35. A libazsírral sült kalács!

Annál a családnál dolgoztunk, ahol az édesanyám megismerte és elfogadta az Úr Jézust. Reggelit és ebédet kaptunk náluk a pénz mellé. Általában tej, túró, tejföl, sajt, ezek valamelyike volt a reggelink, finom házi kenyérrel. Az ebédet nekünk külön olajjal főzte, vagy libazsírral. Sült tésztát – kalácsot –, egyszer sütött a Farkas Pistáné és azt mondta, gyerekek ebből ehettek, ez libazsírral sült. Mi elhittük és megettük. Majd pár nappal később sírva megy át édesanyámhoz és mondja, Deákné, megvert az Isten, mert a gyerekeinek azt mondtam, hogy libazsírral sütöttem a kalácsot és nem volt igaz, hanem disznózsírral és képzelje el a negyven darab libám, mind megdöglött! Lám, az Úr nem hagyja, hogy az Őt szerető gyermekeit becsapják. A bűn büntetlen nem marad, lehet, hogy a büntetés, csak az ítélet napján lesz. Nem biztos, hogy minden esetben ilyen hirtelen. A szomorú az, hogy ezek az emberek adtak helyet a lakásukban az igehirdetésre és sem az ige, sem az édesanyám Pál fordulata, vagyis tapasztalata, sem ez a kézzel fogható tapasztalat nem nyitotta meg szívüket, az Úr Jézus befogadására. A tanulság: sem pénzünk, sem lakásunk, sem anyagi javaink odaadása nem ér semmit, ha nem a szívünket és az életünket adjuk oda az Úrnak. Csak Ő üdvözít, senki és semmi más.

Illusztráció

34. A nagy házi kenyér és a hat liter tej

Az Úr Jézus kegyelméből, 1949. március 29-én, Szentesen a Városi-fürdőben megkeresztelkedtem, ez volt életem eddigi legboldogabb napja! Mivel édesapánk még ekkor nem követte az Urat, hát néha ellenkezett velünk. Ugyanis, amíg nem ismertük az igazságot, akkor is sokszor főztünk olajjal. Egyik alkalommal olaj helyett sertés zsírt vett édesapám, a kerékpár csomagtartóján egy táskába tette a nagy melegbe megolvadt és mire hazaért, csupa maszat lett a lyukas táska és a zsír kifolyt belőle. Másodszor dunsztos üvegbe tette, hogyha megolvad, mégsem folyik ki. Igen ám az üveg összetört, a zsír mégis kifolyt. Akkor azt mondta édesapám, úgy látszik, a Jó Isten nem engedi, hogy ő zsírral egyen. Soha többé nem próbálkozott ilyen ellenkezéssel. Mivel napszámból éltünk, nem volt fix fizetés, akkor még ilyen fölöslegesen a pénz ki lett dobva. Hát előfordult, hogy szűkre kellett fogni a dolgot.
Egy ilyen eset folytán történt, szombat délre volt mit enni, de vacsora már nem volt. Szép nyári szombat délután volt, midőn az imaházból hazamentünk. Édesanyám a szobában volt, pihent és olvasott. Testvérkéim, ki merre a szabadban volt. Az én szívem, telve volt az Úr Jézus iránti hálával, szeretettel és az Utána való vágyakozással. Kiültem az istálló mögé és néztem a szép tiszta égboltot. Eszembe jutott, édesanyám többször mondta, hogy az Úr Jézus eljön az ég felhőjén, nagy hatalommal és dicsőséggel. Egyszer csak jobbra, fenn az égen látok egy fehér felhő gomolyagot. Egyre nagyobb lett és egyszer csak látom, egy széles, gyönyörű fehér kereszt jelenik meg és előtte az Úr Jézus. Ez eltűnt és olyan sárgás aranyszínű, alagútszerű mélyedés jelent meg, és előtte az Úr Jézus talpig és a jobb kezében egy széles villogó pallos (olyan kard szerűség, felnőtt arasz széles pengéjű és olyan másfél méter hosszú lehetett és ez eltűnt és az alagútszerűség mindig megmaradt a többi jelenségnél is.) Közben kiabáltam a testvérkéimnek, gyertek, látom az Úr Jézust, nehogy elmúljon és legalább amíg lehet látni, lássam. Harmadszor, szintén talpig láttam az Úr Jézust, jobb kezében egy juhász kampót-, juhász-botot tartott. Ez eltűnt, negyedszer a Golgotai kereszten volt az Úr Jézus felfeszítve, ötödször a felhőn ült és a jobb kezében éles, nagy sarló volt. A végén mind az öten ott voltunk, de melyik testvérem mit látott, akkor mondták, de én nyomban elfelejtettem. Ők biztosan tudják és el is mondják. Egy-egy jelenség kb. egy-két percig volt látható. Sajnáltuk, mikor vége lett. Újra szép kék lett az égbolt. Akkor úgy jött a gondolatomba, hogy az Édeni hófehér tisztaságot jelképezte az a hófehér, egyenlőszárú fehér kereszt. A villogó pallos az Éden kapuját őrizte. A juhász kampó a jó pásztort, a Golgota keresztje a Megváltást – az Ő vérén váltattunk meg –, végül az éles sarló a világ végét jelenthette. Csodálatos szép élmény volt ez a számunkra, amit elfelejteni nem lehet! Azóta már vetítéseken, képeken láttam, amikor az Úr Jézus eljövetelét illusztrálják, azaz aranysárgaszín, az angyalok sokaságát mutatja. Mindég örvend a szívem, hogy gyermekkoromban láthattam, csak akkor még nem láttam, hogy azok ott az angyalok. Tehát ez az élmény, úgy lekötött bennünket, hogy ránk esteledett. Nagy örömmel, boldogan mentünk be, meséltük édesanyáméknak, amit láttunk. Ekkor jött a finom bőséges vacsora. A Jószai úrék, kb. hét kilométerre laktak tőlünk. Ő hozzájuk is sokszor jártunk dolgozni. És most jön a felesége, hoz egy szép nagy házi kenyeret kb. hat kg-os és egy vizes kanna tejet. Azt mondta, hogy olyan érzése támadt, hogy ezeket hozza el nekünk. Ha ezer ajkunk volna, akkor sem tudnánk megköszönni az Úr Jézus jótéteményét, aki mindeneknek Atyja, Fenntartója, gondviselő édes Atyja.

