50. Esküvő és gyász

1956. október 26-án, az Úr Jézus kegyelméből, segítségével házasságot kötöttünk. Férjemnek ez az év az öröm és gyász éve is volt. Májusban szövetséget kötött az Úr Jézussal, október 26-án pedig velem. Sajnos még abban az évben elvesztette az öccsét, aki Pesten, a kollégiumból kilépett az utcára, és a másik oldalon lévő diáktársaihoz menet sortüzet nyitottak rá, 8-10 lépést szaladt, a belső része kifordult és szörnyethalt. Ekkor volt a forradalom, egy időben ellen forradalomnak mondták. Még ez év decemberében meghalt a férjem édesapja is.
Az esküvőnk Tiszasason volt. Az emberek nagyon kíváncsiak voltak, milyen lehet egy adventista esküvő. Sok furcsaságot mondtak, többek között, hogy a fejemre teszik a Bibliát, és úgy megyek végig az utcán. Ekkor elhatároztuk, hogy elkérjük a kultúrházat, és ott tartjuk meg az egyházi esküvőt. Vasárnap lévén, a polgári esküvőt is akkor tartottuk meg. Szerettek bennünket a faluban, sokan ismertek, így az anyakönyvvezető nő elvállalta az esketést. Szép bizonyság volt. A kedves Szamecz bácsi esketett bennünket, az Úr áldott Igéjét szeretettel szólta. Így az emberek meglátták, hogy mi is a Jó Istent szeretjük, szolgáljuk, és nem vagyunk valami csodabogarak. Mi is áldottuk a Drága Teremtőnket, minden jótéteményéért is és a szomorú napokban nyújtott erőért is, Ő soha senkit el nem hagy. Az ember elfordulhat az Úrtól, de az Úr keresi, szereti az embert, Ő hű marad, csak mi is legyünk hűek mindhalálig. Ehhez is megadja az erőt, ha igényeljük.

Illusztráció

49. Az első jelkérés

Májusban megismerkedtem az első férjemmel, akinek éppen akkor volt a keresztsége. Szerette az Úr Jézust, és nekem ez sokat jelentett. Ő Tiszaföldváron lakott a Kurázsi szőlőben, én pedig Tiszasason. Mindketten egy-egy szórvány tagjai voltunk, amelyek 8-10 tagú kis gyülekezetek voltak, de Kunszentmártonban volt a hivatalos imaház, ahová havonta egyszer-kétszer mentünk be, és Úrvacsorára is. A hetek-hónapok teltek, néha-néha eljött Jancsi. Mivel szerettem volna biztosan tudni, vajon az Úr Jézus akaratával megegyezik-e, hogy mi házasságot kössünk, jelt kértem az Úrtól. A hét egyik napjára azt kértem az Úr Jézustól, hogy ha akaratával megegyezik, hogy mi összeházasodjunk, akkor Jancsi jöjjön el azon a napon. Nem beszéltünk össze és ő is azt kérte, ugyan arra a napra, hogy ő eljön és engemet találjon odahaza, ha az Úr Jézus jónak látja házasságunkat. Ha pedig nem, akkor ne legyek odahaza. Mikor megérkezett, azt sem tudtam, hogyan mondjam meg, hogy az Úr Jézus, a napnál is világosabban felelt kérésemre. De ő kezdte, hát Rózsika, én azt kértem az Úrtól, ha akaratával megegyezik, hogy összeházasodjunk, akkor találjalak idehaza. Ha pedig nem egyezik meg akaratával, akkor ne legyél itthon. Így aztán már könnyű volt elmondanom, hogy az Úr igennel felelt a kérésemre.

Illusztráció

48. Ismét Tiszasason

A Bükkről visszatértem ősszel Tiszasasra, a testvérnőmhöz, a gyapjú munkát folytatni. Jött egy asszony és kért kölcsön pénzt, mert nagyon nagy szükségben volt. Nekünk nem volt akkor pénzünk, csak a tized. Azt jól tudtuk, hogy a tized szentség az Úrnak, saját szükségleteinkre el nem vettünk volna belőle, egy fillért sem. Úgy gondoltuk, hogy úgy is egy hét múlva megyünk be Kunszentmártonba, az imaházba. Addig meglesz az a pénz, mert volt elkészített munka, amiért dupla pénz jár, mint amit most odaadunk kölcsönbe. Igen ám, az Úr Jézus megtanított, keserves lecke árán, hogy a tized nem a mienk, szentség az Úrnak! Nem hiába írja Malakiás könyve, 3. fejezet 8-9 versei ezt az átkot, szó szerint a saját bőrünkön tapasztaltuk meg:

„Avagy az ember csalhatja-é az Istent? ti mégis csaltatok engem. És azt mondjátok: Mivel csalunk téged? A tizeddel és az áldozni valóval. Átokkal vagytok elátkozva, mégis csaltok engem: a nép egészben!”

A tiszasasi nép gazdálkodó volt. Szerettük az embereket, ők is minket, így kisebb munkáért, mármint gyapjú munkáért, vagy nem kértünk pénzt, vagy csak minimális összeget. Ők úgy hálálták meg, hogy a terméseikből hoztak bőven, de nem csak egyszer-kétszer, hanem amikor a szívük, vagy az Úr Jézus indította őket. Tej, tojás, vágni való csirke, volt, hogy felpucolva volt. Gyümölcs, ami csak egy konyhára kell főznivaló. Ahogy mi a tizedet kölcsön adtuk, ezek nap-nap után megszűntek. Sőt, amit elkészítettünk munkát, azokért sem jöttek el. Sokat dolgoztunk, de szűkölködtünk. Ha egy kevés pénzhez jutottunk, akkor azon élelmet vásároltunk. Két hónapig tartott ez az átok rajtunk. Végül, őszinte szívvel, sírva kértük az Úr Jézust, legyen segítségül, küldjön valakit, aki a számára elkészített munkát fizesse ki és nekünk adjon erőt az Úr, hogy tegyük ki a tizedet. Ő meghallgatott! Egy pénteki nap volt, amikor annyi pénzt kaptunk, hogy kitettük a tizedet, egy kilogramm kenyeret és fél liter olajat vettünk. És most, ismét szó szerint teljesedtek Malakiás 3:10-12 versei:

„Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba, hogy legyen ennivaló az én házamban, és ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregeknek Ura, ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen. És megdorgálom érettetek a kártevőt, és nem veszti el földetek gyümölcsét, és nem lesz a szőlőtök meddő a mezőn, azt mondja a Seregeknek Ura. És boldognak mondanak titeket mind a nemzetek; mert kívánatos földdé lesztek ti, azt mondja a Seregeknek Ura.”

Ugyanis ezt követően jött az egyik ismerős, hozott főznivalót és azt mondta, jaj, Mancika – így hívták a testvérnőt, akivel együtt tapasztaltuk meg ezt a dolgot –, ne haragudjon, hogy csak most jöttem, előbb is készültem jönni, de nem tudtam, nem volt időm stb.: így szabadkoztak és még ők kértek elnézést tőlünk, pedig nem voltak ezzel kötelesek felénk. Szinte, mint amikor a vizet zsilippel elzárják és midőn a zsilipet felhúzzák, a víz ömlik. Hát az Úr, az Ő áldását így fogta vissza, majd így nyitotta meg. Minket egy életre szólóan megtanított, hogy a tized szentség az Úrnak! Ezért, amikor az egyházban különböző szakadások voltak, az ördög a testvéreket arra ösztönözte, hogy a gyülekezetek ne adják be a tizedet, mert ugye megindokolják, hogy a vezetők nem jó helyre teszik, stb.. Ezzel Sátán olyan erős csapdát állít fel – főleg azok számára, akik sajnálják a tizedet beadni –, hogy nem csak fizikai, hanem lelki átok, hanyatlás jön rá, és ha nem ébred fel az illető, akkor a kárhozat fia lesz! Ettől óvjon, őrizzen mindenkit a Mindenható!

