83. Béluskának unokája született

Sok év telt el azóta, a Béluskámnak első unokája megszületett, nekünk a második dédunoka. Ami elszomorít bennünket, hogy ez a fiunk, a Béluska, akinek a születése is a jó Teremtő, szerető, gondviselő Istenünknek az ajándéka, mert a három lányunk után, ő a várva várt fiú, ő 4 kg 60 dkg-mal született, és ráadásul keresztben feküdt a méhemben. Itt is a jó Teremtő Istenünk volt velünk. Mert olyankor jött rám a szülési fájás, amikor az én orvosom nem volt bent a kórházban, aki császározott volna. De az aranyos, Barrabás doktor úr volt az ügyeletes, ő nem szeretett császározni. Őt rendelte nekünk, a drága jó Istenünk! Amikor jöttek a fájások, ő tette a maga dolgát, jó szíve volt, és kicsi vékony ügyes keze. A jó Isten segítségével, megfordította a Béluskát, simán megszületett. Azt mondta a doktor úr, na, anyuka, itt van a nagy óvodás fia. 4 kg 60 dkg. Itt meg kell említenem, hogy egy év múlva, szintén a Barrabás doktor úr volt az ügyeletes és akkor megszületett, a második kisfiunk, az Árpikánk, ő farral feküdt a méhemben, ekkor azt mondta a doktorúr, na, anyuka, itt van az iskolás fia, 4 kg 80 dkg-mal született.
Tehát, ami elszomorít bennünket, hogy most már a második éve, hogy ateista lett a Béluskánk. Ez a gyerek, akinek az életét a drága jó Istenünk, megmentette számtalanszor. És most nagyon csúnyán tagadja Őt. Mikor először mondta és csúnyán tagadta az Urat, azt gondoltam, hogy összeroppanok, sírtam, ordítottam, ez szörnyű, ilyen nem lehet! Ő náluk voltam ekkor és szégyelltem magamat az Úr Jézus előtt, hazajöttem és sírva kértem bocsánatot az Úr Jézustól. Mert mielőtt terhes lettem, azt kértem: Uram, Jézusom, légy velem, légy segítségül, hogy ne szüljek gyermeket, aki a kárhozat fia lenne, az meg se foganjon, ha véletlenül megfoganna, akkor te vedd el jó Atyám. Hát az Ő kegyelméből öt terhesség és öt szülés volt. És mikor imádkoztam, megszégyelltem magamat az Úr előtt, bocsánatot kértem Tőle és azt mondtam, Uram, drága Jézusom, drága szent kezedbe teszem le ezt a fiút és a többieket és magunkat is, Te tartsd meg őt és mindünket. Hiszen Uram, Te ismered minden ember szívéhez vezető utat és Te add, hogy akaratod legyen úgy, az ő életükben és mienkében is. Köszönöm, hogy ismersz bennünket és vezetsz, add, hogy tudjunk Szentlelked vezetésének engedni, valamennyien, kegyelmed által. Ámen. Ez csodálatos, olyan békesség és nyugalom lett úrrá rajtam azóta is, legyen áldva, dicsérve, örökké az Úr Jézus szent neve. Ha megint mondja a Béluskánk a maga eszement dolgait, amiket az internetről leszedett, már nem hasít belém, mert Annak a drága szent kezébe tettem az életüket, életünket, aki a VAGYOK, aki a CSODÁLATOS, GONDVISELŐ, JÓ ÉDES ATYJA minden teremtményének. Boldog vagyok, hogy olyan nyugalmat és békességet adott a szívembe, amilyent, Rajta kívül, senki és semmi nem tud adni. Áldom, dicsérem és dicsőítem, SZENT ÉS NAGY NEVÉT, amíg utolsót szusszanok!

Illusztráció

82. Hova teszed?

Az esküvő után ide költöztek, a mi udvarunkba. Közben Bélus üzletet nyitott, először Ámor zöldséges, később vegyes bolt lett. De a Zöldség, volt a nagyobb részben. Hetente többször ment a Nagybanira áruért. Egyszóval korán ment el itthonról a Béluskám. Mikor hazajött, az árut beárazta és az alkalmazottak árulták a zöldséget-gyümölcsöt. Bélus utána Pécelre ment a feleségéhez és a kisfiához. Egy pár hét eltelte után, a felesége elzavarta. Kijelentette, hogy többé nem akarja őt látni! Elválok tőled! Az én fiacskám azt mondta, a feleségének, hát hova teszed, azt, amit az esküvőnkön fogadtál? Azt felelte, hát hazudtam! De hogy tehetsz ilyet? Hát a régi kedvesével kibékült és a férj már nem kellett. Csak, ami nagyon fájt Bélusnak, hogy ez után még az egy éves kisfiukat sem, engedte megnézni. Teljesen összetört és sok-sok keserűséget élt meg. De a jó Isten itt is megőrizte, mert nem dobta el az életét, de foglalkoztatta a gondolat, mert azt mondta, legszívesebben felmennék egy három emeletes lakásba, és onnan ugornék ki az ablakon! De, mint mindég, akkor is és az óta is, nem csak ő érte, hanem minden gyermekeinkért, unokáinkért, dédunokáinkért, szeretteinkért, hozzátartozóinkért, imádkozok, drága férjemet és magamat is a drága jó Teremtőnk kezébe teszem, hisz itt jó helyen vagyunk!

Illusztráció

81. Ne esküdjetek, se az égre...

„Én pedig azt mondom néktek. Teljességgel ne esküdjetek; se az égre, mert az az Istennek királyiszéke. Se a földre, mert azaz Ő lábainak zsámolya; Jeruzsálemre, mert a nagy Királynak városa. Se a te fejedre ne esküdjél, mert egyetlen hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé. Hanem legyen a ti beszédetek: úgy-úgy; nem-nem; a mi pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.”

(Máté 5:34-37)

Béluskám összeismerkedett egy péceli kislánnyal, akinek az édesapja tetőfedő volt, rendes család. A diszkóban ismerkedtek meg, elég sokat járt a fiunk Pécelre. A kislány is el-eljött hozzánk. Majd a barátságuk egyre szövődött, megkérte a kislányt, így azután már az esküvőjük jött szóba. A mi fiacskánk nem nagyon szeretett akkoriban már jönni velünk az imaházba. Viszont az idős péceli református lelkésznek az volt a szokása, hogyha valamelyik házaspárnál gyermek született, akiket ő adott össze, akkor ő meglátogatta az újszülötteket. Egyszóval pásztorolta őket. (Így volt ez a mi leendő menyünk születésekor is.) Ezért elment a kislány és a fiunk bejelenteni az esküvőjüket. Az idős lelkész elmondta, hogy mit kell mondaniuk. A menyasszony mondja utánam: „Az élő Istenre esküszöm, hogy holtomiglan, holtáiglan,” stb. A kislány így is mondta, a lelkész után a próbán is és az esküvőjükön is. Na, most a vőlegény mondja utánam, hogy az „Élő Istenre esküszöm,” a mi fiunk azt felelte, az idős lelkésznek, azt már nem! A pap kérdezte, hogy miért nem? Mert meg van írva a Bibliában, „ne esküdjetek, se az égre, se a Földre!” A lelkész azt kérdi, akkor mit mondjunk? A fiunk feleli, hogy az Élő Isten színe előtt kijelentem, mert minden az Ő színe előtt történik! És a mi fiunk így ezen, szavakkal tett fogadást a templomban, az esküvőjükön. Csodálkoztam, ez a fiú nem szeretett velünk szombaton imaházba járni és egy éltes református lelkésznek így beszélt a Bibliából, akkor a szívében csak ott van az Igemag elhintve. Hiszem, hogy egykor megtermi az Isten országához illő gyümölcsöt és Jézus vérében a bűneitől és bűneinktől megmosódva, megváltva, az örök életben együtt lehetünk.

Illusztráció

80. A fehér skoda

Augusztus 20-i ünnepély volt, előttünk az Eskü téren. Bélus megismerkedett egy aranyos, csehszlovák kislánnyal. Leveleztek egymással, majd a kislány rokonának az esküvőjére készültek, Bélust is meghívták. Az esküvő előtti napon közölte a kislány, hogy Bélus maradjon itthon, ne menjen el. A fiam rosszat sejtett és még aznap, a fehér Skodával lement Dorogra, ott aludt a nővérénél, Évikéméknél. Nagyon szerettem volna, ha a fiunk nem ül kocsiba, féltettem őt és bementem a szobájába, leborulva, sírva kértem az Urat, nem bánom, hogy mit enged meg az életében, csak az életét tartsa meg, őrizze meg az Úr! Ha tehettem volna, a két kezemmel húztam volna vissza a kocsit! Kérleltem ne menjen el, de elment. Évikéméktől másnap reggel kocsiba ült és szinte egy pár száz métert ment és úgy szólván egy áltó helyben, a Skoda eleje csúnyán összetört. Az történt, hogy akkor még nem volt autósrádió, és magnó sem volt beszerelve. Ezért a kétkazettás magnót vitte el, a fiam és vezetés közben akarta hallgatni. Mivel nem figyelt maga elé, a közelben valami erős csövekkel volt körülvéve, és valami zárt hűtésre szolgáló motor volt védve. Ennek az erős csöveknek neki ment a Skoda és oda-vissza verődött, amíg lecsendesedett, de olyan csúnyán összetört az eleje, hogy Dorogról elment Esztergomba, de a kompon a fiamat nem engedték át Csehszlovákiába, mivel roncs kocsinak nézett ki. Így a fiunk, visszament Dorogra, Évikémékhez, és vonattal ment át Szlovákiába. Kiderült, hogy a kislány kibékült a régi barátjával, és az lett a koszorús legénye az esküvőn. Így a mi drága kisfiunk életben maradt. (Ugyanis azt akarta, hogy a kocsival átmegy, és ha a kislány elutasítja őt, akkor ő a kocsival szándékosan karambolozik, hogy meghaljon.) De az élet Ura, Jézus Krisztus, akinél minden ember élete nyitott könyv, ismeri mindenki életét, kezdettől végig és így a mi fiunk életét is. Ezért törött össze a Skoda, szinte egy álltó helyben.

Illusztráció

79. A haver halála

Gyömrőn egy fiú meghalt és a haverjai sajnálták. A diszkóból nem haza mentek, hanem éjjel a temetőbe, a kiásott sírhoz. Sajnos Bélus is velük tartott, bele akarták tuszkolni őt, dulakodtak, végül is Bélus megijedt, elindult szaladni, a fiúk be voltak csípve így lassabban szaladtak. Mivel Bélus megijedt tőlük nagyon és hirtelen egy udvarba, a kerítés tetején beugrott, nagyon megütötte magát. A fiúk szem elől tévesztették és mikor már biztonságosnak érezte a körülményeit, kimászott és szerencsésen hazaért. Napokig fájlalta a fél oldalát, mivel, ott a sírnál meg is rugdosták, meg is ütötte magát, midőn a földre ért. Ez olyan lecke volt neki, elment a kedve, a haverokkal diszkózni. Itt is az Úr volt, aki megőrizte őt. Hiszen egy idegen udvarba beugrani a kerítésen, bármilyen veszély érhette volna. Akár egy harapós kutya, vagy a tulajdonos tolvajnak nézhette volna, stb. De az Úr Jézus megőrizte szintén.

Illusztráció

78. A különleges karóra

Béluskám Budapestre kezdett járni, első szakközép iskolába. Kapott egy karórát, aminek nagyon örült. Az aluljáróban, ahogy jött volna a vonathoz, egy fiatalember szóba eredt vele és a karóráját mutatva neki, a fiatalember, bevitte őt egy cukrászdába és ott elmondta, hogy neki van, egy különleges karórája a lakásán. Menjen el vele és meg fogja mutatni. El is indultak és midőn a férfi belépett a kapun, Bélus fiamat egy fiatal fiú, karon kapva visszahúzta és elmondta: őt hogyan akarta tőrbe csalni, hiszen az illető, a különleges karóra tulajdonosa, pedofil volt. És ez a fiú meglátta Bélust, féltve nehogy áldozatul essen, ezért visszatartotta. Így nem ment fel a lakásra. Ekkor midőn Bélus hazajött és elmondta, mi történt, úgy éreztem, hogy az Úr angyala őrizte fiunkat és nem tudnék elég hálát adni az Úrnak, ha ezer ajkam lenne, akkor sem! Jó az Úr és biztos menedék!

Illusztráció

77. A zárlatos trolibusz

Télen, vasárnaponként Béluska bejárt Pestre korcsolyázni. Ha otthonról valaki el akart valahová menni, indulás előtt mindég imádkoztunk. Ha véletlenül valamelyik gyermek, el is felejtette volna, az Úr Jézus védelmét kértem, a reggeli titkos kamrámban (magán imámban ezt teszem ma is.) Olyan latyakos, olvadó hó volt, Béluskám cipője jól át volt ázva. A Keletinél, ahogy a troli megállt, ő sietett elsőnek felszállni és a troli vezetőjének odaszólt, hogy ez a vacak ráz, midőn megfogta a kapaszkodót. Egy darabig nem indult el a troli, vizsgálták, bemérték és 400 V erősségű áram ment át a Béluskán, és nem halt meg. Ez szinte hihetetlen dolog, de az Úr, az élet Ura, itt is vele volt.

Illusztráció

76. Angyal a Wartburg előtt

A férjem szüleitől jöttünk hazafelé, és elég nagy hó volt. Szentesen keresztül haladva elég csúnya, csúszós-jeges volt az út. Csongrádra az új hídon lehetett átmenni. Mivel a köves útról emelkedve lehetett a hídra felhajtani, nagyobb gázt adva, (a Wartburg nem szerette az emelkedőt, így még nagyobb gázt adva,) a kocsi jobbra-balra cikázott. Hirtelen, az útról letérve jobbra és ott előre hirtelen megállt. Kiszálltunk belőle és megrémülve láttuk, hogy az első kerék a levegőben, egy parányi híja volt, hogy nem zuhantunk a mélybe. Imádkozó szívvel próbáltuk hátrahúzni. Ma sem tudom másképp megérteni, csak úgy, hogy az Úr angyala állt a kocsink elé és tartott meg férjemmel három kis gyermekünkkel együtt, hogy nem leltük ott a halálunkat. Akkor is, azóta is hálás vagyok, azért a sok-sok óvó, védő szeretetért, a jó mennyei Atyánknak.

Illusztráció

75. A péceli dombokon

Ekkor 5. osztályos volt Béluskám, az Árpival és egy iskolatársukkal elmentek kerékpározni. Meg sem gondoltam, hogy Gyömrőről elmennek más településre, engedélyem nélkül. Csak kimegyünk, anyuka, kerékpározni. Ilyen kisgyermekeket, felnőtt felügyelete nélkül, nem engedtem volna el. Hiszen negyedik-ötödik osztályos gyermek nem tudja a veszélyt kellőképpen érzékelni. Végül is, a péceli domboknál kötöttek ki. Erdős-füves dombról kerékpárral jöttek lefelé. A lejtőn jól gurult a kerékpár, a kelleténél gyorsabban. Az Árpika megijedt, kiabált, Béluska ne menj! De ekkor már nem volt megállás. A Béluska kerékpárjának az első kereke, beleszorult egy gödörbe, Béluskát elröpítve, úgy hogy egy darabig eszméletén kívül feküdt a földön. Az iskolatárs kisfiú és Árpika megijedve, maguk tehetetlenségében álltak, vártak, míg Béluska magához tért. Az Úr angyalai megőrizték őket. Megszeppenve jöttek haza. Pár nap elteltével mesélték el, mi történt velük.

Illusztráció

74. A tarzanosdi

Béluskámnak tetszett, hogy Tarzan az erdőben egyik ágról a másikra átlendül, ágak, indák segítségével. Ő ekkor második osztályos volt. Az iskolából hazajövet ezt ki is akarta próbálni. A terasz felső keresztvasára kötélből hinta volt felkötve. Az egyik ágát leoldotta és a két és fél méter magasságba, a terasz keresztvasára felült, a balkezével kapaszkodott a tetőbe, a jobb kezével a kötél végét, szerette volna felvenni a betonról, hol jobbra, hol balra a háta mögé dobott a felhúzott kötélből, hol meg balra. Az ötödik osztályos nővérkéje látta, hogy az öcsikéje leeshet, kérlelte, Béluskám gyere le, de Béluska nem engedett a jó szónak. Eközben elfáradt a bal keze és a tetőt elengedve zuhant le, de félúton a nővérkéje elkapta és a megfulladástól mentette meg a kisöccsét. Ugyanis fennakadt a kötélen, nyakánál fogva szabályosan felakasztotta magát. A nyakáról a bőrt a kötél zuhanás közben lehorzsolta. Az Úr Jézus oda rendelte a nővérkéjét így nem fulladt meg. Viszont, hogyha sikerült volna a kötél végét elkapni és úgy ugrik le, keze, vagy a lába eltörött volna, a betonra zuhanva, vagy akár a fejét is összetörhette volna. Természetesen orvoshoz vittük, azonnal kórházba küldték, 4-5 nap megfigyelésen volt. Azt mondta az orvos, hogy az akasztott embereknél ödéma jelentkezhet, és ha idehaza volna, mire kellő segítséget kapna, akkorára meghal. Hála legyen az Úr Jézusnak, aki ezt a fiút még sokszor megmentette ezen kívül. Az a kívánságom, hogy az örök életre, tartsa meg őt is, valamennyiünkkel, és még sok-sok embertársunkkal együtt.

Illusztráció

73. Kék lovacska

Az Árpikám három éves volt ekkor, és a kis térdén piros folt keletkezett, ami miatt nagyon megdagadt, mert meggyűlt. Többször kerékpáron vittem a sebészetre, érlelő kötésekre. A játékbolt kirakatában volt egy szép, nagy, piros, műanyag lovas kocsi, kék, műanyag lovacskával. És mikor ott haladtunk el, az Árpikám azt mondta, „anuci ast a kék lovacskát úgy szeretném”. Ekkor felvágták a kis térdét és egyik oldalt a tampont betették, a másik oldalon kihúzták. Nagyon sírt és most hazafelé jövet, sírva megismételte az előbbi kérését. Lelkem mélyéből felkiáltottam, Uram, ha pénzem lenne, megvenném! Az előtt kevéssel esett az eső és előttünk olyan 20-25 méterrel, két férfi húzott egy négykerekű kocsin zsákokban valamit, a harmadik viszont nekihajolva tolta. Szívem fájdalmában tekertem a kerékpárt és a tekintetem a földre szegeződött, jé, mit látok, szintén egy 50 Ft-os papírpénzt, de csak egy negyed része látszott belőle. El volt ázva, autók mentek át rajta, sőt a három férfi is ott haladt el felette. A kerékpárral túlszaladtam, de szívdobogva vettem fel, óh, Uram, ha ez az egy egész 50 Ft-os, akkor megveszem a kis kocsit a kék lovacskával. Hazaérve, elővettem az agyonázott papírpénzt, egy ruhára téve megmosogattam, majd két ruha közé téve kivasaltam. És az Úr Jézus gondviseléséért, hálatelt szívvel, szinte repültem boldogan. És elhoztam a piros kocsit a kék lovacskával. Nagyon sokáig megvolt ez a játék, a drága gondviselő, jó Atyánk, csodálatos ajándéka. Végül is vendég gyerekek tették tönkre. De ezt a tapasztalatot, nem lehet elfelejteni!

Illusztráció

72. Sok picinke vízcsepp tengert is betölt, kis homokszemekből áll e széles föld

Eddig az életem, életünk nagy tapasztalatait írtam le. De se szere, se száma nincs a sok-sok, apróbbnak tűnő tapasztalatoknak, melyek által az Úr Jézus felkészít a még nagyobbakra is. Úgy érzem, mintha az Úr érzékeltetni akarná velem, velünk, hogy te halandó, gyenge gyermekem, vedd figyelembe azt, hogy Én, szeretlek, tanítalak, nevellek, fenyítelek, mikor mire van szükséged és ne a véletlenek játékának, vagy a környezeted jó, vagy rossz indulatának tulajdonítsd a veled történt eseményeket. Így most egy pár ilyen apróbbnak tűnő dolgot fogok leírni. Az adventisták segítenek, ezt állapították meg rólunk az emberek és ezzel fogadott egyik ember a másikával. Ekkor még csak a 3 kislányunk volt meg. Elöl, az utcai kerítésen belül, a virágoskertet kapáltam. Odajön egy ismeretlen férfi, aki azt mondja, legyen szíves adni nekem kölcsön 25 Ft-ot, mert én Pesten lakom és a fiaméknak hoztak sódert és nem elég a pénzem. Nagyon meglepődtem, mivel szüksége van rá, hát oda adtam azt az összeget, ami félre volt téve, a beteg biztosítás befizetésére. Abban az időben cserélték Gyömrőn a villanyoszlopokat, és itt az Eskü téren volt az Elműsöknek a lerakata. Ott rakták fel teherautóra az oszlopokat. Mikor ez az ember a pénzzel elment, kevés idő múlva, iszonyú nevetésre lettem figyelmes, és ahogy a hang felé néztem, hát 8-10 férfi felém fordulva hahotázik. Utólag derült ki, a fogadásuk bejött. Nekem ez rosszul esett, mert hiányzott az a pénz. Azután úgy voltam vele, az Úr Jézus tud-lát mindent, ha megengedte, legyen áldva szent Neve. Így aztán megnyugodtam. Pár nap múlva, az Úr Jézus valakit indított, lehet, hogy azokat az embereket, vagy másokat, ezt nem tudom, csak egy papír 50 Ft-os össze volt hajtogatva négy részre és a kapu alá becsúsztatva. Nagyon boldog voltam, mert duplán visszakaptam, amit adtam. Aki kérte tőlem a pénzt, az személyesen soha többé nem jelentkezett. Így aztán csak rejtély marad előttem a dolog. De az Úr Jézus kirendelte, sőt duplán megáldott.

Illusztráció

71. Az élet Ura velem volt most is

Teltek az évek, és egyszer, egy lázzal járó, erős influenzából kezdtem jobban lenni, de a szédülés, hányinger, nem múlt el. A szomszédasszonyom ment Monorra a nőgyógyászatra, és én is elmentem vele, mivel azt gondoltam, hogy a változókorban vagyok. A jelek szerintem arra mutattak. A legnagyobb meglepetésemre közölte az orvos, hogy úgy néz ki, kis babám lesz. Erre roppant megijedtem és közöltem vele, amit az orvos az Ildikóm szülése alkalmával mondott. Erre azt válaszolta ez az idős orvos: asszonyom, a kaparást nem ajánlom (ezt én sem akartam.). Ugyanis az éretlen gyümölccsel az ág is törik, az érett gyümölcs magától lepottyan. Ha anyagilag bírják vállalni, akkor nyugodtan szülje meg! Nagy meglepetés ért ez alkalommal. Emberileg néha-néha féltem. De az nyugtatott meg, hogy ezt nem én akartam. Viszont az Úr Jézus terve más volt, mint az enyém. Neki van hatalma megtartani, az életveszély ellenére is. 1971. januárjára írták ki a szülés várható idejét. Engemet viszont a mentő, szülési fájásokkal 1970 december elején vitt be a kórházba. A lábaim nagyon meg voltak dagadva, a fájások elmúltak. Hiába kértem az osztályos orvost, engedjen haza, ő nem engedett. Úgy volt vele, majd megindítja a szülést, amitől én nagyon féltem. Az Úr Jézus segítségemre volt, mert roppant nagy hó esett és az osztályos orvos a Trabantjával, nem tudott bejönni a kórházba. Így vizitkor másik orvos volt és kértem nem mehetnék-e haza, hiszen karácsony közeledik, ő egy szóra haza engedett. Majd 1971. február 12-én kerültem ismét kórházba. Ekkor derült ki, hogy a baba keresztben fekszik. Az Úr Jézus egy olyan orvost rendelt pontosan ügyeletesnek, aki nem szeretett császározni, ha csak tehette elkerülte. De még olyan adottsága is volt, hogy a fájások alatt segített a babának, a helyes úton való beállásra. A nővér többször is biztatta, doktor úr, még most sem, még most se, még se vigyük a műtőbe? Az orvos tette a maga dolgát, ahogy az Úr Jézus őt indította. Sokat szenvedtem ezen idő alatt. Végre 4 kg 60 dkg-mal fiunk, a várva várt Béluska megszületett. A köldökzsinór a nyakára volt tekeredve. Ő nem adott hangot, mikor megszületett, mint a többiek. Sötétlila volt, és sokáig olyan véraláfutásos volt a kis bőre, mintha lila, apró szemű kristálycukorral lett volna behintve. A kis szeme fehérje is sokáig véres volt. Az élet Ura adott életet mindkettőnknek. Ezt sem tudnám és nem is tudom, megköszönni Néki soha! Az Úr Jézus útjai csodálatos utak, kifürkészhetetlenek. 1972. november 1-én ismét a szülészetre vitt a mentő és ugyanaz az orvos volt az ügyeletes, mint aki Béluskám szülését levezette. Itt is segítenie kellett, mert ez a baba farfekvéses volt. Ezzel is megszenvedtem és végre megszületett 4 kg 70 dkg-mal az Árpikánk. (A Bélus szülése után, azt mondta az orvos, na, anyuka itt van a nagy óvodás fia. Az Árpikámnál viszont azt mondta, itt van a nagy iskolás fia.) Így öt éven belül, az élet Ura, két nagyfiúval áldott meg bennünket, a három kislány után. Legyen áldva, magasztalva, szent és nagy Neve örökkön-örökké! Az Ő csodálatos gondviseléséért, szeretetéért, melyet parányi porszemmel, velem, velünk éreztetett mind ez ideig!

Illusztráció

70. Buzgó bácsi ezentúl Buzgó papa lett

A szó legszorosabb értelmében, ugyanis 1963. februárjában, az Úr Jézus megsegített, és várandós lettem, és október 29-én megszületett, 3 kg, 75 dkg-mal, szép, nagy, sötét hajjal, az elsőszülött kislányunk, Ágika. Mikor a kórházból hazaérkeztünk, a Buzgó papa várt az állomáson, a babakocsival. Ő tolta hazáig a babát, egyenesen az ő szobájába és sírva adott hálát a jó Istennek: „Uram, nagyon szépen köszönöm a Te áldásodat, hogy megérhettem, hogy kis gyermek lehet a lakásomban. Ha ezer ajkam volna, sem tudnám hálámat elmondani, tartsd meg ezt a gyermeket, a Te szent országod számára, valamennyiünkkel együtt. Ámen!” Ők gyermektelen házaspár voltak. Nagyon szerették a gyermekeket. Mindig volt náluk, főleg nyári szünetben, valahonnan, testvérek gyermekei. Majd 16 hónap múlva megérkezett a második kislány 1965. január 12-én, Évike 3 kg 90 dkg-mal, kis kopasz volt. De mikor nagyobb lett, szép nagy fekete haja lett, neki mindig is fekete a haja színe, pedig nem festi soha. 1967. február 7-én, az Úr Jézus megajándékozott a harmadik kislányunkkal, ő 3 kg 50 dkg-mal született, édes kis baba volt ő is. Mikor őt hordtam, akkor nagyon megijedtem: az egészségházba a sebészetre kísértem az egyik rokon lányt. Midőn közeledtünk az egészségházhoz, iszonyú erős női sivalkodást, ordítozást hallottunk. És minél közelebb értünk, annál erősebben lehetett hallani, sőt érteni is, hogy az illető káromolja az egek Urát, szidja az orvosokat! Ugyanis, a szomszéd településről hozták be a kis babával, aki, mire beértek az egészségházba, Gyömrőre, meghalt az anya karjaiba. Sokkos állapotba került ez az anyuka és nemhogy bevitték volna valamelyik helyiségbe és valami nyugtatót adtak volna neki, ehelyett kiültették az udvarra. Ezt iszonyatos volt hallgatni. Egyszer csak valaki szól nekem, hogy az a hölgy, akit én kísértem el, a sebészet ajtajában meghalt. Hát, kiderült, hogy epilepsziás volt és ez az ijedelem kiváltotta a rosszullétét. Őt bevitték a rendelőbe, kb. fél óra múlva tért magához. Ez idő alatt, engemet vert ki a veríték, szédültem, elfakultam, erős szívdobogásom lett, vizet hoztak és leültettek, mivel az erőm is kezdett elhagyni. Ettől kezdve, ezután lett problémám, a szívemmel. Injekciókat kaptam (Atrifosz, és Korhormont). Természetesen, az Úr Jézus megsegített, az Ildikómnak, nem lett semmi baja. Csak mikor őt szültem, mindkét lábamba mélyvénás trombózist kaptam. Az orvos a lelkemre kötötte, hogy öt éven belül sem szülni, sem kapartatni nem szabad, ez utóbbira soha nem is került sor. De még a foghúzást is kerüljem el, mert az életembe kerülhet.

Illusztráció

69. Buzgó bácsi újabb örömei

Elérkezett a nyár után a tél, 1962. decembere. Az én kedvesem, a Béla leszerelt, odahaza volt szüleinél, Orosházán. December dereka táján jött hozzám, Gyömrőre, és bejelentette, hogy az Imrével együtt fog megkeresztelkedni. Hankó Mihályné testvérnő készítette a keresztségre és 1962. december 29-én, Budapesten az „A” gyülekezetben, Jávor István testvér megkeresztelte őket. Ez egy csodálatos nagy öröm volt, valamennyiőnknek. Majd közölte az én kedvesem, hogy odahaza a szüleivel megbeszélték, hogyha az Úr Jézus jónak látja és én is, akkor Magdámék esküvőjével együtt, mi is összeházasodunk. Ez a hír, azután roppant módra meglepett! Megyek és mondom a kedves Buzgó bácsinak a hírt, ő erre azt válaszolta: hála legyen a jó Istennek, én ezért imádkoztam értetek, hogy Magdának is, neked is rendeljen ki férjet, hogyha az Ő szent akaratával megegyezik és nagyon-nagyon örült. A kedves Buzgó bácsinak csak egy aggodalma volt, hogy mi lesz, ha ő nem fog kelleni a Bélának. Megnyugtattam, hogy annak ellenére, hogy mikor én idejöttem Gyömrőre, nem csináltunk papírt arról, hogy én ápolom az Örzse nénit, Buzgó nénit, Buzgó bácsit, amíg élnek, csak szóban egyeztünk meg. Bármelyikőjük marad is utoljára. Ez a szavam ma is áll, mondtam neki és így is lett. És nagyon örült és boldog volt ő is. Az Úr Jézus kegyelméből 1962. december 31-én ikeresküvőnk volt. A férjemmel megegyeztünk abban, hogy nem fogjuk egymás szemére vetni, hogy te fiatalabb vagy és ne beszélj nekem! Vagy hallgass te vén szamár. Hála legyen az Úr Jézusnak most (e könyv írásakor) 54 esztendeje, hogy ezt a kijelentést tettük, de ez ideig nem került sor efféle veszekedésre. Néha megvitattunk dolgokat, főleg addig volt nehéz, amíg nem ismertük meg egymás természetét. Abban is megállapodtunk az esküvőnk előtt, hogyha az Úr Jézust szeretjük, akkor biztosan egymást is szeretni fogjuk. Ezért is kimondhatatlan hálával tartozunk az Úr Jézusnak, hogy minél több időt élünk együtt, annál jobban szeretjük egymást! Az én drága férjem, első perctől úgy hív, hogy Rózsám, vagy Babám és mások előtt is, nem csak magunk között. Mi ez, ha nem a jó Isten különleges szeretete, kegyelme? Az biztos igaz, hogy aki kér, kap, aki keres, talál, a zörgetőnek megnyittatik. Ugyanakkor, ápolni is kell a szeretetet, imádságos szívvel, mert az ember önmagától képtelen minden jóra.

Illusztráció

68. Buzgó bácsi örömei

Magdámnak Imre a vőlegénye lett, aki készült keresztségre. Buzgó Mihály testvér készítette, ez az első nagy öröme volt neki. Elég sokat leveleztünk Bélával. A nyári beszélgetést levélben folytattuk. Persze az imádkozást és az érte való böjtölést sem hagytuk abba. Magdámék készültek az esküvőre. Én úgy gondoltam, hogy esetleg nekem a Bélával az eljegyzésünk lenne az ő esküvőjükkel együtt. Persze ezt csak úgy magamban dédelgettem, nem voltam benne biztos. Igaz, azzal váltunk el a nyáron, hogy ha az Úr Jézus jónak látja, akkor összeházasodunk. Ehhez nekem kellett kérni az Úr Jézust, hogy ha jónak látja, hogy mi összeházasodjunk, akkor adjon szívembe szeretetet, mivel még én az elhalt férjemet szerettem. Az Úr Jézus ebben is meghallgatott. Az első férjem, az Örzse néni, Buzgó néni és a Vígh néni halála után elővett egy olyan érzés minden hónapban, amitől megijedtem. Féltem, hogy a kísértő elejt. Ekkor azt kértem az Úr Jézustól. Óh, Uram ezen érzések-kívánságok helyett, inkább adjál nekem fizikai fájdalmat. Az Úr Jézus ebben is meghallgatott! Attól az időtől fogva olyan erős epegörcseim voltak, hogy egyszer a munkahelyemre hívták ki a mentőt, mert még az eszméletemet is elveszítettem. Mikor magamhoz tértem, az injekció hatására, a mentős orvos kikérdezgetett, megtudta, hogy fiatalon özvegy vagyok. Ekkor azt mondta: most maga abban a stádiumban van, hogy szülnie kellene és a szervezet így reagál. Nagyon meglepődtem, kicsit szégyelltem is, mert a sok munkatársam körülfogott és mindannyian hallották. Majd Kőbányára kerültem a sebészetre. Úgy volt, hogy kiveszik az epehólyagomat, de kő nem volt. Elő is készítettek a műtétre és másnap reggel, mikor műtöttek volna, bejött az orvos, aki azt mondta, úgy döntöttünk, hogy mégsem műtjük meg. Ugyanis, maga még fiatal, szülhet gyerekeket és lehet, hogy soha nem veszi elő az epegörcs. Köve nincs, az epehólyagra nagy szüksége van a szervezetnek. Ha most ezt eltávolítanánk, lehet, hogy csak elővenné a görcs, és nincs ember, aki magát görcstelenné tegye. Nehezen írtam le, mert a jó Istennél nincs lehetetlen, hisz Ő a Teremtő, Fenntartó jó Atyánk. De az orvos azt a szót mondta, amit nem írtam le, ugyanis meg akarta velem értetni a döntésüket. Én nagyon boldog voltam, tudtam, hogy az Úr Jézus indította az orvosokat erre a döntésükre. Sajnos nagyon sokat voltam kórházban. Sokszor a fal felé fordultam, mikor másokhoz mentek a látogatók, férjük, párjuk, vőlegényük. Ezek az események az előtt történtek, mielőtt én a Bélával találkoztam volna. Nagyon sokat sírtam és mondtam az Úr Jézusnak, én a beteg férjem ágyánál, a három hét alatt mindennap ott voltam. Igazgatói engedéllyel, reggel héttől este 7-8 óráig. Nekem a testvéreim vasárnaponként tudtak eljönni látogatni, mivel dolgoztak. Ekkor nagyon rám tört a magány. Sírva kértem, az Úr Jézust, hogyha szent akaratával megegyezik, rendeljen ki számomra férjet. De szeretetet is adjon szívembe. Ez alatt az idő alatt, a Béla szívét munkálta az Úr Jézus és mikor a kórházból hazamentem, írt levelet Magdámnak, amiben közölte, hogy ő elvenne engem feleségül. Többre értékel a mai lányoknál, mert azoknak az igényeit nem lehet könnyen kielégíteni, az ő keresete ehhez kevés. És szerényen írta azt is, hogy nem is tudja, miért is írja ezeket. Hiszen a Rózsika idősebb tőlem 7 évvel. Nekem ez a pár sor olyan jólesett, szinte egy nehéz kő esett le a szívemről. És boldogan mondtam, ha neki nem számít, hogy idősebb vagyok, nekem sem számít, hogy ő nálam fiatalabb. Ezen levelet még egy pár követte és ezek után találkoztunk, azon a nyáron, amiről ezen sorok elején írtam.

Illusztráció

67. Buzgó bácsi értünk imádkozott

Az 58. részben leírtam, hogy a húgom barátnőjét találtam itt, Buzgó bácsiéknál. Magdám ekkor hazament az édesanyját ápolni, aki kb. egy éven belül meg is halt. Mivel Orosházán lakott, ott nem tudott szabad szombattal elhelyezkedni. Így a Buzgó bácsi tanácsára elhívtam, hogy lakjon itt Gyömrőn és Pesten a Macesz gyárban kapott munkát. Buzgó bácsi elég sokára épült fel a betegségéből, sokáig etetni, itatni kellett, mint egy afféle nagy beteget, nehezen jött rendbe. Magdám elmondta, hogy az édesanyja nagyon szerette volna, hogyha az ő fia, Béla, aki katona volt, elfogadta volna az Úr Jézust, hogy amikor az Úr eljön, akkor mindannyian ott lehessenek, az új Földön, apa, anya, Magdi és Béla, ezért Magdám imádkozott és böjtölt, hogy az Úr Jézus hallgassa meg az édesanyjuk imáját. Ezért azután én is csatlakoztam az imádkozáshoz. Magdám, az öccsének, Bélának, szép missziós levelet írt. Aminek a következménye meg is lett. Mert a hit hallásból, a hallás Isten Igéje által van. Ezért fontos olvasni a Bibliát, imádkozó szívvel, értelmet-bölcsességet kérve az Úrtól, hogy a drága Szentlélek tudjon munkálkodni szívében és életében. A kedves Buzgó bácsi azért imádkozott, hogy ha az Úr Jézus akaratával megegyezik, nekem is és Magdámnak is rendeljen ki az Úr Jézus férjet. Persze erről nekünk nem szólt, majd csak a végén, amikor éppen aktuális volt. Magdám a vonaton olvasta a Bibliát, amikor utazott a munkahelyére, és amikor jött haza, akkor is. Ő úgy ismerkedett meg a férjével. Imre csodálkozott, hogy lehet az a mai világban, ez akkor még szokatlan volt. Merthogy akkoriban Istent ki akarták az emberek szívéből, elméjéből törölni, mivel a jelszó az volt, nincs Isten! Minden magától van, a nagy természet és a fejlődés stb. Meg is lett az eredménye, isszuk a levét még ma is. Mert az emberek, lettek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, szeretet nélkül valók, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői. Ezért feltűnő volt, hogy egy fiatal lány Bibliát olvas. Ezt meg is kérdezte Magdától. Így kezdődött a beszélgetés, és Imre nem csak a Magdámat ismerte és szerette meg, hanem a Bibliát is és a Biblia szerzőjét, a Teremtő jó Istent is, akivel egy életre szóló szövetséget is kötött. Még azon a nyáron a Magdám öccse, a Béla a katonaságtól szabadságra jött, és meglátogatta a nővérét itt, Buzgó bácsiéknál. Én akkor láttam ezt a fiatalembert, akiért ismeretlenül is imádkoztam, ahogy már előbb is említettem. Beszélgetés közben elmondta, ő szeretne megkeresztelkedni, csak fél, hogy az Úr Jézus nem fog neki megbocsátani. Mert ő cigizett és ivott is. Persze nem volt alkoholista. Mondtam neki, az Úr Jézus a rabló gyilkosnak is megbocsájt. És mindazt elmondtam neki, amire az Úr Lelke indított. Béla tehát visszament Marcaliba, mivel ott volt katona.

Illusztráció

66. Buzgó bácsiról - közös jelkérés

A Buzgó néni halála után Buzgó bácsi trombózist kapott a bal karjába. Ezt megelőzte egy olyan nehéz esemény, ami miatt ezt a betegséget az Úr Jézus megengedte. Az egyházunknak Gyömrőn, a Csokonai utcában volt egy imaterme, lelkészlakással együtt. A rosszindulatú emberek azt is elpocsékolták. Egy reggel három illető idejött a Buzgó bácsival beszélni, engem kiküldtek és igen rossz érzés fogott el, mikor láttam őket jönni-menni, méregetni. Végül elmentek. A Buzgó bácsi szomorúan közölte, hogy itt elől lelkészlakást akarnak, és hátra ahol a tyúk udvar és a kinti WC volt, oda építenek imatermet. A vonat elég nagy zajjal volt, mivel a kertünk végében megy el. Tehát nagyon rossz lett volna ott az imaház. És azt is mondta Buzgó bácsi, hogy egy hét múlva őt elviszik öregek otthonába. Nagyon szomorúak voltunk mind a ketten. Mivel itt régtől fogva ismerték a kedves Buzgó testvéreket, és már idős volt a Buzgó bácsi, így a doktor nénitől kért tanácsot, hogy mit tegyen, el menjen-e az öregek otthonába. Erre a doktor néni azt mondta, eszébe ne jusson Buzgó bácsi, hogy innen elmenjen. Hisz ide köti egész életének emléke, és ha a kapun kívül kerülne, hogy elköltözzön innen, a szíve felmondaná a szolgálatot, egy szóval meghalna. Ez még inkább elszomorított engemet, a Buzgó bácsinak szív nagyobbodása volt, az orvos azt mondta, ezt úgy nevezik, hogy marha szív. Nagyon merész dolgot kértem, az Úr Jézustól, még pedig a következőképpen: „Uram-Jézusom, ha az a Te akaratod, hogy a Buzgó bácsi elmenjen az öregek otthonába, inkább vedd el az életét, ne legyen az a szégyen, hogy elviszik és akkor hal meg. Mert a szomszédok a Te szent nevedet káromolnák érte. Ha pedig az a Te akaratod, hogy itt maradjon, akkor add, hogy beteg legyen, hogy ne vigyék őt el. Ebből tudom, hogy mi a Te szent akaratod Uram.” Ezt este és másnap reggel is kértem az Úr Jézustól, és dél felé a Buzgó bácsi rosszul lett, hányt, összeesett, a szíve igen hevesen vert, hol meg úgy csinált, mintha meg akart volna állni, nem lehetett érezni, hogy ver. Rögtön hívtam a doktor nénit, ő megvizsgálta és azt mondta, csak nyugalomban feküdjön, nem szabad felkelnie. A bal karján az ér sötéten nézett ki, és mint egy vastag drót, olyan kemény volt és a karja megdagadt, piros lett. Kapott injekciót és borogatni kellett. Amikor rosszul lett a Buzgó bácsi, nagyon megijedtem, hogy meg fog halni és vádoltam magamat, mit tettem? Hála az Úr Jézusnak, életben maradt. Mikor félve elmondtam neki, hogy mit kértem az Úr Jézustól, nagy meglepetésemre, azt mondta, fiam én is ugyanezt kértem! Így azután világosan felelt az Úr Jézus. Titkon kértük, de ő meg felelt nyilván. Így maradt Buzgó bácsi a saját otthonában, ekkor 72 éves volt és az Úr Jézus adott néki még 13 évet, mert 85 éves korában halt meg.

Illusztráció

65. Buzgó bácsiékról szóló történet 3. rész

Buzgó házaspár. A nevük rájuk illett, teljes mértékben. Az Úr Jézus kegyelméből építettek vert falból, saját kezükkel egy szép nagyszobát, egy konyhát, eléje egy üvegverandát. A vert fal úgy készült, hogy két deszka közé sárgaföldet vertek, jól meglocsolták és a csutkaszárat abba a pépbe beleverték, megint sárgaföld, víz, csutkaszár stb. Így épült a ház, széles, vastag fallal, télen meleg, nyáron hűvös volt bent. A mai téglaház elbújhat mellette, a szigetelése olyan jó volt ennek a vert falnak. Itt jegyzem meg, hogy mikor mi alakítottuk a lakást, a vastagfalból faragott le a férjem, hogy a konyhaszekrényt beljebb tudjuk tenni, szikrázott a balta, meg a véső, olyan keményre volt verve. Ott a sarokban, összekötő elemként, a csutkaszár volt található. Az aranyos Buzgó bácsi sokszor elmesélte mindazt, amiket eddig is leírtam róluk. Buzgó néni kecskéket nevelt fiatal korán és a tejet és a kis kecskéket eladták, meg ők is fogyasztották. Virágokat neveltek, jácint, nárcisz, rózsa ezekből is árulgattak. Buzgó testvért, az ország sok területére helyezték lelkészként. Így került Szentesre is és édesanyámat is ő keresztelte. Persze akkor én még nem ismertem az Úr Jézust és a Buzgó bácsit sem. Különös az Úr Jézus vezetése, ki gondolta, hogy majd ennek a kedves házaspárnak a gondozója leszek. És, hogy az ő otthonuk lesz idővel a mi otthonunk! Természetesen építgetve, alakítgatva készült olyanra, amilyen ma is. Itt is beteljesedett rajtuk, és ha az Úr Jézus még nem jön el és minket is elrejt a sátorának rejtekébe, akkor rajtunk is beteljesedik az, hogy „más fogja élvezni kezed munkáját, aratni nem te fogsz, ki vetettél. Csupán csak a feledékenység vár rád, egy megmarad, mit Jézusért tettél. Óh, ez megmarad, ez el nem hervad, sohasem hervad mit Jézusért tettél”.

Illusztráció

64. Buzgó bácsiékról szóló történet 2. rész

Amikor Buzgó bácsi megszületett a templomajtóban, mindenki azt mondta, ez a fiú pap lesz. Lüdge Ottó tanította keresztségre, és 1910-ben, Budapesten keresztelte meg Huenergardt János Frigyes testvér. Majd, mint géplakatos dolgozott Friedensauban, a misszió iskolán. Abban az időben úgy tanultak a lelkészeink, hogy mindenki a szakmájában dolgozott, és amit keresett azt befizette lakásra. Az adventista egyháznak saját kollégiuma volt, bentlakásos és tanulásra alkalmas. Ha valakinek nem volt szakmája, nem lehetett lelkész. És amikor lelkész lett, nem dolgozhatott a saját szakmájában. Sajnos háborús időszakok voltak, a hatóságok bármikor megvonhatták a lelkészi igazolványt. Viszont élni kellett valamiből, ekkor kellett a saját megélhetése miatt a szakma. Majd 1917-ben megismerkedett Novák Iréne gyömrői, névtelen festőművésznővel, aki szintén, az Úr Jézus hűséges gyermeke volt. Irénének nagyon gazdag volt a nagypapája, ők Nazarénusok voltak. A nagypapájának Gyömrőn rengeteg telke volt, se szere, se száma és Budapesten olajgyára is volt az ötödik kerület, Külsőváros út 12. szám alatt. Mivel jó szívű ember volt, sokakon segített, de úgy, hogy mindene ráment. Ugyanis váltókat írt alá, pontosan nem tudom, hogy mi az, úgy gondolom, olyan kezesség féle lehetett. Így az összes vagyonát elveszítette, sőt még az egészségét is és végül az életét is. Üldözési mániába esett. Így az egész családja nyomorba, szegénységbe került. Tehát még az unokája, az Iréne is. De az Úr Jézus megsegítette őt, mert szorgalmasan tanult és dolgozott. Hírneves festőművészek rendeltek nála képeket, azzal a kikötéssel, hogy ne írja alá a nevét, majd ők a saját nevüket írják alá. Így aztán azok meggazdagodtak, ő kevés pénzt kapott. Az Iréne ennek is örült, szerény és igénytelen volt. Itt, az Imre utcában volt egy picike szoba, ahol az Iréne lakott, mikor megismerkedett a fiatal Buzgó testvérrel, aki szintén szerény volt. Buzgó testvér egy kis papír cetlire írta a következő Igéket. Ének éneke 8. fejezet 6-7. versek, és azt odaadta Irénének:

„Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre, mintegy pecsétet a te karodra; mert erős a szeretet, mint a halál, kemény, mint a sír a buzgó szerelem; lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai. Sok vizek el nem olthatnák e szeretetet: a folyóvizek sem boríthatnák azt el: ha az ember minden házabeli marháját adná is e szeretetért, mégis megvetnék azt.”

Kinek a szíve hasonlóan érzett az ifjú Buzgó Mihályhoz. Nem sokat beszéltek, de az Ige élt szívükben, amíg az Úr el nem szólította őket.

Novák Iréne (Buzgó néni) "A szél allegóriája" című francia krétarajza

63. Buzgó bácsiékról szóló történet 1. rész

A következő három rész Buzgó bácsi ifjúságában történt, viszont, amikor én őt megismertem, már 71 éves volt.

Buzgó Mihály Szatmár Zsadányon született, 1887. október 18-án, görög katolikus és a templom ajtóban szülte meg az édesanyja. Többen voltak testvérek, szüleik disznópásztorok voltak. Rengeteg disznóhúst ettek és senki nem élt közülük, 40-45 évnél többet, se lemenő, se felmenő ágon. Buzgó bácsi szülői házában, az utcai szobában senki sem mert tartózkodni, mert úgy mondták, hogy ott kísértetek vannak. A katonaságtól hazatérve szabadságra, Buzgó bácsinak abban a szobában ágyaztak meg, az ő saját kérésére. Nem akarta elhinni, hogy ilyen létezik. Éjjel egy óra tájban, kivágódott az ablak, egy erős fuvallat és az alvó Buzgó bácsiról a dunyha felemelkedett, fél méter magasságba és jobbra-balra járt felette a dunyha, erős zizegős hangot adva és a testére erős nyomás nehezedett. Fel akart kelni, de nem tudott, sokáig küszködött, birkózott az erővel, de ő senkit nem látott, szakadt róla a víz, még végre mondta magába, na, katonaviselt ember, nem bírsz meg a kísértettel? Nagy küszködése közepette lett annyi ereje, hogy felugorjon és kiszaladt a szobából. Többet nem mert ott aludni. Illetve, eljött egy olyan idő, amikor a Töltési testvérrel, aki katona társa volt, találkozott. Akivel elmentek, Budapesten és Huenergardt testvér evangélizációjára. A Jelenések és a Dániel próféciákat magyarázta. Buzgó bácsi, boldog volt, mert ezek a dolgok nagyon érdekelték őt. A Szentlélek munkálkodott szívében, ő pedig engedett a Szentléleknek. Majd végül is, szövetséget kötött az Úr Jézussal. 1910-ben, Budapesten, Huenergardt testvér keresztelte. Mint az első szeretet tüzével a szívében, hazament a szülői házhoz és ő kérte, hogy abban a szobában szeretne aludni, ahol a rossz tapasztalat volt! Mindenki iszonyodott a teljesítéstől, de megágyaztak neki. Ő este elővette a Bibliát és a Zsoltárok könyve 71. fejezetének az első hat versét elolvasta, imádkozott az Úrhoz, hogy tisztítsd meg Uram, ezt a hajlékot és űzd el a gonoszt és szenteld meg a jelenléteddel, adj Uram, nyugodt-békés pihenést, Szent és Nagy Nevedért. Te küldj szabadulást, drága Véred érdeméért. Ámen. Utána lefeküdt, elaludt. Majd éjjel 1 órakor kivágódik az ablak, (ezzel a szóval mondta, azért én is így írom le,) egy nagy szél fuvallat, a dunyha felemelkedik, a levegőbe jobbra-balra mozog és zizeg, de erő, nyomás nincs és ekkor Buzgó bácsi azt mondja, na, most mutasd meg, hogy mit tudsz? Az Úr Jézus Krisztus nevében, parancsolom, távozz innen Sátán! Ekkor a dunyha leesett, a fuvallat kiment a szobából. Buzgó bácsi felkelt, kinézett a nyitott ablakon, gyönyörű szép csillagos ég, enyhe nyári szellő. Ő lefeküdt és attól kezdve soha többé nem volt semmi zavaró jelenség. Az Úr Jézus, meghallgatta a testvér imáját, megtisztította azt a hajlékot és a hozzátartozók is ott laktak, ettől az időtől kezdve. „Nagy vagy te Isten, Nagy a Te hatalmad, világteremtő a Te szózatod. Mondád legyen, s a puszta semmiségből világosság és mindenség támadott.” Csodálatos a mi Istenünk.

Illusztráció

62. Fáradalmuktól megpihenve

Az aranyos Örzse néném nagyon szerette az Úr Jézust és az embereket. Megtapasztalta a nehéz, szomorú elhagyatottságában, hogy az Úr Jézus soha el nem hagyta őt. Sokszor úgy érezzük, hogy mindenki elhagyott, de a valóságban ott van az Úr Jézus, figyel, vár, vajon hogyan fogadjuk ezeket a dolgokat. Ő szeret, vezet, nevel bennünket. A rossznak látszó dolgokat is javunkra fordítja. Ez az én személyes tapasztalatom is, és akikkel eddig találkoztam, akik szeretik az Úr Jézust, azoknak is ez volt a tapasztalata. Így a kedves Örzse néninek, a drága Vígh nénikémnek, a kedves Buzgó néninek és sorolhatnám mind azokat, akiket ismertem. Akik az Úrnak éltek és Ő belé vetett hitben haltak meg, már betegségtől, szenvedéstől megpihenve, porágyaikban és majd az Úr Jézus eljövetelekor, az angyalok harsonájára felserkennek, a romolhatatlan testben, az Úr Jézus elragadja őket is, a többi megváltott szentekkel, a felhőkön, a levegőbe az Úr elé (1Thessz 4:13-18). Az a szívem vágya, hogy minél többen legyünk ezen áldott élménynek a részesei. Így kedves olvasóm te is, hiszen érted is meghalt az Úr. Téged is vár! Ez a világ sokat ígér, de keveset ád. Ha az Úr Jézust hittel keressük, kérjük, Ő felel kérésünkre. Ma még közbenjáró Főpapunkhoz járulhatunk, a kegyelem Királyi székéhez!

Illusztráció

61. Az Úr útjai kifürkészhetetlenek

Tehát ápoltam a Buzgó nénit, az Örzse nénit és még a kedves Vígh testvérnőt. Ez a Vígh néni egy nagyon aranyos testvérnő volt. Ő idős volt, én fiatal, de a barátnőm lett. Kiderült, hogy az ő veje Pesten, az urológiai Klinikán adjunktus volt. Ő volt az, aki az én első férjemet, Jancsit műtötte. Háborús időszak volt és Tiszaföldvárról Szolnokra vitték teherautóval a fiatalokat, fiúkat, nagy lőszeres ládát pakolni, a megrakott teherautóról, a raktárba. Ezt úgy mondják, hogy láncban rakodtak. Sokan egymástól olyan távolságra álltak, hogy a ládákat a teherautóról egy férfi leadogatta Jancsinak, mivel ő jó magas volt. Jancsi adta a mellette valónak és így tovább, míg a raktárba nem ért a láda. Siettek a rakodással, meg a fiatalok is és figyelmetlenek is, fáradtak is voltak. Lényeg az, hogy Jancsinak rosszul dobták le a ládát, nem jól kapta el, ott összeesett, elveszítette az eszméletét. Félretették őt, orvost nem hívtak hozzá. Majd amikor magához tért, fájlalta a derekát és este Szolnokról hazavitték őt is, a többiekkel, de senki sem szólt a szülőknek, hogy mi történt. Csak Jancsi kelt, feküdt, rosszul érezte magát, míg végül olyan rosszul lett, hogy orvost hívtak hozzá, aki megállapította, hogy a veséjével komoly baj van. Azonnal Budapestre, az Üllői úton lévő Urológiai Klinikára vitték, ahol Vondra Nándor urológiai adjunktus volt az ügyeletes. Ő azt mondta, úgy tudja vállalni ezt a nagy műtétet, hogy ha a Murányi mama, a Jancsi édesanyja főz az 5-6 fős személyzetnek, beleértve Jancsit és a Murányi mamát is. (Sajnos, amikor váratlanul dobták le az autóról a lőszeres ládát, és Jancsi rosszul kapta el, az egyik veséje leszakadt, ezért veszítette el az eszméletét is.) Napok teltek el, és a leszakadt vese oszlásnak indult. Életveszélyben volt, de az Úr Jézusnak célja volt vele és meggyógyította őt. Ki gondolta volna, hogy évek hosszú sora után, ennek az orvosnak az anyóskáját, én fogom ápolni, ez volt a Vígh testvérnő. Miután már özvegy lettem. „Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van. Tenger takarja lábnyomát, szelek szárnyán suhan. Mint titkos bánya mélyében, formálja terveit. De biztos kézzel hozza fel, mi most még rejtve itt.” Nagyon sokszor elgondolkoztam azon, hogy az Úr Jézus tud, lát mindent. Ő előtte életünk, egy nyitott könyv. Ő előtte nincs titok! Csodálatos ez a mi szemeink előtt és egy boldog tudat. Kimondhatatlan szeretet fűzött a Vígh nénihez, ő hívő volt, a szó igazi értelmében.

youtube.com

Illusztráció

60. Kívánságom némileg teljesült

Mivel szerettem volna ápolónő lenni és ez nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna (lásd: 57. rész): az Úr Jézusnak megvolt a terve, csak én nem tudtam. Lényeg az, hogy mikor Gyömrőre jöttem, a Buzgó néni agyvérzéses volt, nem tudott emiatt beszélni, csak egy-egy szót, és még ráadásul cukorbeteg is volt. Volt egy idős, beteg testvérnő, aki végelgyengülésben volt. Ez Karacs Lászlóné testvérnő, Karcagon lakott, mikor a Buzgó testvér ott volt lelkész. És ez a testvérnő egyedül élt, mert a férje meghalt. Hideg idők voltak azokban a téli hónapokban, a 40-es évek elején. Mivel az említett testvérnőt szombaton nem látták Buzgó bácsiék az imaházban, elmentek meglátogatni őt és felfedezték, hogy már három napja lázasan feküdt a fűtetlen lakásban. A testvéreket hívta a Buzgó testvér, hogy menjenek rendbe tenni a beteg lakását, Buzgó bácsi pedig vitetett tűzrevalót, így lett meleg is. Élelmet is vittek neki, és amíg ez a testvérnő úgy nevezett Örzse néni, fel nem épült, addig a testvérek ápolták őt. Ezért hálából a Karacs testvérnő, az Örzse néni, édesanyjukként a Buzgó testvérek családjaként élt velük, szeretetben-békességben. Tehát itt öregedett meg, bárhová helyezték a Buzgó testvért, lelkészként szolgálati lakást kaptak, de Gyömrőn, a kis családi házuk megvolt. Ide jöttek nyáron nyaralni, ők is és sok-sok testvér, sőt testvéreknek a gyermekei is jöttek a Buzgó testvérekhez nyaralni. A Buzgó testvéreknek, nem voltak gyermekeik, de az Úr Jézustól kaptak, mindég szerető szívű testvéreket, akik ideadták pár hétre a saját gyermekeiket, hogy örömöt szerezzenek ezzel is, az aranyos Buzgó testvéreknek. Mikor beteg lett a Buzgó testvérnő és a Buzgó testvér nyugdíjba ment, akkor jöttek ide a saját lakásukba, egy szoba-konyhás üvegverandás kis otthonukba, de szeretettel megosztották, úgy az Úr Jézussal, mint szombatonként 8-10 testvérrel egyaránt. Tehát mikor én ide jöttem, két beteg testvérnőt ápolhattam, sőt még egy harmadikhoz is eljártam, ez a Vígh Rezsőné testvérnő volt, Gyömrőn lakott, de a fő utcán és nem itt a Buzgó bácsiéknál. Így félig meddig az én kívánságom is teljesült, az ápolónői foglalkozás. Úgy van jól, ahogy az Úr Jézus vezet, irányítja életünket. Igaz, sokszor nem értjük, hogy mit miért enged meg az Úr és hogy mit, miért nem enged meg? A lényeg az, hogy el tudjuk szent kezéből fogadni. Mert Ő még a rossznak látszó dolgokat is jóra, illetve javunkra és üdvünkre tudja felhasználni! Vajha engedelmes gyermekként tudnánk Őt szolgálni, életünk utolsó leheletéig!

Illusztráció

59. Visszaemlékezés

Mikor özvegy lettem és anyóskám kérésére visszautasítottam az állást, lakást, tanulást és visszamentem Tiszaföldvárra anyóskámhoz, ezt őszinte, engedelmes szeretetből tettem. Viszont, nagyon nagy csalódás ért, amikor ki lettem utasítva az egyik sógornőm által. Anyóskám viszont azt mondta, hogy szinte csak a legszükségesebb, úgymond személyes dolgaimat vihetem el. Nagyon nagy keserűség volt a lelkemben. Elmentem Unyi Mária nénihez, akinél szombatonként, össze szoktunk jönni, ez is egy kis szórvány gyülekezet volt 10-12 taggal. Egyébként, Kunszentmártonra szoktunk menni szombatonként, amikor Kunszenten meghalt a gyülekezet vezető nő, Tóth testvérnő. Sokára lett újra valameddig megkaptuk a gyülekezet helyiséget. Lényeg az, hogy mikor nehéz, keserű bánatommal, mentem a Mária nénihez, épp ott volt az aranyos Szamecz bácsi, aki esketett bennünket. Elpanaszoltam neki, ami velem történt és akkor ő megfogta a ruhám ujját és azt mondta, testvérnő, ne törődjél azzal, ha csak ezt az egy szál rokolyát adják oda néked, az Úr gazdagon megáld tégedet, higgy és bízzál Benne! Nekem ez a pár igazi, őszinte, szeretetteljes bátorító szó olyan jól esett, hogy szinte szállni, repülni tudtam volna. Igazán, az a nehéz súly leesett a szívemről-lelkemről ezt is csak a jó Isten tudja megcselekedni, ezt a változást. A drága, aranyos Szamecz bácsikát, testvérkét, többé nem is láttam, meghalt ő is. Hiszem, mikor az Úr Jézus eljön az ég felhőjén, hatalommal és dicsőséggel, a harsona szavára az alvó szentek feltámadnak, akkor örömmel üdvözölhetem, az Úr Jézus drága vérén, megváltott szentekkel együtt, a Szamecz testvéremet is. Szívem vágya, hogy vajha szeretteink, hozzátartozóink, unokáink is és még minél több, drága embertársaim, testvéreimmel, a Menny honában ott lehessünk!

Illusztráció

58. Nem tetszett az Úr akarata

Mikor elmondtam Gyöngyösi Verácskámnak a panaszomat, ő rögtön segítségemre sietett. Ugyanis, nem régen járt Pesten, a Székely Bertalan utcai imaházban. Ott kihirdették, hogy Gyömrőn lakik Buzgó Mihály és felesége és keresnek valakit betegápolónak és háztartást vezetni. Félig-meddig örültem a segítségnek, de akaratoskodtam, kifogásokat emeltem. De az én Verácskám szeretettel mondta, hogy jön a busz és kivisz az állomásra. A vonat negyed óra múlva indul Szolnokról a Keletibe, ezzel el is tudok menni. Mivel a busz késett, én úgy voltam, hátha így lekésem a vonatot. Igen ám, de eszembe jutott a prédikáció, legyen meg a Te akaratod Uram! Ekkor kértem az Úr Jézust, hogy ha akaratával megegyezik, hogy én Gyömrőre menjek, akkor ne késsem le a vonatot. Ha pedig nem egyezik meg akaratával, akkor viszont késsem le, ennek örültem volna, akkor a legjobban. Olyan sokat késett a busz, hogy szinte jegyet sem lehetett volna váltani. Kiértem az állomásra késve, de a vonatom több mint negyed órát késett. Így nyilvánvalóvá lett, hogy az Úr azt akarja, hogy én Gyömrőre menjek. Szerencsésen meg is érkeztem. Az előző napokban sok csalódás ért az emberektől, most látom, hogy itt van az egyik húgom barátnője Magdi. Elsírtam magamat, hogy ide is hiába jöttem! Mivel a Buzgó bácsi, azt mondta nekem, hogy ő néki mindegy, hogy mi hogyan egyezünk meg. De az én Magdikám, azt mondta: „Rózsikám, tégedet a jó Isten küldött! Nekem nagyon beteg az édesanyám és haza kellene mennem. De mivel, állandóra nem kaptak segítséget a Buzgó testvérek, esetleg egy-két napra, ezért az anyukám elküldött, hogy itt legyek addig, míg valaki állandóra nem jön.” Nahát, így megnyugodtam, hogy tényleg az Úr Jézus jónak látta és az Ő akarata, hogy ide jöjjek. Végül is, itt öregedtem meg Gyömrőn. Jó az Úr, irgalmas, kegyelmes, hosszan tűrő, gondviselő jó Atyánk, legyen áldva, magasztalva örökkön örökké. Ámen.

Illusztráció

57. Özvegyen

Csodálatos dolog, az Úr Jézus milyen közel van a megtört szívekhez, akik Őt hívják segítségül. Mikor a férjem koporsója után mentem, úgy éreztem, hogy a menny egy lépésre van tőlem. Azóta eltelt igen hosszú idő, sok nehézség, próba, keserűség, betegség, mindég megtapasztaltam az Úr Jézus segítő, óvó, védő, nevelő szeretetét, soha nem hagyott magamra. És még a menny egy jó nagy lépésre van. Miután a temetésről visszamentem, anyóskám azt kérte tőlem, ne hagyjam magára. Ugyanis, 16 hónap leforgása alatt, meghalt Jósti, akit Pesten a kollégiumból kilépve, agyonlőttek. 1956-ban, karácsonykor meghalt apóskám, a gyászév letelte után, Jancsi, a férjem, így aztán ápolónői álmomat, vagy karrieremet feladtam. Úgy voltam vele, hogy nem hagyom anyóskámat, ha már neki ez a kívánsága. A férjem után az emlékek igen fájóan érintettek, sokat sírtam. De az Úr Jézus soha el nem hagyott és a keserűséget, a könnyeket is javamra fordította. Ő gondviselő, jó édes Atyánk. Ha ezer ajkam volna, sem tudnám megköszönni, az Ő jóságát, szeretetét és vezetését. Férjem halála után anyóskám úgy döntött, hogy nem bánja, ha elköltözök tőle, de semmi ingóságot nem ad ide, amit az alatt a 16 hónap alatt közösen vettünk a férjemmel. Ez nagyon rosszul esett nekem, nem volt elég, hogy a férjem meghalt, az egyik sógornőm azt mondta, amikor lázas betegen feküdtem, hogy mivel gyerekem nincs, férjem meghalt, mehetek, ahová akarok! Sajnos, már Szolnokon, a kórházban, azt a kis szolgálati lakást is elszalasztottam, mivel kiadták másnak. Így sem lakás, sem munkahely, sem ápolónői hivatás. Jó tett helyében, rosszat kaptam. Végül, felkerestem Szolnokon a Gyöngyösi Verát. Ő fiatal lány volt, sokakat ismert és kicsit úgy mentem hozzájuk, mintha haza mentem volna. Tőlük sok szeretetet kaptam.

Illusztráció

56. Halála előtt három nappal

1958 májusában lett volna két éve, hogy megkeresztelkedett. Még volt, hogy kimondott néha csúnya szavakat, megbánta ő, de vicc formájában is, meg egyébként is, csak kicsúszott a száján. Lényeg az, hogy szerda reggelre észhez tért, beszélni nem tudott, csak nehezen, mert mivel tátott szájjal lélegzett, a nyelve összezsugorodott, berepedezett és vér csordogált belőle. Mikor én ezt láttam, úgy éreztem, a nyelvével vétkezett sokat és most ez szenvedett sokat. Azt kérdezte tőlem, hogy hol vagyok? Mondtam, kórházban. És mivel azt gondoltam, hogy most már meg fog gyógyulni, elmondtam, hogy majdnem meghaltál. Azt mondta, mi lett volna akkor veled? És én azt feleltem, nem tudom, az Úr biztosan, gondot viselt volna rám! Péntek reggel megborotválták. és eEbéd után hirtelen felült az ágyban, az után hanyatt vágódott. Ezt négyszer-ötször csinálta és végül kinyújtózva meghalt. Az orvos azt mondta, ha a veséje olyan erős lett volna, mint a szíve, sohasem halt volna meg! Természetes, hogy meghalt volna, csak hosszú életű lett volna. Szombaton pihentem az imaházban, szeretet testvéreim körében, erőt merítve a következő napokra. Mikor meghalt, nagyon hirtelen az arcán a szőr legalább egy centire kinőtt a haldoklása közben. Nagyon ijesztő látvány volt. Vasárnap, a szokott időben, a szokott buszon, ahogy közeledtem a kórházhoz, vittem a ruhát, amit rá adjanak. Icuka húgom kísért, alig bírtam leszállni a buszról, tudva, hogy már nem él és milyen szörnyen nézett ki ott, akkor, mikor meghalt. És midőn, a boncteremben megláttam, noha fel volt boncolva és egy lepedővel letakarva a nyakáig, látszottak két oldalt a bordái, a lepedő fent, a mellkasán behorpadva, de az arca olyan szép, piros pozsgás és egy kedves mosoly az ajkán, mintha csak aludt volna. Ezt, hogy tette az Úr Jézus, én nem tudom, de azt tudom, hogy olyan erős lettem és olyan boldog, hogy még a halottat is, megszépítette a jó Isten. Akik láttak engemet a buszról leszállni és a kórházba menet és mikor jöttem vissza, már anyósomnak azt mondták az ismerősök, hogy a menye úgy ment be, a kórházba, mint egy hulla, egy nő támogatta, aki vele volt. Biztosan jól beinjekciózták, mert mikor jött vissza már röhögött. Ez a rosszindulatú megállapítás. Tényleg boldogan, mentem ki a kórházból, hisz az Úr vidámított meg, ő adott erőt nekem. Semmi injekció, hisz egy orvos sem törődött velem, egyedül a drága Nagy Orvos, az uraknak Ura, királyoknak Királya, LEGYEN ÁLDVA MIND ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ!

Illusztráció

55. Legyen meg a Te akaratod!

Keresztségemet követő nyáron konferencia volt Szentesen az imaházban. Az egyik lelkész testvér egy történetet mondott egy édesanyáról, akinek meghalt a férje, kevés idő múlva, súlyos beteg lett a kisfia. Az orvosok lemondtak a gyermekről, hazaadták az édesanyjának, aki elhívta a lelkészt és néhány testvért. Leborultak a gyermek ágyánál és a lelkész kérte az Urat, hogy gyógyítsa meg a gyermeket, adja vissza az édesanyjának, de mindazon által, legyen meg az Úr akarata. Az anya felkiáltott, Uram Isten, most az egyszer, legyen meg az én akaratom, add vissza, kérlek, az én gyermekemet! Az Úr visszaadta a gyermeket. Szépen fejlődött. Ifjú korában rossz társaságba keveredett és az akasztófán kötött ki. Ekkor az anya, szívet tépő kiáltással mondta: „Uram Isten! Ha Te ezt tudtad, miért nem akkor vetted el az életét? Minek engedted meg, ezt a szörnyűséget?” És a lelkész testvér, aki ezt a történetet Szentesen elmondta, levonta a következtetést, hogy mi szülők, szeretjük a mi gyermekeinket, jót akarunk nekik, sokszor nem engedjük, hogy azt tegyék, ami szemmel láthatóan kárt okoz nekik. Ők viszont jónak látják és fáj nekik, ha még fenyítjük is őket. A mindentudó, mindent látó, előrelátó jó Istenünk csak azt akarja, ami javunkra van, kérjük az Urat, hogy legyen segítségül, tudjuk kimondani, Uram, legyen meg a Te akaratod! Én akkor ott a sorok között, sírva kértem az Úr Jézust, légy segítségül, hogy életem hátralévő idejében, mindig ki tudjam mondani. Hát az Úr most, nyolc évvel később, vizsgáztatott. Amíg a férjem kórházban feküdt, jöttek az én drága vérszerinti és hittestvéreim is, vigasztaltak, bátorítottak, hisz szükségem volt erre. Az egyik testvérem azt mondta, nem fog meghalni a férjed és mivel úgy éreztem, csak egy szóval kérem, hogy adja vissza az Úr őt nékem, mert én így akarom, visszakapnám. Nagyon megijedtem, és azt mondtam, nem! Aki született, az meg is hal! Csak az Úr akarata legyen meg!

Illusztráció

54. Az Úr Jézus gondviselése

A szolnoki testvérek az Úr Jézus áldott eszközei voltak. Mivel nekem nem volt jövedelmem, a férjem kórházban, én mindennap busszal mentem be és busszal mentem a szálláshelyemre is. Ma sem tudom, hogyan csinálták a testvérek, de a pénzem szaporodott és nem fogyott el. Hol a szombatiskolában, hol a táskámban, hol a kabát zsebemben, de mindig öt tíz forintokat találtam, nem szenvedtem hiányt. Csak hálás szívvel tudtam imádkozni az én drága hittestvéreimért, hogy az Úr Jézus áldja meg őket, sokszorozza meg pénzüket, erejüket. Egyik alkalommal Gyöngyösi Veráéknál voltam szálláson. Nagyon lázas lettem, rázott a hideg és miután lefürödtem, a Vera anyukája, nem az édesanyja, mert az már nem élt, nem is volt adventista, mégis aranyos volt. Ez az aranyos, kedves asszony diannával végig masszírozott, a fülemtől, a lábam ujjáig, jó meleg gyógyteát adott és lázcsillapítót. Másnapra jól éreztem magamat. Ekkor is úgy éreztem a jó Isten szeretetét, közelségét, ugyanakkor, az embertestvéreim szeretetét, ami gyógyító hatással volt rám. Rossz hallani, amikor némely ember azt mondja, nincs a gyülekezetben szeretet, nincs a testvérekben szeretet, ez nem igaz! Az ilyen ember szívében nincs szeretet, ő nem tud adni, csak kapni szeretne, de olyan az élete, mint a lyukas zsák, kifolyik belőle, mert ő önző. Igenis van szeretet! Isten maga a szeretet, de sok ember mégis úgy érzi, hogy őt nem szereti Isten, ez is hazugság! Hisz Ő előbb szeretett minket, mint ahogy mi szeretjük Őt.

Illusztráció

53. A főnővér ajánlata

Amíg a férjem kórházban feküdt, sokat beszélgettem, a főnővérkével. Elmondtam, hogy szerettem volna orvos lenni, de a háború áthúzta ezt a vágyamat. Később nővér szerettem volna lenni, de már ez sem vált valóra. De szerettem az időseket, gyermekeket és a betegeket. Ez a főnővér, a Rác nénikéék szomszédjában lakott. Mivel én egy hétig itt aludtam, a Rác testvérnőéknél, a főnővér elmondta nekik, hogy az én férjem halála után teljesülhetne a vágyam. Ugyanis, a kórházban egy takarító néni, aki egy szolgálati lakásban lakott, nyugdíjba megy és én odaköltözhetnék takarítónőnek, és esti tagozaton elvégezhetném, az ápolónői tanfolyamot. Ő nem merte nekem megmondani. Így az aranyos Rác nénikém finoman beadagolta nekem. Örültem az ajánlatnak, ha szükség lesz rá, akkor igénybe veszem.

Illusztráció

51. A második jelkérés

Mivel új házasok voltunk és külön lakásba költöztünk, így a jövőről és a megélhetésünkről is, nekünk kellett gondolkodni. A férjem legénykorában, Tiszaföldváron csősz volt. A környék nagy szőlőtermelő vidék volt és őrizni kellett, amiért fizettek neki. Tiszasason is volt szőlőterület, de nem olyan nagy. Itt nem tudott elhelyezkedni. Volt viszont olyan lehetőség, hogy kis libákat adtak ki, úgy szólván szerződni lehetett. Kis libákat kaptunk és csak a tollat kellett beadni. Háromszori kopasztással, 40 libától 11 kg tollat kellett beszolgáltatni. A liba maradt volna a mienk. Természetesen a darát, tehát a táplálékot is mi adtuk. Ehhez is az Úr Jézus akaratát kértük ki. Azt kértük, hogy ha megegyezik az Úr akaratával ez a vállalkozás, akkor az első szállításból kapjunk. Ha nem egyezik meg, akkor ne kapjunk kis libákat. Kb. egy hónap múlva vált esedékessé a szállítás. Ekkor 1957 májusa volt. Nem kaptuk meg a kis libákat. Az én férjem nem nyugodott bele, így feliratkozott, a második szállításra. Kérleltem, ne tegyük, mert nemleges volt az Úr Jézus válasza, de ő hajthatatlan volt. Mivel hely is kellett a libáknak, így béreltünk egy hold szőlőterületet, ami el volt hanyagolva, az egy-két méteres paréjokat kézzel kihúzgáltuk, nagy kévéket kötöttünk belőlük. Egy nagy szilvafa tövéhez kunyhót építettünk magunknak. Nagy, négy méteres gerendát tettünk a földre, léceket szögeltünk rá, és a paréjkévékből befedtük, ez úgy nézett ki, mint egy háztető a földön, az volt a lakásunk. Sajnos az egerek jól érezték magukat a paréjkévék között. Elég sokat szenvedtünk tőlünk. A libákat akkor kaptuk meg, amikor az első sorozati libákat először megtépték. Úgy június-július tájékán érkeztek, meleg volt az idő, de a mi libáinkat csak egyszer tudtuk megtépni, kevés lett a tolluk. Azért, hogy be tudjuk adni a 11 kg tollat, 90 forintért kilóját, 150 forintért tudtunk venni tollat, plusz a szép dunyhánkat, négy nagy párnánkat is beleadtuk. Csak így tudtunk eleget tenni a feltételeknek. Sajnos, akik az első sorozatból kapták a libákat, azoknak is ráfizetéses volt ez a vállalkozás, de nekünk aztán nagyon. Ráadásul testileg, lelkileg kimerültünk. Éreztük az engedetlenségünk büntetését. Hiszen az Úr meg akart óvni ettől, de mi okoskodtunk, engedetlenkedtünk, egy életre megtanultuk, ha jelt kérünk az Úrtól, akkor higgyük el, hogy Ő előre látja, hogy mi válik a javunkra és bízzunk Benne! Nem szabad alkudozni, okoskodni, mert ez már az ördögtől van! Azt ajánlom mindenkinek, inkább ne kérjen jelt, ha pedig kér, akkor kérje az Urat, adjon erőt, akaratában megnyugodni! Persze, jel nélkül is kell kérni Őt, hogy tudjunk akarata szerint élni, belenyugodni abba, amit megenged életünkben, még ha az nagyon fáj is nekünk. Mert Ő a szerintünk rossznak vélt dolgokat is javunkra engedi meg. Ő gondviselő jó Atyánk, aki szeret bennünket, aki javunkat akarja. Ez 1957 nyarán történt.

Illusztráció

52. Az első férjem kórházban

Jött az ősz, a libákat meghizlaltuk, eladogattunk belőlük. A tél folyamán táplálékul is szolgált egy néhány liba. Sok fáradság, sok vesződség volt velük. Majd megértük az Úr kegyelméből az 1958. évet. Akkoriban az ázsiai influenzajárvány, sokak egészségét és életét is próbára tette. Január második hetének hétfő reggelére a férjem elveszítette az eszméletét, félrebeszélt. Orvost hívtunk, aki azonnal kórházba vitette mentővel, Szolnokra. Mivel egy veséje volt, ez az egy is felhagyott a működéssel, úgymond, a vizelet a vérrel összekeveredett, húgy-vérűséget kapott. A Német főorvos úr azt mondta, nem tudnak rajta segíteni. Infúziózták, négyféle erős gyógyszert tettek az infúzióba. Így is három hétig volt eszméletlen állapotban. Igazgatói engedéllyel mindennap bejártam hozzá a kórházba. Vizet csöpögtettem a száján lévő gézre, mert tátott szájjal lélegzett, de a nyelve még így is berepedezett. Segítettem a nővéreknek, betegeknek, ha vizet kellett adni, mert nem tudtak felkelni.

Illusztráció