Teltek az évek, és egyszer, egy lázzal járó, erős influenzából kezdtem jobban lenni, de a szédülés, hányinger, nem múlt el. A szomszédasszonyom ment Monorra a nőgyógyászatra, és én is elmentem vele, mivel azt gondoltam, hogy a változókorban vagyok. A jelek szerintem arra mutattak. A legnagyobb meglepetésemre közölte az orvos, hogy úgy néz ki, kis babám lesz. Erre roppant megijedtem és közöltem vele, amit az orvos az Ildikóm szülése alkalmával mondott. Erre azt válaszolta ez az idős orvos: asszonyom, a kaparást nem ajánlom (ezt én sem akartam.). Ugyanis az éretlen gyümölccsel az ág is törik, az érett gyümölcs magától lepottyan. Ha anyagilag bírják vállalni, akkor nyugodtan szülje meg! Nagy meglepetés ért ez alkalommal. Emberileg néha-néha féltem. De az nyugtatott meg, hogy ezt nem én akartam. Viszont az Úr Jézus terve más volt, mint az enyém. Neki van hatalma megtartani, az életveszély ellenére is. 1971. januárjára írták ki a szülés várható idejét. Engemet viszont a mentő, szülési fájásokkal 1970 december elején vitt be a kórházba. A lábaim nagyon meg voltak dagadva, a fájások elmúltak. Hiába kértem az osztályos orvost, engedjen haza, ő nem engedett. Úgy volt vele, majd megindítja a szülést, amitől én nagyon féltem. Az Úr Jézus segítségemre volt, mert roppant nagy hó esett és az osztályos orvos a Trabantjával, nem tudott bejönni a kórházba. Így vizitkor másik orvos volt és kértem nem mehetnék-e haza, hiszen karácsony közeledik, ő egy szóra haza engedett. Majd 1971. február 12-én kerültem ismét kórházba. Ekkor derült ki, hogy a baba keresztben fekszik. Az Úr Jézus egy olyan orvost rendelt pontosan ügyeletesnek, aki nem szeretett császározni, ha csak tehette elkerülte. De még olyan adottsága is volt, hogy a fájások alatt segített a babának, a helyes úton való beállásra. A nővér többször is biztatta, doktor úr, még most sem, még most se, még se vigyük a műtőbe? Az orvos tette a maga dolgát, ahogy az Úr Jézus őt indította. Sokat szenvedtem ezen idő alatt. Végre 4 kg 60 dkg-mal fiunk, a várva várt Béluska megszületett. A köldökzsinór a nyakára volt tekeredve. Ő nem adott hangot, mikor megszületett, mint a többiek. Sötétlila volt, és sokáig olyan véraláfutásos volt a kis bőre, mintha lila, apró szemű kristálycukorral lett volna behintve. A kis szeme fehérje is sokáig véres volt. Az élet Ura adott életet mindkettőnknek. Ezt sem tudnám és nem is tudom, megköszönni Néki soha! Az Úr Jézus útjai csodálatos utak, kifürkészhetetlenek. 1972. november 1-én ismét a szülészetre vitt a mentő és ugyanaz az orvos volt az ügyeletes, mint aki Béluskám szülését levezette. Itt is segítenie kellett, mert ez a baba farfekvéses volt. Ezzel is megszenvedtem és végre megszületett 4 kg 70 dkg-mal az Árpikánk. (A Bélus szülése után, azt mondta az orvos, na, anyuka itt van a nagy óvodás fia. Az Árpikámnál viszont azt mondta, itt van a nagy iskolás fia.) Így öt éven belül, az élet Ura, két nagyfiúval áldott meg bennünket, a három kislány után. Legyen áldva, magasztalva, szent és nagy Neve örökkön-örökké! Az Ő csodálatos gondviseléséért, szeretetéért, melyet parányi porszemmel, velem, velünk éreztetett mind ez ideig!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése