40. Aranyom, ezüstöm nincsen (ApCsel 3:6/a)

Kórházba kerültem Szentesen, a sebészetre. Volt egy fiatal ápolónő, aki igen kedves volt és lelkiismeretesen ápolt, a műtét után is. Szerettem volna meghálálni szolgálatkészségéért, de nem volt semmi pénzem. Nem volt hátra más, mint hogy írtam neki egy köszönő levelet. A levél írása előtt imádkoztam, kértem az Úr Jézust, hogy Lelke által adjon olyan gondolatokat, amire az ápolónőnek szüksége van. Mivel másolatot nem készítettem a levélről, így csak pár gondolat jut eszembe. A levelet így kezdtem: „kedves nővérke, én is úgy vagyok, mint az apostolok voltak annak idején, mivel aranyom és ezüstöm nincsen, fogadja tőlem e pár sort, köszönetem és hálám jeléül”. Így a négy oldalas levelet, átadtam neki sírva. Még szóban is köszönetet mondtam neki.

Egy pár nap múlva hozza a postás a levelet, a nővérkétől. Nagyon meglepődtem. Írta a nővérke, hogy nagyon szépen köszöni a levelet, ezt a Jó Isten küldte az ő számára. Ugyanis egy nagy csalódás érte, a vőlegénye elhagyta, más nő miatt. Esküvőre készültek és ez nagyon váratlanul érte őt. Éppen elhatározta, hogy öngyilkos lesz, olyan kiúttalan volt élete. Éppen az én általam írt levél tartotta vissza ettől a szörnyű lépésétől. Azt írta, hogy én el sem tudom képzelni, milyen nagy szolgálatot tettem neki. „Az életemet mentette meg!” Többször is elolvasta, sírva levelemet és köszönte a jó Istennek is és nekem is. Hát én is megköszöntem, hogy az Úr Jézus indítására megírtam a levelet.

Illusztráció

39. Kukoricafosztás

Ugyancsak ennek a gazdának dolgoztunk, de kb. 10-15 kilométerre Szentestől, úgy nevezett Zsigerháton. Itt kukoricát törtünk, de itt csak édesapám, én és Nyíri testvérnő Szentesről. Rajtunk kívül még 8-10 ember dolgozott. Iszonyat nagy területen volt a kukoricaföld. A letörött kukoricacsöveket lovas kocsival behordták a tanya nagyon nagy udvarára nappal, és este nekifogtunk fosztani (az összehordott kukoricacsöveket a héjukból kibontani, és külön rakni a héját és külön a tiszta kukoricacsöveket.) Ilyenkor sok ismerős, rokon is össze szokott jönni, hogy segítsenek. Nagyon szép, nagy fák voltak az udvaron.

Hát úgyszólván kukoricafosztáskor az emberek mindenfélét beszélnek, sorra jön ott trágár vicctől kezdve minden. A Nyíri testvérnővel mi egy helyre ültünk fosztani, de azért sajnos hallottuk, ha mindent tisztán nem is értettünk, nem is akartuk érteni. A testvérnő próbált az Úr Jézusról bizonyságot tenni, az emberek rossz magatartásáról, ezzel szemben mi az Úr akarata, mit kíván tőlünk, hogy jobb legyen e földön is az életünk és az Úr dicsőséges második eljöveteléről. Erre aztán ezek is elkezdtek csúfolódni.

E közben nekem nagyon fájt, hogy az emberek ilyen ocsmányságokon nevetnek. Egyszer csak látok egy szép fát, mely tele volt fehér virágokkal, megráztam a fejemet, de nem alszom, ébren vagyok! A fa előtt egy kis asztalka és mellette megállt az Úr Jézus, bal keze felől volt a kis asztalka. Áll és rám néz, nem szól egy szót sem, csak a jobb kezét felemeli, a tenyerét felém fordítja, melyben a sebhely látszott. Rám néz, az ujjával megfenyeget. Majd leül, a fehér virágos fa a háta mögött, a kis asztalka előtte. Ismét rám néz, mutatja a tenyerét, elővesz egy fehér szalvétát, mutatja nekem, leteszi, ismét rám néz, újra mutatja a tenyerét, elővesz egy könyvet ír bele, összecsukja. Feláll, mutatja a tenyerét, rám mosolyog, int felém, hátat fordít és eltűnik. A virágos fa, még ott volt egy darabig, én mondtam időközben, hogy látom az Úr Jézust! De senki nem látott semmit. Ekkor az ott lévők, még inkább csúfolódtak, nevettek. Egy kevés idő múlva, az ég egyik szélétől, a másik széléig, nagy fényesség vonult végig, nappali világosság lett, az ott lévők is, mindannyian látták, felugráltak a helyükről, megijedtek, azt gondolták, talán csak nem a világvége? Egy pár percig tartott a jelenség. Nem zengett, nem villámlott, csillagos, holdvilágos éjszaka 23 óra volt. Utána csend lett. Lehetett bizonyságot tenni nekik.

Tudomásunk szerint, senki sem fogadta el az Úr Jézust. Persze az Úr, a szívek-vesék vizsgálója. A mag el van vetve, hisszük, egyszer kikel, még ha mi nem is tudjuk.

Amit láttam, annak az értelmét is rögtön megkaptam és el is mondtam. Tehát az Úr Jézus mutatta a tenyerét, hogy Ő meghalt értem. Mikor az ujjával megfenyegetett, vigyázzak! Ismét mutatta a tenyerét és elővett egy fehér szalvétát, széthajtotta és rám nézett, tehát Ő megváltott, a szalvéta a keresztségemet jelképezte. (Hisz 1949. március 29-én keresztelkedtem, ekkor pedig 1949. október 19-e volt, ezt a dátumot azért tudom ilyen pontosan, mert az első Bibliám táblájára írtam, dióhéjban a jelenséget. És csodával határos módon 2004. március 10-én találtam meg, de csak ezt a hátsó tábláját. Boldog a szívem, hogy keresztségem után 55 évvel, az Úr Jézus kezembe adta. Régi versek és különböző énekek és gyermekkori dolgaim között.) Majd ismét mutatta a tenyerét, rám nézett, elővette a könyvet, írt bele és rám nézett és összecsukta. Ő meghalt értem, a keresztség által bekerült a nevem az élet könyvébe. Felállt mutatta a tenyerét, rám nézett, mosolygott, intett a kezével, hogy kövessem Őt, és eltűnt.

Ezt az élményt sem lehet elfelejteni, amíg élek. Szívem őszinte vágya, hogy egykor az Ő vére érdeme, Szentlelke és Igéje segítségével, kegyelméből, áldott országában, színről színre meglássam Őt. Szeretteimmel és minél több embertársammal, a megváltottak nagy seregével együtt, dicsérhessem, magasztalhassam Őt, örökkön örökké. Ámen.

Illusztráció