Illusztráció

47. A Bükkön: Kicsike váróterem

Éjfél elmúlt, amikor Szilvásváradra, az állomásra érkeztünk. Sötét volt bent, az egyik sarokban egy férfi volt, aki szemtelen ajánlatot tett nekünk. Most is az Úr Jézust hívtam segítségül, mivel féltem az embertől. Az Úr Jézus meg is hallgatott, mert egy jó ideig az ember nem akarta abbahagyni szemtelen ajánlatait, de magam is csodálkoztam magamon, hogy milyen erélyesen és határozottan rendre utasítottam. Szinte éreztem, hogy ez nem magamtól van, hanem az Úr Jézus volt velünk, aki adta az erőt, a bátorságot és a szót a számba. És végül, az ember elhallgatott és egy pár óra múlva elhagyta a helyiséget. Ekkor ismét megtapasztaltuk, az Úr Jézus őrző-védő kegyelmét, szeretetét, legyen Szent Neve áldott örökké!

Illusztráció

46. A Bükkön: Szolgálatkész Ágneska

Az orvoshoz kellett vinni az Erzsikét és SZTK-igazolást kellett kérni. Igen ám, de az iroda zárva volt és az ügyintéző nő már aludt. Smotzer Ágneskának hívták, és az éjjeli-őr bácsi álmából keltette fel. Aranyos, kedves, szolgálatkész, tényleg Krisztusi lelkületű, izraelita lány. Sírva kértem elnézést az éjszakai zavarásért, ő nagy szeretettel vigasztalt és mondta, semmi baj, őt nem zavarom. Mivel bent lakott az üzemegységen, ez csak természetes. Akkor elhatároztam, ha valaha férjhez megyek és kislányom lesz, akkor az Ágika lesz, és az Úr Jézus, meg is adta nekem. Most következett a dolog neheze: éjjel 11 óra volt, mikor az orvosi rendelőbe érkeztünk, ez is csodával határos eset, még 5-6 ember várta az orvost délután óta. Szüléshez hívták ki, az orvost, Szilvásváradon túl, az egyik településre, azért voltak még a rendelőben és így mi sem késtünk el. Az orvos sem volt türelmetlen velünk szemben. Megvizsgálta az Erzsikét és beutalót adott az Egri kórház ideg osztályára.

Illusztráció

45. A Bükkön: Nehezen az üzemegységre

Mivel eltévedtünk, így az erdőben lassan haladtunk, mert a kis ösvényt is szem elől tévesztettük. Besötétedett, egyszer csak, egy kb: három méteres magasságú drótkerítésnek mentünk, azon túl egy nagy tó volt. Utólag megtudtuk, hogy azért volt ott a kerítés, hogy a vadak nehogy belefulladjanak a tóba, midőn az erdőből kirohannak. Most is megijedtem. Vajon jobbra, vagy balra menjünk? Uram, légy segítségül! Bal felől, a távolból, kutyaugatás hallatszott. A kerítésbe kapaszkodva, mintha másznánk, közeledtünk a hang felé. A kerítés véget ért, és egy épület hátsó fala volt előttünk. Ekkor segítségért kiabáltam, mert a kutyaugatás nagyon közeledett. Mivel már harapott meg kutya, pánikba estem. A segélykiáltásomra az Üzemegység éjjeli-őr bácsija csendre intette a kutyát. Így este 22 órára érkeztünk meg úti célunkhoz, az Úr kegyelméből.

Illusztráció

44. A Bükkön: A vaddisznó csorda

Szintén a Bükkön történt, legalább 20-25 férfi és kb. ugyanannyi nő volt ott. A lényeg az, hogy az egyik lány, K. Erzsike rosszul lett, ideg alapon, és nem vállalkozott ennyi ember közül senki, hogy lekísérje őt Szilvásváradra, az orvoshoz. Ez egy nyári délután történt, öt óra körül járt az idő, a nap még sokára ment le. Hát úgy voltam vele, ha senki nem vállalkozik, akkor én megpróbálom. Eléggé félelmetes volt, mert Erzsike nem szólt egy szót sem, hanem olyan furcsán vette a levegőt, mintha fütyült volna. A karomba kapaszkodott és a kezével bele-beleszorított a karomba. Hát én is féltem tőle is, meg az egész úttól is.
A szerpentin úton nagy kerülő lett volna Hármaskútról Szilvásváradra lemenni. Voltak gyalogösvények lefele, amelyeken szinte egy jó órahossza alatt le lehetett érni. Az erdészek többször figyelmeztettek bennünket, hogy délután 4 óra után, ha lehet, senki se induljon útnak, ugyanis a vaddisznók olyan tájt kezdenek falkástól menni az erdőben. Gondolom, ezért nem akart senki vállalkozni, hogy Erzsikét lekísérje. Mikor a gyalogösvényen a második szerpentin utat elértük – sajnos nagyon lassan haladtunk –, nagyon erős disznó akol szag csapott meg. Az erdészek azt tanácsolták, ha ilyen szagot érzünk, álljunk meg, ne beszéljünk, ne szaladjunk, nehogy kiabáljunk, mert a vaddisznó csorda közeledik. Tehát megálltunk, ahogy a szagot éreztük, hirtelen megijedtem, mivel Erzsike füttyögve szedte a levegőt. Úgy kértem az Úr Jézust, Uram, Te tudod, senki nem vállalkozott erre a szolgálatra. Te, aki a három héber ifjút meg tudtad őrizni az égő tüzes kemencében, és Dánielt az oroszlánok vermében, nagyon szépen kérlek, ha jónak látod, őrizzél meg minket is a vaddisznóktól és segítsél meg, hogy szerencsésen elérjük az úti célunkat. A Te kegyelmed és angyalaid, őrizzenek meg bennünket. Ámen. Amíg imádkoztam, a csorda rohant, tördelve az útjukban lévő kis fákat, bokrokat, tőlünk olyan három-négy méterre. Miután elvonultak, a gyalog ösvényt is akadályozták a kitört fák, bokrok. Nehezen találtuk meg az ösvényt és el is tévedtünk, én egyedül még soha nem mentem le Szilvásváradra, csak csoportosan. Nem tudtam az utat pontosan, csak úgy nagyjából.

Illusztráció

43. A Bükkön: Hilda órája

Ez is a Bükkön történt. Kimentünk Hildával, a brigádvezetőnkkel, 10-12 lánnyal együtt egy elhagyatott területre, ahol a nagy fű között lévő kis facsemetéket megszabadítottuk a nagy gaztól. Estefele, mikor befejeztük a munkát, Hilda kereste a karóráját, ami nagyon értékes volt. Nem vette észre, hogy leesett a karjáról. Mivel árván éltek a kishúgával és itt az erdőgazdaságban elég alacsony volt a bér, nagy veszteségnek számított az óra. Nagy izgalommal és buzgalommal kerestük az órát. Na, de ekkora gazban megtalálni és ilyen hatalmas területen, ez fizikai lehetetlenségnek számított. Már hosszú időn keresztül, kerestük, nincs sehol. Szinte mindenki feladta a reményt. Indultak a szállásunkra. Nekem nagyon fájt, hogy nincs meg az óra. Teljes hittel, kértem az Úr Jézust és azt mondtam, Uram te mindent tudsz-látsz, ha szent akaratoddal megegyezik, vezess engemet oda, ahol az óra van! Légy segítségül, szereteted, angyalaid és Lelked által, a Te kegyelmeddel, légy segítségül, Úr Jézusom! Így visszaindultam a területre, amit már igazán aprólékosan, Hildával együtt tizenhárman végigjártunk és egyszer csak, ahogy a gazt a kezemmel odébb löktem, a kezembe akadt az óra. Leírni még most sem tudom 50 év elteltével, azt az örömet, boldogságot, hogy az Úr Jézusnak milyen nagy a szeretete, kegyelme, gondviselése irántunk, bűnös, gyarló emberek iránt! „Nagy vagy Te Isten, nagy a Te hatalmad, ezt jó tudni és megtapasztalni.”

Illusztráció

42. A Bükkön: Bevezető

1953 áprilisában Szilvásváradra mentem, az erdőgazdaságba dolgozni. Nők kb. 20-25-en voltunk egy barakkban megszállva. A nők brigádvezetője Gyurcsik Hilda volt. A férfiak is valahogy e körül voltak, ők olyan 600 méterrel tőlünk, a férfi barakkban. Az ő brigádvezetőjük egy idős bácsi volt. Csodálatos szép emlékeim vannak abból az időből. Különösen a szombati istentiszteletről. A hegy szép, lejtős oldalán volt két nagy, lombos bükkfa, a kettő között volt egy szószék. (Mely egy vastag faderék volt, szépen elvágva, a teteje olyan magasságban, hogy kényelmesen, lehessen a Bibliát kinyitva rátenni.) A szószékkel szemben, a jobb- és a baloldalon is faderekak (fatörzsek) voltak elfektetve, ezeken ültünk. Amikor énekeltünk a szabad természet templomában, csodálatosan visszhangzott az ének. A sok-sokféle kismadár, szintén a maga hangján zengte, az általunk ugyan nem érthető éneket, de ők is dicsérték a drága, jó Teremtőnket. Sőt, az erdészünknek volt egy nagy farkaskutyája, ő is minden alkalommal kijött velünk az istentiszteletre, és az egyik nagy, lombos fa alá lefeküdt, csak akkor kelt fel, amikor a befejező ének-ima elhangzott és mi is eljöttünk onnan. Természetes, hogy a kismadarak az Igeszolgálat alatt is énekeltek, ez elmondhatatlanul csodálatos élmény volt számunkra. De jó lesz majd, ha a bűntől megváltott földön az Urat magasztalhatjuk, dicsérhetjük, áldhatjuk, bűntől szabadon, a megváltottakkal és az angyalsereggel!

Illusztráció

41. Tűzoltás

Ekkor Tiszasason éltem, mivel egy testvérnőnél dolgoztam. Abban az időben nehéz volt szabad szombattal elhelyezkedni. Vagy a mezőgazdaságban, vagy éppen, aki szintén hívő volt és annál. Ez a testvérnő birka gyapjú feldolgozásával foglalkozott. (A birka lenyúzott bőrét megvette, a rajta lévő gyapjút leszedtük, kimostuk, kártoltuk, rokkán megfontuk, ha kellett kötöttünk belőle, amit kértek az emberek.) Ő nála volt egy kis szórvány gyülekezet. Egyébként Kunszentmártonban volt az imaház, a Körös parton. Oda csak havonta egyszer-kétszer, vagy úrvacsorakor mentünk be.
Nagyon meleg nyári nap volt, ilyenkor az emberek arattak, a határban lévő földeken, vagy a szőlőben dolgoztak stb. Lényeg az, hogy csak az öregek, betegek és a gyermekek voltak a faluban, az otthonaikban. Mi éppen az istentiszteletet tartottuk, 8-10-en. Mikor félreverték a harangot, kiderült, hogy tűz ütött ki, nem messze tőlünk. Gyorsan vödröket kapkodtunk elő és szaladtunk a színhelyre, ahol egy szalmakazal égett. A lakásban egy idős, beteg néni volt egyedül. Mi a vödrökkel a vizet úgy láncba adtuk tovább egymásnak a kúttól és locsoltuk, hogy a néni felé ne terjedjen tovább a tűz. Addig, amíg a tűzoltók meg nem érkeztek. Csodálkoztak az emberek és mondták, maguknak nem szabad szombaton dolgozni! Dolgozni tényleg nem, de tüzet oltani, életet menteni kötelességünk.

Illusztráció

40. Aranyom, ezüstöm nincsen (ApCsel 3:6/a)

Kórházba kerültem Szentesen, a sebészetre. Volt egy fiatal ápolónő, aki igen kedves volt és lelkiismeretesen ápolt, a műtét után is. Szerettem volna meghálálni szolgálatkészségéért, de nem volt semmi pénzem. Nem volt hátra más, mint hogy írtam neki egy köszönő levelet. A levél írása előtt imádkoztam, kértem az Úr Jézust, hogy Lelke által adjon olyan gondolatokat, amire az ápolónőnek szüksége van. Mivel másolatot nem készítettem a levélről, így csak pár gondolat jut eszembe. A levelet így kezdtem: „kedves nővérke, én is úgy vagyok, mint az apostolok voltak annak idején, mivel aranyom és ezüstöm nincsen, fogadja tőlem e pár sort, köszönetem és hálám jeléül”. Így a négy oldalas levelet, átadtam neki sírva. Még szóban is köszönetet mondtam neki.

Egy pár nap múlva hozza a postás a levelet, a nővérkétől. Nagyon meglepődtem. Írta a nővérke, hogy nagyon szépen köszöni a levelet, ezt a Jó Isten küldte az ő számára. Ugyanis egy nagy csalódás érte, a vőlegénye elhagyta, más nő miatt. Esküvőre készültek és ez nagyon váratlanul érte őt. Éppen elhatározta, hogy öngyilkos lesz, olyan kiúttalan volt élete. Éppen az én általam írt levél tartotta vissza ettől a szörnyű lépésétől. Azt írta, hogy én el sem tudom képzelni, milyen nagy szolgálatot tettem neki. „Az életemet mentette meg!” Többször is elolvasta, sírva levelemet és köszönte a jó Istennek is és nekem is. Hát én is megköszöntem, hogy az Úr Jézus indítására megírtam a levelet.

Illusztráció

39. Kukoricafosztás

Ugyancsak ennek a gazdának dolgoztunk, de kb. 10-15 kilométerre Szentestől, úgy nevezett Zsigerháton. Itt kukoricát törtünk, de itt csak édesapám, én és Nyíri testvérnő Szentesről. Rajtunk kívül még 8-10 ember dolgozott. Iszonyat nagy területen volt a kukoricaföld. A letörött kukoricacsöveket lovas kocsival behordták a tanya nagyon nagy udvarára nappal, és este nekifogtunk fosztani (az összehordott kukoricacsöveket a héjukból kibontani, és külön rakni a héját és külön a tiszta kukoricacsöveket.) Ilyenkor sok ismerős, rokon is össze szokott jönni, hogy segítsenek. Nagyon szép, nagy fák voltak az udvaron.

Hát úgyszólván kukoricafosztáskor az emberek mindenfélét beszélnek, sorra jön ott trágár vicctől kezdve minden. A Nyíri testvérnővel mi egy helyre ültünk fosztani, de azért sajnos hallottuk, ha mindent tisztán nem is értettünk, nem is akartuk érteni. A testvérnő próbált az Úr Jézusról bizonyságot tenni, az emberek rossz magatartásáról, ezzel szemben mi az Úr akarata, mit kíván tőlünk, hogy jobb legyen e földön is az életünk és az Úr dicsőséges második eljöveteléről. Erre aztán ezek is elkezdtek csúfolódni.

