A Bükkről visszatértem ősszel Tiszasasra, a testvérnőmhöz, a gyapjú munkát folytatni. Jött egy asszony és kért kölcsön pénzt, mert nagyon nagy szükségben volt. Nekünk nem volt akkor pénzünk, csak a tized. Azt jól tudtuk, hogy a tized szentség az Úrnak, saját szükségleteinkre el nem vettünk volna belőle, egy fillért sem. Úgy gondoltuk, hogy úgy is egy hét múlva megyünk be Kunszentmártonba, az imaházba. Addig meglesz az a pénz, mert volt elkészített munka, amiért dupla pénz jár, mint amit most odaadunk kölcsönbe. Igen ám, az Úr Jézus megtanított, keserves lecke árán, hogy a tized nem a mienk, szentség az Úrnak! Nem hiába írja Malakiás könyve, 3. fejezet 8-9 versei ezt az átkot, szó szerint a saját bőrünkön tapasztaltuk meg:
„Avagy az ember csalhatja-é az Istent? ti mégis csaltatok engem. És azt mondjátok: Mivel csalunk téged? A tizeddel és az áldozni valóval. Átokkal vagytok elátkozva, mégis csaltok engem: a nép egészben!”
A tiszasasi nép gazdálkodó volt. Szerettük az embereket, ők is minket, így kisebb munkáért, mármint gyapjú munkáért, vagy nem kértünk pénzt, vagy csak minimális összeget. Ők úgy hálálták meg, hogy a terméseikből hoztak bőven, de nem csak egyszer-kétszer, hanem amikor a szívük, vagy az Úr Jézus indította őket. Tej, tojás, vágni való csirke, volt, hogy felpucolva volt. Gyümölcs, ami csak egy konyhára kell főznivaló. Ahogy mi a tizedet kölcsön adtuk, ezek nap-nap után megszűntek. Sőt, amit elkészítettünk munkát, azokért sem jöttek el. Sokat dolgoztunk, de szűkölködtünk. Ha egy kevés pénzhez jutottunk, akkor azon élelmet vásároltunk. Két hónapig tartott ez az átok rajtunk. Végül, őszinte szívvel, sírva kértük az Úr Jézust, legyen segítségül, küldjön valakit, aki a számára elkészített munkát fizesse ki és nekünk adjon erőt az Úr, hogy tegyük ki a tizedet. Ő meghallgatott! Egy pénteki nap volt, amikor annyi pénzt kaptunk, hogy kitettük a tizedet, egy kilogramm kenyeret és fél liter olajat vettünk. És most, ismét szó szerint teljesedtek Malakiás 3:10-12 versei:
„Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba, hogy legyen ennivaló az én házamban, és ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregeknek Ura, ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen. És megdorgálom érettetek a kártevőt, és nem veszti el földetek gyümölcsét, és nem lesz a szőlőtök meddő a mezőn, azt mondja a Seregeknek Ura. És boldognak mondanak titeket mind a nemzetek; mert kívánatos földdé lesztek ti, azt mondja a Seregeknek Ura.”
Ugyanis ezt követően jött az egyik ismerős, hozott főznivalót és azt mondta, jaj, Mancika – így hívták a testvérnőt, akivel együtt tapasztaltuk meg ezt a dolgot –, ne haragudjon, hogy csak most jöttem, előbb is készültem jönni, de nem tudtam, nem volt időm stb.: így szabadkoztak és még ők kértek elnézést tőlünk, pedig nem voltak ezzel kötelesek felénk. Szinte, mint amikor a vizet zsilippel elzárják és midőn a zsilipet felhúzzák, a víz ömlik. Hát az Úr, az Ő áldását így fogta vissza, majd így nyitotta meg. Minket egy életre szólóan megtanított, hogy a tized szentség az Úrnak! Ezért, amikor az egyházban különböző szakadások voltak, az ördög a testvéreket arra ösztönözte, hogy a gyülekezetek ne adják be a tizedet, mert ugye megindokolják, hogy a vezetők nem jó helyre teszik, stb.. Ezzel Sátán olyan erős csapdát állít fel – főleg azok számára, akik sajnálják a tizedet beadni –, hogy nem csak fizikai, hanem lelki átok, hanyatlás jön rá, és ha nem ébred fel az illető, akkor a kárhozat fia lesz! Ettől óvjon, őrizzen mindenkit a Mindenható!