Illusztráció

33. A gyors hírközlés

E bonyodalmakkal teli élménnyel szívemben, elindultam a vallástételi órára. 27-en voltunk, és egyesével hívtak be bennünket. Akit behívtak, azok bent is maradtak és nem tudtuk megkérdezni, hogy sikerült és mit kérdeztek. Tehát izgalmas a várakozás. Mivel én voltam a legfiatalabb, én maradtam utoljára. Mielőtt a kérdést feltette volna, a jól megtermett Hoffer lelkész testvér, rám néz és azt kérdezi! Mit szólnék hozzá, hogyha holnap, nem keresztelnének meg? Jaj, hogy tudták meg ilyen gyorsan, hogy mi történt velem! Hiszen telefon csak a postán volt. Ez egy másodperc töredéke volt, átfutott rajtam, úgy éreztem rögtön összeesek! Sírva feleltem, nem örülnék neki, de azt olyan hangsúllyal, amilyen mély fájdalom volt bennem. Mindenki megdöbbent ezen a reagálásomon, hisz nem durván, nem sértően, nem is bántóan hangzott fel a kérdés. (Még az aranyos Móricz Ferencné, gyülekezet vezető testvérnő, húsz év múlva is mondta nekem, te Rózsika, azt az arcot, amit a te vallástételeden láttam, amíg élek nem felejtem el!) Hát igen, az ott lévők nem tudták, mi történt odahaza velem. Csodálatos dolog az, hogy az életünkben, semmi nincs véletlenül! Semmi nem kerüli el, a Gondviselő Jó Istenünk figyelmét. Óh, vajha ennek tudatában élnénk, de sok keserűségtől, sok álmatlan éjszakától, sok gyötrelemtől, a mások hibáztatásától, mentenénk meg magunkat is és másokat is.

Illusztráció

32. Keserű savanyú káposzta

Hála az Úrnak, nekem nem voltak akadályaim, midőn a keresztségre készültem. Az Úr viszont megengedte Sátánnak, hogy tegye ezt a rosszat, azért, hogy az Úr Jézus megmutassa, az Ő óvó-védő kegyelmét is. Péntek délelőtt volt, midőn igyekeztem, hogy az ebéd idejében kész legyen. M, mert délután 2 órára Szentesre kellett bemennem, a vallástételi órára. Másnap, azaz szombaton lett volna a keresztség. Már többször említettem, háború utáni időkben voltak ezek az események és szűkösen volt élelem, de mi soha nem éheztünk. Tehát feltettem a savanyú káposztát főzni, a nagy tíz literes lábassal, ez két napra készült. Ehhez a sok káposztához, csak 3 evőkanál olajat lehetett elhasználni a rántáshoz. Nagyon vigyáztam, meg ne égessem a rántást. Még a mai napig is, csak éppen egy kicsikét rózsaszínre pirítom. Elkészült a rántás, pirospaprikát kicsit többet tettem bele, rátettem a káposztára, szép színe volt. Az egyik kistestvérkém kért ebédet és amint evett belőle nagyon sírt, hogy ez a káposzta szörnyen keserű. Erre édesanyám is megkóstolta, ehetetlenül keserű! Nagyon ideges lett édesanyám, hogy tönkre ment a két napra való ebéd. Azt mondta, igen erőteljes hangon nekem, hogy mivel megégettem a rántást, nem engedi, hogy holnap megkereszteljenek! Nem lehet ilyen komolytalan, felelőtlen embert megkeresztelni. Borzalmas dolog ez, hisz nincs, amit főzzünk, stb. mondta a magáét. Édesapám kint az udvaron, fát hasogatott és hallotta a nagy veszedelmet. Édesanyám, még édesapámnak is újra mondta, hogy én megégettem a rántást. Kiléptem a konyhaajtón az udvarra, hogy én nem égettem meg a rántást, mondtam sírva. Erre fordultam vissza a konyhába, amikor édesapám a baltát utánam dobta mérgében! A balta mellettem szállt el és a konyhába nyíló szobaajtó tokjába beleállt. Ha az Úr nem óvott volna meg, akkor az én hátamban áll meg a balta. Akkor én ma nem írnám ezeket a sorokat. Ez az esemény ledöbbentett mindenkit. Édesanyám kimosta vízzel a keserű főtt káposztát, friss rántást készített és ugyan olyan keserű volt, mint azelőtt volt. Ekkor, megkóstolta a törött paprikát, amit előző napokban vett, iszonyú keserű volt. Házilag készített, szép piros volt a színe, de ki kellett dobni. Ekkor édesanyám bocsánatot kért tőlem és azt mondta, így elengedlek a vallástételi órára.

Illusztráció

31. Megszaporodott palacsinta

A háború után elég nehéz volt az élet, igen spórolni kellett, az olajjal, liszttel stb. Egyik délelőtt mondja édesanyám, süssünk palacsintát. Sajnos nem akar sikerülni, ugyanis, vagy sűrű lett, utána híg, az után megint sűrű. Legalább négy liter palacsinta tészta lett, 2 liter is bőven elég lett volna hét személyre, ennyien voltunk akkor. Nem volt véletlen ez a dolog sem. Ugyanis, abban az időben, a fogságból sok katona megszabadult és úgymond, vándoroltak, ki-ki a maga lakóhelyére. És így történt, hogy ezen a napon több ilyen vándor jött be, megpihenni és ennivalót kérni. Abban az időben jegyre adták a kenyeret, így azt nem tudtunk volna nekik adni. Az Úr Jézus így gondoskodott, általunk ezekről az éhezőkről. Édesanyám sütötte a palacsintát, hol egy, hol két vándor jött, sőt az egyik el sem ment, amikor a másik már ott volt. Boldogok voltunk, mert nem csak enni adtunk nekik, hanem még útravalót is csomagoltunk. Sőt édesanyám még lelki táplálékkal is szolgált nekik.

Illusztráció

30. Kellemes csalódás!

Amíg mentem hazafelé, sokszor imádkoztam, hogy nehogy kikapjak. Boldog örömmel és remegő hangon mutatom édesanyámnak a Bibliámat. Ő azt kérdezte: Honnan vettél pénzt? Mondtam, hogy eladtam a fülbevalómat, még olajat is kaptam. Édesanyám sírva borult a nyakamba, össze-vissza puszilt és azt mondta, hogy ő szólni akart nekem, hogy vegyem ki a fülbevalómat. De a testvérek azt tanácsolták neki, hogy inkább imádkozzon, hogy az Úr Jézus indítsa a szívemet, hogy ezt önként, szeretetből tegyem meg. Édesanyám szót fogadott a testvéreknek és így mindkettőnknek lett nagyon szép, egy életre szóló imatapasztalata. Kellemesen csalódtam, hogy a kikapás helyett szeretetet, boldogsággal vegyes dicséretet kaptam.

Illusztráció