogy az Úr Jézus őt indította. Sokat szenvedtem ezen idő alatt. Végre 4 kg 60 dkg-mal fiunk, a várva várt Béluska megszületett. A köldökzsinór a nyakára volt tekeredve. Ő nem adott hangot, mikor megszületett, mint a többiek. Sötétlila volt, és sokáig olyan véraláfutásos volt a kis bőre, mintha lila, apró szemű kristálycukorral lett volna behintve. A kis szeme fehérje is sokáig véres volt. Az élet Ura adott életet mindkettőnknek. Ezt sem tudnám és nem is tudom, megköszönni Néki soha! Az Úr Jézus útjai csodálatos utak, kifürkészhetetlenek. 1972. november 1-én ismét a szülészetre vitt a mentő és ugyanaz az orvos volt az ügyeletes, mint aki Béluskám szülését levezette. Itt is segítenie kellett, mert ez a baba farfekvéses volt. Ezzel is megszenvedtem és végre megszületett 4 kg 70 dkg-mal az Árpikánk. (A Bélus szülése után, azt mondta az orvos, na, anyuka itt van a nagy óvodás fia. Az Árpikámnál viszont azt mondta, itt van a nagy iskolás fia.) Így öt éven belül, az élet Ura, két nagyfiúval áldott meg bennünket, a három kislány után. Legyen áldva, magasztalva, szent és nagy Neve örökkön-örökké! Az Ő csodálatos gondviseléséért, szeretetéért, melyet parányi porszemmel, velem, velünk éreztetett mind ez ideig!

Illusztráció

70. Buzgó bácsi ezentúl Buzgó papa lett

A szó legszorosabb értelmében, ugyanis 1963. februárjában, az Úr Jézus megsegített, és várandós lettem, és október 29-én megszületett, 3 kg, 75 dkg-mal, szép, nagy, sötét hajjal, az elsőszülött kislányunk, Ágika. Mikor a kórházból hazaérkeztünk, a Buzgó papa várt az állomáson, a babakocsival. Ő tolta hazáig a babát, egyenesen az ő szobájába és sírva adott hálát a jó Istennek: „Uram, nagyon szépen köszönöm a Te áldásodat, hogy megérhettem, hogy kis gyermek lehet a lakásomban. Ha ezer ajkam volna, sem tudnám hálámat elmondani, tartsd meg ezt a gyermeket, a Te szent országod számára, valamennyiünkkel együtt. Ámen!” Ők gyermektelen házaspár voltak. Nagyon szerették a gyermekeket. Mindig volt náluk, főleg nyári szünetben, valahonnan, testvérek gyermekei. Majd 16 hónap múlva megérkezett a második kislány 1965. január 12-én, Évike 3 kg 90 dkg-mal, kis kopasz volt. De mikor nagyobb lett, szép nagy fekete haja lett, neki mindig is fekete a haja színe, pedig nem festi soha. 1967. február 7-én, az Úr Jézus megajándékozott a harmadik kislányunkkal, ő 3 kg 50 dkg-mal született, édes kis baba volt ő is. Mikor őt hordtam, akkor nagyon megijedtem: az egészségházba a sebészetre kísértem az egyik rokon lányt. Midőn közeledtünk az egészségházhoz, iszonyú erős női sivalkodást, ordítozást hallottunk. És minél közelebb értünk, annál erősebben lehetett hallani, sőt érteni is, hogy az illető káromolja az egek Urát, szidja az orvosokat! Ugyanis, a szomszéd településről hozták be a kis babával, aki, mire beértek az egészségházba, Gyömrőre, meghalt az anya karjaiba. Sokkos állapotba került ez az anyuka és nemhogy bevitték volna valamelyik helyiségbe és valami nyugtatót adtak volna neki, ehelyett kiültették az udvarra. Ezt iszonyatos volt hallgatni. Egyszer csak valaki szól nekem, hogy az a hölgy, akit én kísértem el, a sebészet ajtajában meghalt. Hát, kiderült, hogy epilepsziás volt és ez az ijedelem kiváltotta a rosszullétét. Őt bevitték a rendelőbe, kb. fél óra múlva tért magához. Ez idő alatt, engemet vert ki a veríték, szédültem, elfakultam, erős szívdobogásom lett, vizet hoztak és leültettek, mivel az erőm is kezdett elhagyni. Ettől kezdve, ezután lett problémám, a szívemmel. Injekciókat kaptam (Atrifosz, és Korhormont). Természetesen, az Úr Jézus megsegített, az Ildikómnak, nem lett semmi baja. Csak mikor őt szültem, mindkét lábamba mélyvénás trombózist kaptam. Az orvos a lelkemre kötötte, hogy öt éven belül sem szülni, sem kapartatni nem szabad, ez utóbbira soha nem is került sor. De még a foghúzást is kerüljem el, mert az életembe kerülhet.

