46. A Bükkön: Szolgálatkész Ágneska

Az orvoshoz kellett vinni az Erzsikét és SZTK-igazolást kellett kérni. Igen ám, de az iroda zárva volt és az ügyintéző nő már aludt. Smotzer Ágneskának hívták, és az éjjeli-őr bácsi álmából keltette fel. Aranyos, kedves, szolgálatkész, tényleg Krisztusi lelkületű, izraelita lány. Sírva kértem elnézést az éjszakai zavarásért, ő nagy szeretettel vigasztalt és mondta, semmi baj, őt nem zavarom. Mivel bent lakott az üzemegységen, ez csak természetes. Akkor elhatároztam, ha valaha férjhez megyek és kislányom lesz, akkor az Ágika lesz, és az Úr Jézus, meg is adta nekem. Most következett a dolog neheze: éjjel 11 óra volt, mikor az orvosi rendelőbe érkeztünk, ez is csodával határos eset, még 5-6 ember várta az orvost délután óta. Szüléshez hívták ki, az orvost, Szilvásváradon túl, az egyik településre, azért voltak még a rendelőben és így mi sem késtünk el. Az orvos sem volt türelmetlen velünk szemben. Megvizsgálta az Erzsikét és beutalót adott az Egri kórház ideg osztályára.

Illusztráció

45. A Bükkön: Nehezen az üzemegységre

Mivel eltévedtünk, így az erdőben lassan haladtunk, mert a kis ösvényt is szem elől tévesztettük. Besötétedett, egyszer csak, egy kb: három méteres magasságú drótkerítésnek mentünk, azon túl egy nagy tó volt. Utólag megtudtuk, hogy azért volt ott a kerítés, hogy a vadak nehogy belefulladjanak a tóba, midőn az erdőből kirohannak. Most is megijedtem. Vajon jobbra, vagy balra menjünk? Uram, légy segítségül! Bal felől, a távolból, kutyaugatás hallatszott. A kerítésbe kapaszkodva, mintha másznánk, közeledtünk a hang felé. A kerítés véget ért, és egy épület hátsó fala volt előttünk. Ekkor segítségért kiabáltam, mert a kutyaugatás nagyon közeledett. Mivel már harapott meg kutya, pánikba estem. A segélykiáltásomra az Üzemegység éjjeli-őr bácsija csendre intette a kutyát. Így este 22 órára érkeztünk meg úti célunkhoz, az Úr kegyelméből.

Illusztráció

44. A Bükkön: A vaddisznó csorda

Szintén a Bükkön történt, legalább 20-25 férfi és kb. ugyanannyi nő volt ott. A lényeg az, hogy az egyik lány, K. Erzsike rosszul lett, ideg alapon, és nem vállalkozott ennyi ember közül senki, hogy lekísérje őt Szilvásváradra, az orvoshoz. Ez egy nyári délután történt, öt óra körül járt az idő, a nap még sokára ment le. Hát úgy voltam vele, ha senki nem vállalkozik, akkor én megpróbálom. Eléggé félelmetes volt, mert Erzsike nem szólt egy szót sem, hanem olyan furcsán vette a levegőt, mintha fütyült volna. A karomba kapaszkodott és a kezével bele-beleszorított a karomba. Hát én is féltem tőle is, meg az egész úttól is.
A szerpentin úton nagy kerülő lett volna Hármaskútról Szilvásváradra lemenni. Voltak gyalogösvények lefele, amelyeken szinte egy jó órahossza alatt le lehetett érni. Az erdészek többször figyelmeztettek bennünket, hogy délután 4 óra után, ha lehet, senki se induljon útnak, ugyanis a vaddisznók olyan tájt kezdenek falkástól menni az erdőben. Gondolom, ezért nem akart senki vállalkozni, hogy Erzsikét lekísérje. Mikor a gyalogösvényen a második szerpentin utat elértük – sajnos nagyon lassan haladtunk –, nagyon erős disznó akol szag csapott meg. Az erdészek azt tanácsolták, ha ilyen szagot érzünk, álljunk meg, ne beszéljünk, ne szaladjunk, nehogy kiabáljunk, mert a vaddisznó csorda közeledik. Tehát megálltunk, ahogy a szagot éreztük, hirtelen megijedtem, mivel Erzsike füttyögve szedte a levegőt. Úgy kértem az Úr Jézust, Uram, Te tudod, senki nem vállalkozott erre a szolgálatra. Te, aki a három héber ifjút meg tudtad őrizni az égő tüzes kemencében, és Dánielt az oroszlánok vermében, nagyon szépen kérlek, ha jónak látod, őrizzél meg minket is a vaddisznóktól és segítsél meg, hogy szerencsésen elérjük az úti célunkat. A Te kegyelmed és angyalaid, őrizzenek meg bennünket. Ámen. Amíg imádkoztam, a csorda rohant, tördelve az útjukban lévő kis fákat, bokrokat, tőlünk olyan három-négy méterre. Miután elvonultak, a gyalog ösvényt is akadályozták a kitört fák, bokrok. Nehezen találtuk meg az ösvényt és el is tévedtünk, én egyedül még soha nem mentem le Szilvásváradra, csak csoportosan. Nem tudtam az utat pontosan, csak úgy nagyjából.