E közben nekem nagyon fájt, hogy az emberek ilyen ocsmányságokon nevetnek. Egyszer csak látok egy szép fát, mely tele volt fehér virágokkal, megráztam a fejemet, de nem alszom, ébren vagyok! A fa előtt egy kis asztalka és mellette megállt az Úr Jézus, bal keze felől volt a kis asztalka. Áll és rám néz, nem szól egy szót sem, csak a jobb kezét felemeli, a tenyerét felém fordítja, melyben a sebhely látszott. Rám néz, az ujjával megfenyeget. Majd leül, a fehér virágos fa a háta mögött, a kis asztalka előtte. Ismét rám néz, mutatja a tenyerét, elővesz egy fehér szalvétát, mutatja nekem, leteszi, ismét rám néz, újra mutatja a tenyerét, elővesz egy könyvet ír bele, összecsukja. Feláll, mutatja a tenyerét, rám mosolyog, int felém, hátat fordít és eltűnik. A virágos fa, még ott volt egy darabig, én mondtam időközben, hogy látom az Úr Jézust! De senki nem látott semmit. Ekkor az ott lévők, még inkább csúfolódtak, nevettek. Egy kevés idő múlva, az ég egyik szélétől, a másik széléig, nagy fényesség vonult végig, nappali világosság lett, az ott lévők is, mindannyian látták, felugráltak a helyükről, megijedtek, azt gondolták, talán csak nem a világvége? Egy pár percig tartott a jelenség. Nem zengett, nem villámlott, csillagos, holdvilágos éjszaka 23 óra volt. Utána csend lett. Lehetett bizonyságot tenni nekik.

Tudomásunk szerint, senki sem fogadta el az Úr Jézust. Persze az Úr, a szívek-vesék vizsgálója. A mag el van vetve, hisszük, egyszer kikel, még ha mi nem is tudjuk.

Amit láttam, annak az értelmét is rögtön megkaptam és el is mondtam. Tehát az Úr Jézus mutatta a tenyerét, hogy Ő meghalt értem. Mikor az ujjával megfenyegetett, vigyázzak! Ismét mutatta a tenyerét és elővett egy fehér szalvétát, széthajtotta és rám nézett, tehát Ő megváltott, a szalvéta a keresztségemet jelképezte. (Hisz 1949. március 29-én keresztelkedtem, ekkor pedig 1949. október 19-e volt, ezt a dátumot azért tudom ilyen pontosan, mert az első Bibliám táblájára írtam, dióhéjban a jelenséget. És csodával határos módon 2004. március 10-én találtam meg, de csak ezt a hátsó tábláját. Boldog a szívem, hogy keresztségem után 55 évvel, az Úr Jézus kezembe adta. Régi versek és különböző énekek és gyermekkori dolgaim között.) Majd ismét mutatta a tenyerét, rám nézett, elővette a könyvet, írt bele és rám nézett és összecsukta. Ő meghalt értem, a keresztség által bekerült a nevem az élet könyvébe. Felállt mutatta a tenyerét, rám nézett, mosolygott, intett a kezével, hogy kövessem Őt, és eltűnt.

Ezt az élményt sem lehet elfelejteni, amíg élek. Szívem őszinte vágya, hogy egykor az Ő vére érdeme, Szentlelke és Igéje segítségével, kegyelméből, áldott országában, színről színre meglássam Őt. Szeretteimmel és minél több embertársammal, a megváltottak nagy seregével együtt, dicsérhessem, magasztalhassam Őt, örökkön örökké. Ámen.

Illusztráció

38. A két erős férfi

Szintén ennél a gazdánál dolgoztunk, öt holdat arattunk le, illetve édesapám egyedül kaszálta a gabonát, búzát-árpát, a kistestvéreim, villával gyűjtötték össze, én a kötelet csináltam és kévébe kötöttem a lekaszált, összegyűjtött gabonát. Ekkor már én főztem, de a gazdáék adták az alapanyagot, csak a reggelit ettük náluk. Mivel aratáskor nagyon meleg van, mi inkább gyümölcsleveseket, kompótot ettünk ebédre. Volt két erős fiatalember, ők felváltva kaszáltákkaszáltak, ők is öt holdat arattak volna. Mi már pénteken délben, abba hagytuk az aratást és szombaton sem arattunk. Ez a két fiatalember, szombat-vasárnap mindig dolgoztak. Elkezdtek hangosan csúfolódni és nevettek rajtunk. Na, mi van? Csak nem gondolja Deák bácsi, hogy ciberén és gyümölcslevesfélén, meg tejen-túrón lesz ereje aratni, nézze itt a finom szalonna, ettől van az erő! Még hozzá ilyen nyápic-sovány gyerekekkel, ráadásul a hét napból, öt és felet dolgoznak, ilyenek a szombatisták. Édesapám aranyos volt, jól van, csinálja, mindenki a maga dolgát. Pár nap elteltével, csak az egyik fiatalember dolgozott. A következő nap ő sem jött. Mi a ciberén és nyápicok, egy kaszással, az Úr Jézus segítségével, learattuk, a mi öt holdunkat, szépen keresztekbe hordtuk. Ekkor jön a Jószai gazda, akinél dolgoztunk és mondja, Deák bácsi legyenek szívesek, ennek a két fiatalembernek, a részét is learatni. Mind a kettő vérhasba esett, betegek. Az Úr Jézus segítségével learattuk, rendbe tettük azt is. Csak akkorára gyógyultak meg, amikor a földről, ahol learattuk a gabonát, be kellett hordani és nagy asztagba, azaz kazalba raktuk, majd oda állt a cséplőgép és kicsépelte a gabonát. Ez a két erős fiatalember, így megjárta a csúfolódással. Mikor visszajöttek, mi egy szóval sem tettünk nekik szemrehányást. Mi mindenképpen jobban jártunk. Először is megtapasztaltuk, hogy az Úrnál van az erő, az egészség. Adott erőt, hogy elvégeztük nem csak a mi, hanem a mások munkáját is. Többet kerestünk, erőt adott az Úr és szeretetet, hogy nem vágtunk vissza és egy szép élettapasztalatot is nyertünk. Sajnos ezek sem fogadták el az Úr Jézust.

Illusztráció

37. Édesapám gondolkodóba esett

Már említettem, hogy az ismerős gazdáknál napszámba, vagyis napi bérért dolgoztunk, és reggelit, ebédet is ők adtak. Édesapám, még ekkor még nem fogadta el az igazságot és ő a gazdáékkal evett, egy asztalnál, disznós ételeket. Mi gyermekek, viszont külön asztalnál, az olajjal készített ételeket. Egyik ilyen ebédnél, mondja a gazda édesapámnak, mondja Deák bácsi, nem szégyelli magát, ezek a kisgyerekek megállják, hogy nem eszik meg a disznós ételt és maga felnőtt emberként képtelen erre? Következő étkezésnél, édesapám odaült, a mi asztalunkhoz és velünk evett. Csodálkozva kérdeztem, hogy miért ide tetszik ülni? Ő elmondta a történetet és azzal fejezte be, tudod kislányom gondolkodóba estem.

Illusztráció

36. A provokátor nő

Sajnos, a háború utáni napokban volt sok rossz dolog az életben. Előfordult, hogy akikkel nappal beszélgettünk, éjjel vagy csak a családfőt, de sok esetben az egész családot elvitték és többé senki sem tudott róluk semmit. Általában azokat vitték el, akik a rendszer ellen zúgolódtak, rossz megjegyzéseket tettek. Édesanyám azelőtt sem szerette, ha a rendszert szidták, de miután az igazságot megismerte és a Bibliából olvasta, hogy az Úr Jézus tesz királyokat, dönt királyokat és még azt is, hogy imádkozzunk elöljáróinkért. Sokszor elmondta, hogy mi is mint gyerekek, ne veszekedjünk, ne bántsunk senkit. Szeressük és tiszteljük az időseket, tanárainkat, stb. Egyik nap édesanyám bement a városba, mi gyerekek egyedül voltunk odahaza. Mivel a vásárhelyi kövesút mellett laktunk, így a vándorok is könnyen betértek hozzánk. Így ezen a napon, egy 30 év körüli néni, jött be hozzánk, szüleinket kereste. Mivel nem voltak idehaza, ez az asszonyka megvárta, míg édesanyám hazajön. De ez alatt az idő alatt, csúnyán szidta a rendszert, sok rosszat mondott róla. Tőlünk is kérdezte, hogy vagyunk megelégedve, ezzel a piszkos, aljas stb. kommunistákkal és a szüleink is, ugye, hogy haragszanak erre a rendszerre? Mondtam, hogy szüleinktől mi ilyen dolgokat nem hallunk. Időközben megláttam, hogy jön édesanyám, eléje szaladtam, hogy van itt egy néni, aki mindenről kérdezősködik és csúnyákat mond a rendszerről, félünk tőle. Édesanyámat is elhalmozta kérdésekkel, nagyon csúnyán szidta és ócsárolta az akkori rendszert. Ott akart aludni nálunk, de szerencsére nem volt hely, ahol alhatott volna. Ott ebédelt, vacsorázott nálunk és édesanyám szépen elmondta, amit az elején felsoroltam. Bármit mondott, ez az illető asszonyka, édesanyám mindég szeretettel felelt neki. Miután megvacsorázott, mérges volt, hogy nem volt sikere. Végül úgy köszönt el, szervusz, elvtársnő. Itt is az Úr angyalai óvtak, védtek, hogy ne szóljunk olyat, ami nem való. De ezt átélni nekem, gyermekfejjel nagyon nehéz volt. Drága édesanyám is mondta, ez egy nehéz délután volt.

Illusztráció

35. A libazsírral sült kalács!

Annál a családnál dolgoztunk, ahol az édesanyám megismerte és elfogadta az Úr Jézust. Reggelit és ebédet kaptunk náluk a pénz mellé. Általában tej, túró, tejföl, sajt, ezek valamelyike volt a reggelink, finom házi kenyérrel. Az ebédet nekünk külön olajjal főzte, vagy libazsírral. Sült tésztát – kalácsot –, egyszer sütött a Farkas Pistáné és azt mondta, gyerekek ebből ehettek, ez libazsírral sült. Mi elhittük és megettük. Majd pár nappal később sírva megy át édesanyámhoz és mondja, Deákné, megvert az Isten, mert a gyerekeinek azt mondtam, hogy libazsírral sütöttem a kalácsot és nem volt igaz, hanem disznózsírral és képzelje el a negyven darab libám, mind megdöglött! Lám, az Úr nem hagyja, hogy az Őt szerető gyermekeit becsapják. A bűn büntetlen nem marad, lehet, hogy a büntetés, csak az ítélet napján lesz. Nem biztos, hogy minden esetben ilyen hirtelen. A szomorú az, hogy ezek az emberek adtak helyet a lakásukban az igehirdetésre és sem az ige, sem az édesanyám Pál fordulata, vagyis tapasztalata, sem ez a kézzel fogható tapasztalat nem nyitotta meg szívüket, az Úr Jézus befogadására. A tanulság: sem pénzünk, sem lakásunk, sem anyagi javaink odaadása nem ér semmit, ha nem a szívünket és az életünket adjuk oda az Úrnak. Csak Ő üdvözít, senki és semmi más.

Illusztráció

34. A nagy házi kenyér és a hat liter tej

Az Úr Jézus kegyelméből, 1949. március 29-én, Szentesen a Városi-fürdőben megkeresztelkedtem, ez volt életem eddigi legboldogabb napja! Mivel édesapánk még ekkor nem követte az Urat, hát néha ellenkezett velünk. Ugyanis, amíg nem ismertük az igazságot, akkor is sokszor főztünk olajjal. Egyik alkalommal olaj helyett sertés zsírt vett édesapám, a kerékpár csomagtartóján egy táskába tette a nagy melegbe megolvadt és mire hazaért, csupa maszat lett a lyukas táska és a zsír kifolyt belőle. Másodszor dunsztos üvegbe tette, hogyha megolvad, mégsem folyik ki. Igen ám az üveg összetört, a zsír mégis kifolyt. Akkor azt mondta édesapám, úgy látszik, a Jó Isten nem engedi, hogy ő zsírral egyen. Soha többé nem próbálkozott ilyen ellenkezéssel. Mivel napszámból éltünk, nem volt fix fizetés, akkor még ilyen fölöslegesen a pénz ki lett dobva. Hát előfordult, hogy szűkre kellett fogni a dolgot.
Egy ilyen eset folytán történt, szombat délre volt mit enni, de vacsora már nem volt. Szép nyári szombat délután volt, midőn az imaházból hazamentünk. Édesanyám a szobában volt, pihent és olvasott. Testvérkéim, ki merre a szabadban volt. Az én szívem, telve volt az Úr Jézus iránti hálával, szeretettel és az Utána való vágyakozással. Kiültem az istálló mögé és néztem a szép tiszta égboltot. Eszembe jutott, édesanyám többször mondta, hogy az Úr Jézus eljön az ég felhőjén, nagy hatalommal és dicsőséggel. Egyszer csak jobbra, fenn az égen látok egy fehér felhő gomolyagot. Egyre nagyobb lett és egyszer csak látom, egy széles, gyönyörű fehér kereszt jelenik meg és előtte az Úr Jézus. Ez eltűnt és olyan sárgás aranyszínű, alagútszerű mélyedés jelent meg, és előtte az Úr Jézus talpig és a jobb kezében egy széles villogó pallos (olyan kard szerűség, felnőtt arasz széles pengéjű és olyan másfél méter hosszú lehetett és ez eltűnt és az alagútszerűség mindig megmaradt a többi jelenségnél is.) Közben kiabáltam a testvérkéimnek, gyertek, látom az Úr Jézust, nehogy elmúljon és legalább amíg lehet látni, lássam. Harmadszor, szintén talpig láttam az Úr Jézust, jobb kezében egy juhász kampót-, juhász-botot tartott. Ez eltűnt, negyedszer a Golgotai kereszten volt az Úr Jézus felfeszítve, ötödször a felhőn ült és a jobb kezében éles, nagy sarló volt. A végén mind az öten ott voltunk, de melyik testvérem mit látott, akkor mondták, de én nyomban elfelejtettem. Ők biztosan tudják és el is mondják. Egy-egy jelenség kb. egy-két percig volt látható. Sajnáltuk, mikor vége lett. Újra szép kék lett az égbolt. Akkor úgy jött a gondolatomba, hogy az Édeni hófehér tisztaságot jelképezte az a hófehér, egyenlőszárú fehér kereszt. A villogó pallos az Éden kapuját őrizte. A juhász kampó a jó pásztort, a Golgota keresztje a Megváltást – az Ő vérén váltattunk meg –, végül az éles sarló a világ végét jelenthette. Csodálatos szép élmény volt ez a számunkra, amit elfelejteni nem lehet! Azóta már vetítéseken, képeken láttam, amikor az Úr Jézus eljövetelét illusztrálják, azaz aranysárgaszín, az angyalok sokaságát mutatja. Mindég örvend a szívem, hogy gyermekkoromban láthattam, csak akkor még nem láttam, hogy azok ott az angyalok. Tehát ez az élmény, úgy lekötött bennünket, hogy ránk esteledett. Nagy örömmel, boldogan mentünk be, meséltük édesanyáméknak, amit láttunk. Ekkor jött a finom bőséges vacsora. A Jószai úrék, kb. hét kilométerre laktak tőlünk. Ő hozzájuk is sokszor jártunk dolgozni. És most jön a felesége, hoz egy szép nagy házi kenyeret kb. hat kg-os és egy vizes kanna tejet. Azt mondta, hogy olyan érzése támadt, hogy ezeket hozza el nekünk. Ha ezer ajkunk volna, akkor sem tudnánk megköszönni az Úr Jézus jótéteményét, aki mindeneknek Atyja, Fenntartója, gondviselő édes Atyja.

