Az Árpikám három éves volt ekkor, és a kis térdén piros folt keletkezett, ami miatt nagyon megdagadt, mert meggyűlt. Többször kerékpáron vittem a sebészetre, érlelő kötésekre. A játékbolt kirakatában volt egy szép, nagy, piros, műanyag lovas kocsi, kék, műanyag lovacskával. És mikor ott haladtunk el, az Árpikám azt mondta, „anuci ast a kék lovacskát úgy szeretném”. Ekkor felvágták a kis térdét és egyik oldalt a tampont betették, a másik oldalon kihúzták. Nagyon sírt és most hazafelé jövet, sírva megismételte az előbbi kérését. Lelkem mélyéből felkiáltottam, Uram, ha pénzem lenne, megvenném! Az előtt kevéssel esett az eső és előttünk olyan 20-25 méterrel, két férfi húzott egy négykerekű kocsin zsákokban valamit, a harmadik viszont nekihajolva tolta. Szívem fájdalmában tekertem a kerékpárt és a tekintetem a földre szegeződött, jé, mit látok, szintén egy 50 Ft-os papírpénzt, de csak egy negyed része látszott belőle. El volt ázva, autók mentek át rajta, sőt a három férfi is ott haladt el felette. A kerékpárral túlszaladtam, de szívdobogva vettem fel, óh, Uram, ha ez az egy egész 50 Ft-os, akkor megveszem a kis kocsit a kék lovacskával. Hazaérve, elővettem az agyonázott papírpénzt, egy ruhára téve megmosogattam, majd két ruha közé téve kivasaltam. És az Úr Jézus gondviseléséért, hálatelt szívvel, szinte repültem boldogan. És elhoztam a piros kocsit a kék lovacskával. Nagyon sokáig megvolt ez a játék, a drága gondviselő, jó Atyánk, csodálatos ajándéka. Végül is vendég gyerekek tették tönkre. De ezt a tapasztalatot, nem lehet elfelejteni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése