Pehárék nagyon kedves emberek voltak, szerettek bennünket, segítettek, amiben tudtak. Mi is, mivel ők idős emberek voltak, vagy a kertben segítettünk gyomlálni, vagy üzletbe mentünk segíteni, vásárolni (tejet, kenyeret stb.). Volt szép nagy cseresznyefájuk, édesapám létráról szedte a cseresznyét, amiből nekünk is adtak, egyébként eladásra szedtük nekik. Mivel én egy igen sovány lányka voltam, felmentem a tetejébe, és onnan szedtem. Egyszer, a távoli ágon sok szép cseresznye mosolygott rám, odébb léptem és az ág letörött alattam, hassal leestem a bakhátra. Ugyanis szőlő volt felkarózva sorban, kb. egy- másfél-két méteres karóval. 18-20 út szőlő, elég nagy terület, tehát a bakhátra estem hassal, és nem a szőlőkarókra. Nem törött el semmim, a hasam, gyomrom fájt egy-két napig, de hála a Jó Istennek megoltalmazott. Pehár néniék is azt mondták, csodával határos, hogy nem a szőlőkarókba estem.