Illusztráció

33. A gyors hírközlés

E bonyodalmakkal teli élménnyel szívemben, elindultam a vallástételi órára. 27-en voltunk, és egyesével hívtak be bennünket. Akit behívtak, azok bent is maradtak és nem tudtuk megkérdezni, hogy sikerült és mit kérdeztek. Tehát izgalmas a várakozás. Mivel én voltam a legfiatalabb, én maradtam utoljára. Mielőtt a kérdést feltette volna, a jól megtermett Hoffer lelkész testvér, rám néz és azt kérdezi! Mit szólnék hozzá, hogyha holnap, nem keresztelnének meg? Jaj, hogy tudták meg ilyen gyorsan, hogy mi történt velem! Hiszen telefon csak a postán volt. Ez egy másodperc töredéke volt, átfutott rajtam, úgy éreztem rögtön összeesek! Sírva feleltem, nem örülnék neki, de azt olyan hangsúllyal, amilyen mély fájdalom volt bennem. Mindenki megdöbbent ezen a reagálásomon, hisz nem durván, nem sértően, nem is bántóan hangzott fel a kérdés. (Még az aranyos Móricz Ferencné, gyülekezet vezető testvérnő, húsz év múlva is mondta nekem, te Rózsika, azt az arcot, amit a te vallástételeden láttam, amíg élek nem felejtem el!) Hát igen, az ott lévők nem tudták, mi történt odahaza velem. Csodálatos dolog az, hogy az életünkben, semmi nincs véletlenül! Semmi nem kerüli el, a Gondviselő Jó Istenünk figyelmét. Óh, vajha ennek tudatában élnénk, de sok keserűségtől, sok álmatlan éjszakától, sok gyötrelemtől, a mások hibáztatásától, mentenénk meg magunkat is és másokat is.

Illusztráció

32. Keserű savanyú káposzta

Hála az Úrnak, nekem nem voltak akadályaim, midőn a keresztségre készültem. Az Úr viszont megengedte Sátánnak, hogy tegye ezt a rosszat, azért, hogy az Úr Jézus megmutassa, az Ő óvó-védő kegyelmét is. Péntek délelőtt volt, midőn igyekeztem, hogy az ebéd idejében kész legyen. M, mert délután 2 órára Szentesre kellett bemennem, a vallástételi órára. Másnap, azaz szombaton lett volna a keresztség. Már többször említettem, háború utáni időkben voltak ezek az események és szűkösen volt élelem, de mi soha nem éheztünk. Tehát feltettem a savanyú káposztát főzni, a nagy tíz literes lábassal, ez két napra készült. Ehhez a sok káposztához, csak 3 evőkanál olajat lehetett elhasználni a rántáshoz. Nagyon vigyáztam, meg ne égessem a rántást. Még a mai napig is, csak éppen egy kicsikét rózsaszínre pirítom. Elkészült a rántás, pirospaprikát kicsit többet tettem bele, rátettem a káposztára, szép színe volt. Az egyik kistestvérkém kért ebédet és amint evett belőle nagyon sírt, hogy ez a káposzta szörnyen keserű. Erre édesanyám is megkóstolta, ehetetlenül keserű! Nagyon ideges lett édesanyám, hogy tönkre ment a két napra való ebéd. Azt mondta, igen erőteljes hangon nekem, hogy mivel megégettem a rántást, nem engedi, hogy holnap megkereszteljenek! Nem lehet ilyen komolytalan, felelőtlen embert megkeresztelni. Borzalmas dolog ez, hisz nincs, amit főzzünk, stb. mondta a magáét. Édesapám kint az udvaron, fát hasogatott és hallotta a nagy veszedelmet. Édesanyám, még édesapámnak is újra mondta, hogy én megégettem a rántást. Kiléptem a konyhaajtón az udvarra, hogy én nem égettem meg a rántást, mondtam sírva. Erre fordultam vissza a konyhába, amikor édesapám a baltát utánam dobta mérgében! A balta mellettem szállt el és a konyhába nyíló szobaajtó tokjába beleállt. Ha az Úr nem óvott volna meg, akkor az én hátamban áll meg a balta. Akkor én ma nem írnám ezeket a sorokat. Ez az esemény ledöbbentett mindenkit. Édesanyám kimosta vízzel a keserű főtt káposztát, friss rántást készített és ugyan olyan keserű volt, mint azelőtt volt. Ekkor, megkóstolta a törött paprikát, amit előző napokban vett, iszonyú keserű volt. Házilag készített, szép piros volt a színe, de ki kellett dobni. Ekkor édesanyám bocsánatot kért tőlem és azt mondta, így elengedlek a vallástételi órára.

Illusztráció

31. Megszaporodott palacsinta

A háború után elég nehéz volt az élet, igen spórolni kellett, az olajjal, liszttel stb. Egyik délelőtt mondja édesanyám, süssünk palacsintát. Sajnos nem akar sikerülni, ugyanis, vagy sűrű lett, utána híg, az után megint sűrű. Legalább négy liter palacsinta tészta lett, 2 liter is bőven elég lett volna hét személyre, ennyien voltunk akkor. Nem volt véletlen ez a dolog sem. Ugyanis, abban az időben, a fogságból sok katona megszabadult és úgymond, vándoroltak, ki-ki a maga lakóhelyére. És így történt, hogy ezen a napon több ilyen vándor jött be, megpihenni és ennivalót kérni. Abban az időben jegyre adták a kenyeret, így azt nem tudtunk volna nekik adni. Az Úr Jézus így gondoskodott, általunk ezekről az éhezőkről. Édesanyám sütötte a palacsintát, hol egy, hol két vándor jött, sőt az egyik el sem ment, amikor a másik már ott volt. Boldogok voltunk, mert nem csak enni adtunk nekik, hanem még útravalót is csomagoltunk. Sőt édesanyám még lelki táplálékkal is szolgált nekik.

Illusztráció

30. Kellemes csalódás!

Amíg mentem hazafelé, sokszor imádkoztam, hogy nehogy kikapjak. Boldog örömmel és remegő hangon mutatom édesanyámnak a Bibliámat. Ő azt kérdezte: Honnan vettél pénzt? Mondtam, hogy eladtam a fülbevalómat, még olajat is kaptam. Édesanyám sírva borult a nyakamba, össze-vissza puszilt és azt mondta, hogy ő szólni akart nekem, hogy vegyem ki a fülbevalómat. De a testvérek azt tanácsolták neki, hogy inkább imádkozzon, hogy az Úr Jézus indítsa a szívemet, hogy ezt önként, szeretetből tegyem meg. Édesanyám szót fogadott a testvéreknek és így mindkettőnknek lett nagyon szép, egy életre szóló imatapasztalata. Kellemesen csalódtam, hogy a kikapás helyett szeretetet, boldogsággal vegyes dicséretet kaptam.

Illusztráció

29. A csodával határos módon megőrzött fülbevalóm vége!

Csodálatos élményben volt részem. A 26 társam a negyedik keresztségi órát vette át, és én is velük tartottam. Mindenkinek volt Bibliája, csak nekem nem, pénzem sem volt. Hétfőn a városban találkoztam az édesapám húgával. Panaszolom neki, hogy nagyon szeretnék Bibliát venni, de nincs pénzem. Erre ő azt felelte, itt a fülbevalód, add el és vegyél Bibliát. Igen, épp egy nagy könyvesbolt előtt álltunk, bementem, megkérdeztem, hogy van-e Ó és Újszövetséget tartalmazó Bibliája. Az idős bácsi azt válaszolta, várjak egy kicsit, talán még egy darab van, ha el nem adták már. A magas létra tetejére felment és az egyik fakkban, a sok papír között pont egy darab volt. Mondtam, ne tessék eladni, mert nekem nagyon kell ez a Biblia. Egy kevés idő múlva jövök vissza érte. Remegő szívvel mentünk ékszerüzletet keresni. Bementünk a nagynénémmel, kérdeztük az ékszerészt, mennyit ad érte? Azt válaszolta, hogy 200 pengőt, csak vegyük ki a fülemből. Mivel már a háborús idő alatt kétszer is veszélyben volt, először édesanyám kabátjának belsejében, másodszor, mikor Rákosszentmihályon, a Pehárék szomszédjánál laktunk és az a nagysága ki akarta a fülemből tépni. Ezért féltem, hogy kikapok édesanyámtól, hogy szó nélkül eladom. Imádkoztam: „Uram-Jézusom, add, hogy édesanyám ne haragudjon, amiért eladom, Te látod, hogy pénzem nincs, Bibliát nagyon szeretnék, mert tanulni akarok, segíts meg, drága Úr Jézus!” Tehát mind a ketten idegesek voltunk, az egyiket sikerült szépen kivenni a fülemből, a másik kettétörött. Így csak 120 pengőt kaptunk érte. Édesanyámtól hallottam, a jövedelmünk tized része az Úré, ennek boldog szívvel tettem eleget, és a többi pénzzel elindultunk, megvenni a Bibliát. Még fél liter olajat is vehettem belőle.

Illusztráció

28. Két tűz között!

Elérkezett, a várva várt szombat reggel. Végre hazaérkeztem, a testvérkéim és édesanyám már elmentek Szentesre, az imaházba. Édesapám volt odahaza és készülök ünneplőbe öltözni. A selyemharisnyát, ahogy húzom fel, megpattant a szeme és felszaladt. Mivel másik nem volt, ebben kellett elmennem. Azt mondja édesapám, itt a tű és varrd meg, én nem merem, mert édesanyám azt mondta, hogy a Tízparancsolat szerint, semmi munkát nem szabad végezni szombaton. Erre ő elővette a tűt és a lábamon megvarrta a harisnyát. Ilyen volt az én első szombatünneplésem.

Ahogy közeledtem az imaházhoz, egyre jobban vert a szívem. Azért a hazugságok ott settenkedtek, a fejemben. Hátha mégis valami igazság van a Zsófika asszonyom beszédében. A másik gondolatom viszont az volt, hogy édesanyámat olyan helyre még kényszeríteni sem lehetne. Végre bementem a terembe. Egy fiatal lány a harmóniumnál ült és kellemes lágyan játszott, általam még akkor nem ismert énekeket. Jöttek nénik, bácsik, gyermekek, szeretettel körülvettek, üdvözöltek. Mondanom sem kell, hogy az én drága édesanyám, a nyakamba borult sírva, hiszen ez szokatlan volt, hogy ilyen sűrűn hazajövök. Na, meg a gyülekezetbe is eljöttem, ez kimondhatatlan öröm volt mind kettőnk számára. Annak rendje-módja szerint vártuk az istentisztelet kezdését. Akkor én még nem tudtam, hogy a szombatiskolai istentisztelet lesz. A biztonság okáért, én az ajtó közelében ültem le, ha valami rossz mégis bekövetkezne, hát gyorsan ki tudjak szaladni. Mert ugye munkálkodott, a minden jónak ellensége, az érzéseim között. Nagyon tetszett minden, hát a szombatiskola még jobban tetszett, úgy 6-8-as csoportokban, tetszett az is, hogy kérdezett egy valaki, tanító, de én még akkor nem tudtam ezeket a dolgokat, de jól éreztem magamat. Majd kevés szünet után a prédikáció, de azt megelőzve, énekszámok, versek, ez csodálatos volt az én számomra.

A déli szünetben, mindenki megette, amit vitt, az imaház udvarán, teraszán szép környezetben. Utána bementem az imaterembe és az ajtónál való széken helyet foglaltam, nézelődtem. Ugyanis a kis terembe mentek, nők, férfiak, idősebbek és fiatalabbak is. Mivel a Zsófika asszonyom olyat is mondott, hogy vannak szobák, ott ágyak és a fiatal lányokat oda becsalják és a papok mit és mit csinálnak velük. Ezért mikor látom, hogy vonulnak be, úgy gondoltam, én rögtön elszaladok, oda be nem megyek! A másik gondolatom az volt, hát a végére járok én, ennek az egésznek. Két tűz között őrlődtem, mit tegyek? Ekkor jött a drága Móricz testvérnő, aki a Szentesi gyülekezet vezetőnője volt, kedvesen lehajol hozzám és azt kérdezi, nem mennék-e be vele, Bibliából tanulmányoznak. Ekkor is hevesen vert a szívem, a gondolatok és érzések cikáztak bennem. Mikor kinyílik az ajtó, fellélegeztem! Ágy egy sem! Könyves szekrények, asztalok-székek és 26-an ülnek kört alkotva, én lettem a huszonhetedik. Keresztségi órát vették át. A rossz tűz kialudt, az Úr tüze felgyulladt.

Illusztráció

27. Még nagyobb csalódás

Hétfőn visszamentem Nagymágocsra. Szívem csordultig volt az Úr iránti örömmel, hálával és az ének zsongott a fülemben. Boldogan újságoltam az élményeimet, hogy nem lebujban voltam, nem is motoztak, hanem rengeteg ember volt a gimnáziumban, csodálatos volt ott lenni! Erre az után, jött a hideg zuhany. Zsófika asszonyom azt mondja, csodálkozva mondta, láttam Szentesen édesanyádat, a főutcán, a szombatista pappal csókolózni! Ez azért esett roppan zokon, mert az én édesanyámat, még édesapámmal sem láttuk csókolózni. Megpuszilni igen. Na, de idegennel, a főutcán, ez hihetetlenül csúnya vád és rágalom volt. Ezt nagyon kár volt mondania. Szinte tökéletesen éreztem, nekem itt nincs mit keresnem! El innen, de minél hamarabb. Alig vártam, hogy szombat legyen, hogy édesanyámékhoz hazamehessek. Azelőtt két-három hónap is eltelt, hogy hazamenjek. Most ez a hat nap feltett nekem hat hónappal.

Illusztráció

26. A gimnáziumban 1948 őszén

Igyekeztem haza és édesapám mondta, mikor megérkeztem, hogy a testvéreim és édesanyám nem régen mentek be Szentesre, a Gimnáziumba, evangélizációs istentisztelet van. Siessek, mert este hat órakor kezdődik, ekkor kb. öt óra volt. Szerencsére, már a városhoz közelebb költöztek szüleim, mert a Szőketanyáról, a kis Horváth tanyára költöztek. Három kilométerrel kellett kevesebbet gyalogolni innen és ez sokat számított. Megérkeztem, a Gimnázium telve volt vendégekkel. Az adventista énekkar gyönyörű szép énekekkel dicsérte az Urat és az szíveinket felüdítette, megvidámította. Az ige előtt készítette az utat. A magam részéről, az igéből egy szót sem tudok, az előadóra sem emlékszem, mert egy szép írott ének volt, ami az elmémet és szívemet, át meg át járta. Sajnos énekelni csak a többséggel tudok. De magamban dúdolásztam, úgy gondolataimban és lélekben, hogy senki sem hallja csak az Úr Jézus. Most leírom ezt az éneket, melynek a címe Zörget a Jézus.

Zörget a Jézus, a szíved ajtaja zárva-e még?

Nála a béke, az élet illata száll ma feléd.

Sárból az életed útja, szennybe-szemétbe ne járj!

Kezd el, az életed újra, jöjj Vele hív a Király.

Jöjj Vele, várja remélve, bús szíved nyílik-e már?

Bűneidet, csak a Vére mossa le, másra ne várj!

Kincseid, dobd a szemétbe, kincsed a mennybe leszen,

Hulljon a Golgota fénye, fény legyen életeden.

Sajnos a dallamát nem tudom, ha valahol, valaki meg tudná szerezni, az nagyon sokat számítana nekem.

Illusztráció

25. A nagy csalódás

Hát az én kedves, szeretőszívű Zsófika asszonyom teljesen felháborodott. Azt mondta, ezek a szombatista papok motozó esteket tartanak, a fiatal lányokat keresik és kedvelik. Sok-sok gyalázatot, szennyet mondott a hívőkre. Így ezután az ellentét, az űr, kettőnk között egyre jobban nőtt. Máskor 3-4 havonta egyszer mentem haza édesanyámékhoz. De most alig vártam a vasárnapot, hogy hazamehessek. Nem volt nyugalmam, nem hittem el teljesen, amit a Zsófika asszonyom mondott. Mert tudtam, hogy édesanyám, ha annak idején csúnyán is beszélt, vagy káromkodott, de ilyen helyre nem ment volna! Na meg amilyen szépen beszélt édesanyám, hogy odahaza voltam és amilyen szépeket olvasott a Bibliából is, és amiket mondott. Na meg nem is káromkodott. Ezek mind amellett szóltak, hogy ezek a fals hangok csak a harag, a tudatlanság mélyéből fakadnak.

Illusztráció

24. A zsíros kenyér

Nagy örömmel, boldogan mentem vissza Nagymágocsra, vittem magammal a Kezdet és a Vég című traktátot. Zsófika asszonyom szeretett engemet, én is őt, igyekeztünk egymás kedvébe járni. Most is ezt tette, nagyon szerettem a zsíros kenyeret, főleg azt a finom, házi sütésűt, pláne a frissensültet, szinte meleget. Ekkor is hozza nekem a finomságot. Csakhogy én most nem fogadtam el. Pár szóval kezdtem mondani, amiket hallottam, olvastam és végül megmutattam, a szép gyöngykaput, hogy én is szeretnék az Új Földre bemenni a gyöngykapun!

Illusztráció

23. A gyöngy kapun

Ezután mutat édesanyám egy kedves, szép kis folyóiratot, Kezdet és a Vég ez volt a címe, inkább traktátusnak lehet mondani. A borítóján elöl az Éden első lakói, Ádám és Éva gyönyörű környezetben. A hátsó borítóján pedig, az átlátszó, tiszta gyöngy kapu és alá volt írva Jelenések könyve 22. fejezetének 14. verse:

„Boldogok, akik megtartják az Ő parancsolatait,
hogy joguk legyen az élet fájához és bemehessenek a kapukon a városba.”

Hát ez az ige és ezek a képek mélyen a szívembe hatoltak. Majd édesanyám elmondta, hogy oda nem megy be semmi tisztátalan. Ezért életünket az Úr Jézus akaratához kell szabni, ez nem megy saját erőnkből. Kérni kell és az Úr az Ő Lelke által segít nekünk. És tovább mondja, nem mindegy, hogy mit eszünk, mit iszunk, hogyan viselkedünk, mit mondunk. Majd azt is mondja édesanyám, hogy a Jó Isten, aki teremtette a világot és az embert, Ő tudja, mi válik javunkra és hivatkozott, az én savhiányosságomra. Az orvos eltiltotta a zsíros, füstölt húsokat, szalonnát, tehát a nehéz ételeket. Mivel szinte csak ezek voltak az egyszerű ember táplálékai, így én is sokszor fogyasztottam és beteg is voltam utána. Ezért mondta édesanyám, hogy a Jó Isten tudja, mely eledelek egészségesek. A Mózes 3. könyve, 11. fejezetében írva találtam. Nagy hatással volt rám. Édesanyám azt is mondta, hogy ez az egészségügyi törvény is beletartozik a Jó Isten iránti engedelmességbe. Épp úgy, mint a Tíz törvény, azt is mondta, hogy a törvény és a parancsolatok megtartása nekünk tesz jót, nekünk van rá szükségünk. Azt is mondta, ha szeretjük az Urat, a mi Teremtőnket, Gondviselőnket, akkor szót fogadunk Neki és Ő szeretetből, ingyen kegyelemből, örök életet ad. Épp úgy, hogyha szeretjük szüleinket, akkor szót fogadunk nekik. Szüleink saját tapasztalatukból tudják, milyen dolog hasznos és jó a számunkra, melyek károsak és veszélyesek. Ők sok mindent átéltek. Amikor figyelmeztetnek, ezt ne tegyük, ők tudják, hogy milyen rossz lesz a következménye. Amikor tanítanak a jóra, azt is tudják, hogy az életünk jobb, hasznosabb lesz általa. A Jó Isten, Aki kezdettől fogva tudja a véget, ismer mindannyiunkat, javunkat akarja és végül az örök üdvösségünket. Ekkor elhatároztam, hogy én is szeretnék, a jó Isten engedelmes gyermeke lenni, parancsolatait megtartani és azon a csodálatos gyöngykapun, a megváltottakkal, az Ő kegyelméből, az Új földre bemenni.

"...a Jó Isten tudja, mely eledelek egészségesek"

Illusztráció

22. Addig élem a világom!

Időközönként Lakoséktól hazalátogattam édesanyámékhoz. Nagy volt az öröm, édesanyám keresztségre készült, telve volt örömmel, hálával az Úr iránt. Boldogan tett bizonyságot hitéről és elmondta nekem, hogy lesz az Úr Jézusnak egy maroknyi népe, a sok emberhez képest, akik szeretik az Urat és Néki szolgálnak. Édesanyám kérte, hogy fogadjam szívembe és az életembe az Üdv Urát. Azt szeretném, mondta édesanyám, ha mindannyian a megváltottakkal, ott lehetnénk a mennyben. Erre azt válaszoltam, jól van, én addig élem a világomat, és a maroknyi néppel én is bemegyek az Úr országába. Fogalmam sem volt, hogy mit jelent a világomat élni, csak dacosan odavágtam. Ugyanis a felnőttektől már hallottam ilyet és ezzel le akartam zárni az ügyet.

Illusztráció, szerkesztve

21. A gyilkos védelmében

Ekkoriban én, a Lakoséknál voltam Nagymágocson, kint tanyán kisgyermekre vigyáztam. Ezért havonta fizettek édesanyáméknak, pénzt is és búzát, lisztet stb. Volt olyan eset, hogy a gazdaasszonyomék, egy-két hétre is bementek a Szentesi lakásukba. Addig én voltam, aki főztem az alkalmazottakra. A béres felnőtt volt, többiek kanászok, juh pásztorok ezek fiatalok voltak. Egyik alkalommal, az egyik kanász fiú szemtelenkedni akart velem és a béreshez, a Gyurka bácsihoz szaladtam védelemért. Úgy három hónap elteltével jöttek a rendőrök négyen, keresték K. Gyurkát, aki a börtönből szökött meg. Évekkel azelőtt, nagykéssel összeszurkálta a kedvesét, aki belehalt sérülésébe. Mikor ezt megtudtuk sokszoros értelemben, a rosszullét kerülgetett bennünket. Ekkor ismét megtapasztaltam, az Úr Jézus védő-óvó szeretetét.

Illusztráció

20. Vasárnapra pálfordulás

Tehát két hét telt el édesanyám kirohanásától, amikor a görbebottal verte a földet és azt kiabálta, Mucsi úr vegye tudomásul, én római katolikusnak születtem, ebben fogok meghalni! Igaz, hogy senki nem kért tőle ilyet. Most alázatos szívvel, ment az előadásra. Sírva kért bocsánatot, a fent említett viselkedéséért és azt mondta, Mucsi úr, én máris meg akarok keresztelkedni! Mindenki le volt döbbenve! Tudniillik édesanyám a bombázások, a sebesülése óta, borzalmas csúnyán káromkodott, iszonyatos volt hallgatni. Hiszen, amikor a Farkas Pistáéknál kezdődött az előadás, azzal a jelszóval hívták a szomszédok, Deákné okvetlen jöjjön el, magának meg kell térni! Természetesen mindenki nevette, ekkor is elkerekítette magát! Hát még, amikor elmondta az ima tapasztalatát. Sajnos, a sok jó szomszéd közül senki sem vette komolyan, az Úr üzenetét, csak éppen édesanyám.

Illusztráció