Illusztráció

43. A Bükkön: Hilda órája

Ez is a Bükkön történt. Kimentünk Hildával, a brigádvezetőnkkel, 10-12 lánnyal együtt egy elhagyatott területre, ahol a nagy fű között lévő kis facsemetéket megszabadítottuk a nagy gaztól. Estefele, mikor befejeztük a munkát, Hilda kereste a karóráját, ami nagyon értékes volt. Nem vette észre, hogy leesett a karjáról. Mivel árván éltek a kishúgával és itt az erdőgazdaságban elég alacsony volt a bér, nagy veszteségnek számított az óra. Nagy izgalommal és buzgalommal kerestük az órát. Na, de ekkora gazban megtalálni és ilyen hatalmas területen, ez fizikai lehetetlenségnek számított. Már hosszú időn keresztül, kerestük, nincs sehol. Szinte mindenki feladta a reményt. Indultak a szállásunkra. Nekem nagyon fájt, hogy nincs meg az óra. Teljes hittel, kértem az Úr Jézust és azt mondtam, Uram te mindent tudsz-látsz, ha szent akaratoddal megegyezik, vezess engemet oda, ahol az óra van! Légy segítségül, szereteted, angyalaid és Lelked által, a Te kegyelmeddel, légy segítségül, Úr Jézusom! Így visszaindultam a területre, amit már igazán aprólékosan, Hildával együtt tizenhárman végigjártunk és egyszer csak, ahogy a gazt a kezemmel odébb löktem, a kezembe akadt az óra. Leírni még most sem tudom 50 év elteltével, azt az örömet, boldogságot, hogy az Úr Jézusnak milyen nagy a szeretete, kegyelme, gondviselése irántunk, bűnös, gyarló emberek iránt! „Nagy vagy Te Isten, nagy a Te hatalmad, ezt jó tudni és megtapasztalni.”

Illusztráció

42. A Bükkön: Bevezető

1953 áprilisában Szilvásváradra mentem, az erdőgazdaságba dolgozni. Nők kb. 20-25-en voltunk egy barakkban megszállva. A nők brigádvezetője Gyurcsik Hilda volt. A férfiak is valahogy e körül voltak, ők olyan 600 méterrel tőlünk, a férfi barakkban. Az ő brigádvezetőjük egy idős bácsi volt. Csodálatos szép emlékeim vannak abból az időből. Különösen a szombati istentiszteletről. A hegy szép, lejtős oldalán volt két nagy, lombos bükkfa, a kettő között volt egy szószék. (Mely egy vastag faderék volt, szépen elvágva, a teteje olyan magasságban, hogy kényelmesen, lehessen a Bibliát kinyitva rátenni.) A szószékkel szemben, a jobb- és a baloldalon is faderekak (fatörzsek) voltak elfektetve, ezeken ültünk. Amikor énekeltünk a szabad természet templomában, csodálatosan visszhangzott az ének. A sok-sokféle kismadár, szintén a maga hangján zengte, az általunk ugyan nem érthető éneket, de ők is dicsérték a drága, jó Teremtőnket. Sőt, az erdészünknek volt egy nagy farkaskutyája, ő is minden alkalommal kijött velünk az istentiszteletre, és az egyik nagy, lombos fa alá lefeküdt, csak akkor kelt fel, amikor a befejező ének-ima elhangzott és mi is eljöttünk onnan. Természetes, hogy a kismadarak az Igeszolgálat alatt is énekeltek, ez elmondhatatlanul csodálatos élmény volt számunkra. De jó lesz majd, ha a bűntől megváltott földön az Urat magasztalhatjuk, dicsérhetjük, áldhatjuk, bűntől szabadon, a megváltottakkal és az angyalsereggel!

Illusztráció

41. Tűzoltás

Ekkor Tiszasason éltem, mivel egy testvérnőnél dolgoztam. Abban az időben nehéz volt szabad szombattal elhelyezkedni. Vagy a mezőgazdaságban, vagy éppen, aki szintén hívő volt és annál. Ez a testvérnő birka gyapjú feldolgozásával foglalkozott. (A birka lenyúzott bőrét megvette, a rajta lévő gyapjút leszedtük, kimostuk, kártoltuk, rokkán megfontuk, ha kellett kötöttünk belőle, amit kértek az emberek.) Ő nála volt egy kis szórvány gyülekezet. Egyébként Kunszentmártonban volt az imaház, a Körös parton. Oda csak havonta egyszer-kétszer, vagy úrvacsorakor mentünk be.
Nagyon meleg nyári nap volt, ilyenkor az emberek arattak, a határban lévő földeken, vagy a szőlőben dolgoztak stb. Lényeg az, hogy csak az öregek, betegek és a gyermekek voltak a faluban, az otthonaikban. Mi éppen az istentiszteletet tartottuk, 8-10-en. Mikor félreverték a harangot, kiderült, hogy tűz ütött ki, nem messze tőlünk. Gyorsan vödröket kapkodtunk elő és szaladtunk a színhelyre, ahol egy szalmakazal égett. A lakásban egy idős, beteg néni volt egyedül. Mi a vödrökkel a vizet úgy láncba adtuk tovább egymásnak a kúttól és locsoltuk, hogy a néni felé ne terjedjen tovább a tűz. Addig, amíg a tűzoltók meg nem érkeztek. Csodálkoztak az emberek és mondták, maguknak nem szabad szombaton dolgozni! Dolgozni tényleg nem, de tüzet oltani, életet menteni kötelességünk.

Illusztráció