29. A csodával határos módon megőrzött fülbevalóm vége!

Csodálatos élményben volt részem. A 26 társam a negyedik keresztségi órát vette át, és én is velük tartottam. Mindenkinek volt Bibliája, csak nekem nem, pénzem sem volt. Hétfőn a városban találkoztam az édesapám húgával. Panaszolom neki, hogy nagyon szeretnék Bibliát venni, de nincs pénzem. Erre ő azt felelte, itt a fülbevalód, add el és vegyél Bibliát. Igen, épp egy nagy könyvesbolt előtt álltunk, bementem, megkérdeztem, hogy van-e Ó és Újszövetséget tartalmazó Bibliája. Az idős bácsi azt válaszolta, várjak egy kicsit, talán még egy darab van, ha el nem adták már. A magas létra tetejére felment és az egyik fakkban, a sok papír között pont egy darab volt. Mondtam, ne tessék eladni, mert nekem nagyon kell ez a Biblia. Egy kevés idő múlva jövök vissza érte. Remegő szívvel mentünk ékszerüzletet keresni. Bementünk a nagynénémmel, kérdeztük az ékszerészt, mennyit ad érte? Azt válaszolta, hogy 200 pengőt, csak vegyük ki a fülemből. Mivel már a háborús idő alatt kétszer is veszélyben volt, először édesanyám kabátjának belsejében, másodszor, mikor Rákosszentmihályon, a Pehárék szomszédjánál laktunk és az a nagysága ki akarta a fülemből tépni. Ezért féltem, hogy kikapok édesanyámtól, hogy szó nélkül eladom. Imádkoztam: „Uram-Jézusom, add, hogy édesanyám ne haragudjon, amiért eladom, Te látod, hogy pénzem nincs, Bibliát nagyon szeretnék, mert tanulni akarok, segíts meg, drága Úr Jézus!” Tehát mind a ketten idegesek voltunk, az egyiket sikerült szépen kivenni a fülemből, a másik kettétörött. Így csak 120 pengőt kaptunk érte. Édesanyámtól hallottam, a jövedelmünk tized része az Úré, ennek boldog szívvel tettem eleget, és a többi pénzzel elindultunk, megvenni a Bibliát. Még fél liter olajat is vehettem belőle.

Illusztráció

28. Két tűz között!

Elérkezett, a várva várt szombat reggel. Végre hazaérkeztem, a testvérkéim és édesanyám már elmentek Szentesre, az imaházba. Édesapám volt odahaza és készülök ünneplőbe öltözni. A selyemharisnyát, ahogy húzom fel, megpattant a szeme és felszaladt. Mivel másik nem volt, ebben kellett elmennem. Azt mondja édesapám, itt a tű és varrd meg, én nem merem, mert édesanyám azt mondta, hogy a Tízparancsolat szerint, semmi munkát nem szabad végezni szombaton. Erre ő elővette a tűt és a lábamon megvarrta a harisnyát. Ilyen volt az én első szombatünneplésem.

Ahogy közeledtem az imaházhoz, egyre jobban vert a szívem. Azért a hazugságok ott settenkedtek, a fejemben. Hátha mégis valami igazság van a Zsófika asszonyom beszédében. A másik gondolatom viszont az volt, hogy édesanyámat olyan helyre még kényszeríteni sem lehetne. Végre bementem a terembe. Egy fiatal lány a harmóniumnál ült és kellemes lágyan játszott, általam még akkor nem ismert énekeket. Jöttek nénik, bácsik, gyermekek, szeretettel körülvettek, üdvözöltek. Mondanom sem kell, hogy az én drága édesanyám, a nyakamba borult sírva, hiszen ez szokatlan volt, hogy ilyen sűrűn hazajövök. Na, meg a gyülekezetbe is eljöttem, ez kimondhatatlan öröm volt mind kettőnk számára. Annak rendje-módja szerint vártuk az istentisztelet kezdését. Akkor én még nem tudtam, hogy a szombatiskolai istentisztelet lesz. A biztonság okáért, én az ajtó közelében ültem le, ha valami rossz mégis bekövetkezne, hát gyorsan ki tudjak szaladni. Mert ugye munkálkodott, a minden jónak ellensége, az érzéseim között. Nagyon tetszett minden, hát a szombatiskola még jobban tetszett, úgy 6-8-as csoportokban, tetszett az is, hogy kérdezett egy valaki, tanító, de én még akkor nem tudtam ezeket a dolgokat, de jól éreztem magamat. Majd kevés szünet után a prédikáció, de azt megelőzve, énekszámok, versek, ez csodálatos volt az én számomra.

A déli szünetben, mindenki megette, amit vitt, az imaház udvarán, teraszán szép környezetben. Utána bementem az imaterembe és az ajtónál való széken helyet foglaltam, nézelődtem. Ugyanis a kis terembe mentek, nők, férfiak, idősebbek és fiatalabbak is. Mivel a Zsófika asszonyom olyat is mondott, hogy vannak szobák, ott ágyak és a fiatal lányokat oda becsalják és a papok mit és mit csinálnak velük. Ezért mikor látom, hogy vonulnak be, úgy gondoltam, én rögtön elszaladok, oda be nem megyek! A másik gondolatom az volt, hát a végére járok én, ennek az egésznek. Két tűz között őrlődtem, mit tegyek? Ekkor jött a drága Móricz testvérnő, aki a Szentesi gyülekezet vezetőnője volt, kedvesen lehajol hozzám és azt kérdezi, nem mennék-e be vele, Bibliából tanulmányoznak. Ekkor is hevesen vert a szívem, a gondolatok és érzések cikáztak bennem. Mikor kinyílik az ajtó, fellélegeztem! Ágy egy sem! Könyves szekrények, asztalok-székek és 26-an ülnek kört alkotva, én lettem a huszonhetedik. Keresztségi órát vették át. A rossz tűz kialudt, az Úr tüze felgyulladt.

Illusztráció

27. Még nagyobb csalódás

Hétfőn visszamentem Nagymágocsra. Szívem csordultig volt az Úr iránti örömmel, hálával és az ének zsongott a fülemben. Boldogan újságoltam az élményeimet, hogy nem lebujban voltam, nem is motoztak, hanem rengeteg ember volt a gimnáziumban, csodálatos volt ott lenni! Erre az után, jött a hideg zuhany. Zsófika asszonyom azt mondja, csodálkozva mondta, láttam Szentesen édesanyádat, a főutcán, a szombatista pappal csókolózni! Ez azért esett roppan zokon, mert az én édesanyámat, még édesapámmal sem láttuk csókolózni. Megpuszilni igen. Na, de idegennel, a főutcán, ez hihetetlenül csúnya vád és rágalom volt. Ezt nagyon kár volt mondania. Szinte tökéletesen éreztem, nekem itt nincs mit keresnem! El innen, de minél hamarabb. Alig vártam, hogy szombat legyen, hogy édesanyámékhoz hazamehessek. Azelőtt két-három hónap is eltelt, hogy hazamenjek. Most ez a hat nap feltett nekem hat hónappal.

Illusztráció