Illusztráció

69. Buzgó bácsi újabb örömei

Elérkezett a nyár után a tél, 1962. decembere. Az én kedvesem, a Béla leszerelt, odahaza volt szüleinél, Orosházán. December dereka táján jött hozzám, Gyömrőre, és bejelentette, hogy az Imrével együtt fog megkeresztelkedni. Hankó Mihályné testvérnő készítette a keresztségre és 1962. december 29-én, Budapesten az „A” gyülekezetben, Jávor István testvér megkeresztelte őket. Ez egy csodálatos nagy öröm volt, valamennyiőnknek. Majd közölte az én kedvesem, hogy odahaza a szüleivel megbeszélték, hogyha az Úr Jézus jónak látja és én is, akkor Magdámék esküvőjével együtt, mi is összeházasodunk. Ez a hír, azután roppant módra meglepett! Megyek és mondom a kedves Buzgó bácsinak a hírt, ő erre azt válaszolta: hála legyen a jó Istennek, én ezért imádkoztam értetek, hogy Magdának is, neked is rendeljen ki férjet, hogyha az Ő szent akaratával megegyezik és nagyon-nagyon örült. A kedves Buzgó bácsinak csak egy aggodalma volt, hogy mi lesz, ha ő nem fog kelleni a Bélának. Megnyugtattam, hogy annak ellenére, hogy mikor én idejöttem Gyömrőre, nem csináltunk papírt arról, hogy én ápolom az Örzse nénit, Buzgó nénit, Buzgó bácsit, amíg élnek, csak szóban egyeztünk meg. Bármelyikőjük marad is utoljára. Ez a szavam ma is áll, mondtam neki és így is lett. És nagyon örült és boldog volt ő is. Az Úr Jézus kegyelméből 1962. december 31-én ikeresküvőnk volt. A férjemmel megegyeztünk abban, hogy nem fogjuk egymás szemére vetni, hogy te fiatalabb vagy és ne beszélj nekem! Vagy hallgass te vén szamár. Hála legyen az Úr Jézusnak most (e könyv írásakor) 54 esztendeje, hogy ezt a kijelentést tettük, de ez ideig nem került sor efféle veszekedésre. Néha megvitattunk dolgokat, főleg addig volt nehéz, amíg nem ismertük meg egymás természetét. Abban is megállapodtunk az esküvőnk előtt, hogyha az Úr Jézust szeretjük, akkor biztosan egymást is szeretni fogjuk. Ezért is kimondhatatlan hálával tartozunk az Úr Jézusnak, hogy minél több időt élünk együtt, annál jobban szeretjük egymást! Az én drága férjem, első perctől úgy hív, hogy Rózsám, vagy Babám és mások előtt is, nem csak magunk között. Mi ez, ha nem a jó Isten különleges szeretete, kegyelme? Az biztos igaz, hogy aki kér, kap, aki keres, talál, a zörgetőnek megnyittatik. Ugyanakkor, ápolni is kell a szeretetet, imádságos szívvel, mert az ember önmagától képtelen minden jóra.

Illusztráció

68. Buzgó bácsi örömei

Magdámnak Imre a vőlegénye lett, aki készült keresztségre. Buzgó Mihály testvér készítette, ez az első nagy öröme volt neki. Elég sokat leveleztünk Bélával. A nyári beszélgetést levélben folytattuk. Persze az imádkozást és az érte való böjtölést sem hagytuk abba. Magdámék készültek az esküvőre. Én úgy gondoltam, hogy esetleg nekem a Bélával az eljegyzésünk lenne az ő esküvőjükkel együtt. Persze ezt csak úgy magamban dédelgettem, nem voltam benne biztos. Igaz, azzal váltunk el a nyáron, hogy ha az Úr Jézus jónak látja, akkor összeházasodunk. Ehhez nekem kellett kérni az Úr Jézust, hogy ha jónak látja, hogy mi összeházasodjunk, akkor adjon szívembe szeretetet, mivel még én az elhalt férjemet szerettem. Az Úr Jézus ebben is meghallgatott. Az első férjem, az Örzse néni, Buzgó néni és a Vígh néni halála után elővett egy olyan érzés minden hónapban, amitől megijedtem. Féltem, hogy a kísértő elejt. Ekkor azt kértem az Úr Jézustól. Óh, Uram ezen érzések-kívánságok helyett, inkább adjál nekem fizikai fájdalmat. Az Úr Jézus ebben is meghallgatott! Attól az időtől fogva olyan erős epegörcseim voltak, hogy egyszer a munkahelyemre hívták ki a mentőt, mert még az eszméletemet is elveszítettem. Mikor magamhoz tértem, az injekció hatására, a mentős orvos kikérdezgetett, megtudta, hogy fiatalon özvegy vagyok. Ekkor azt mondta: most maga abban a stádiumban van, hogy szülnie kellene és a szervezet így reagál. Nagyon meglepődtem, kicsit szégyelltem is, mert a sok munkatársam körülfogott és mindannyian hallották. Majd Kőbányára kerültem a sebészetre. Úgy volt, hogy kiveszik az epehólyagomat, de kő nem volt. Elő is készítettek a műtétre és másnap reggel, mikor műtöttek volna, bejött az orvos, aki azt mondta, úgy döntöttünk, hogy mégsem műtjük meg. Ugyanis, maga még fiatal, szülhet gyerekeket és lehet, hogy soha nem veszi elő az epegörcs. Köve nincs, az epehólyagra nagy szüksége van a szervezetnek. Ha most ezt eltávolítanánk, lehet, hogy csak elővenné a görcs, és nincs ember, aki magát görcstelenné tegye. Nehezen írtam le, mert a jó Istennél nincs lehetetlen, hisz Ő a Teremtő, Fenntartó jó Atyánk. De az orvos azt a szót mondta, amit nem írtam le, ugyanis meg akarta velem értetni a döntésüket. Én nagyon boldog voltam, tudtam, hogy az Úr Jézus indította az orvosokat erre a döntésükre. Sajnos nagyon sokat voltam kórházban. Sokszor a fal felé fordultam, mikor másokhoz mentek a látogatók, férjük, párjuk, vőlegényük. Ezek az események az előtt történtek, mielőtt én a Bélával találkoztam volna. Nagyon sokat sírtam és mondtam az Úr Jézusnak, én a beteg férjem ágyánál, a három hét alatt mindennap ott voltam. Igazgatói engedéllyel, reggel héttől este 7-8 óráig. Nekem a testvéreim vasárnaponként tudtak eljönni látogatni, mivel dolgoztak. Ekkor nagyon rám tört a magány. Sírva kértem, az Úr Jézust, hogyha szent akaratával megegyezik, rendeljen ki számomra férjet. De szeretetet is adjon szívembe. Ez alatt az idő alatt, a Béla szívét munkálta az Úr Jézus és mikor a kórházból hazamentem, írt levelet Magdámnak, amiben közölte, hogy ő elvenne engem feleségül. Többre értékel a mai lányoknál, mert azoknak az igényeit nem lehet könnyen kielégíteni, az ő keresete ehhez kevés. És szerényen írta azt is, hogy nem is tudja, miért is írja ezeket. Hiszen a Rózsika idősebb tőlem 7 évvel. Nekem ez a pár sor olyan jólesett, szinte egy nehéz kő esett le a szívemről. És boldogan mondtam, ha neki nem számít, hogy idősebb vagyok, nekem sem számít, hogy ő nálam fiatalabb. Ezen levelet még egy pár követte és ezek után találkoztunk, azon a nyáron, amiről ezen sorok elején írtam.

Illusztráció