A szó legszorosabb értelmében, ugyanis 1963. februárjában, az Úr Jézus megsegített, és várandós lettem, és október 29-én megszületett, 3 kg, 75 dkg-mal, szép, nagy, sötét hajjal, az elsőszülött kislányunk, Ágika. Mikor a kórházból hazaérkeztünk, a Buzgó papa várt az állomáson, a babakocsival. Ő tolta hazáig a babát, egyenesen az ő szobájába és sírva adott hálát a jó Istennek: „Uram, nagyon szépen köszönöm a Te áldásodat, hogy megérhettem, hogy kis gyermek lehet a lakásomban. Ha ezer ajkam volna, sem tudnám hálámat elmondani, tartsd meg ezt a gyermeket, a Te szent országod számára, valamennyiünkkel együtt. Ámen!” Ők gyermektelen házaspár voltak. Nagyon szerették a gyermekeket. Mindig volt náluk, főleg nyári szünetben, valahonnan, testvérek gyermekei. Majd 16 hónap múlva megérkezett a második kislány 1965. január 12-én, Évike 3 kg 90 dkg-mal, kis kopasz volt. De mikor nagyobb lett, szép nagy fekete haja lett, neki mindig is fekete a haja színe, pedig nem festi soha. 1967. február 7-én, az Úr Jézus megajándékozott a harmadik kislányunkkal, ő 3 kg 50 dkg-mal született, édes kis baba volt ő is. Mikor őt hordtam, akkor nagyon megijedtem: az egészségházba a sebészetre kísértem az egyik rokon lányt. Midőn közeledtünk az egészségházhoz, iszonyú erős női sivalkodást, ordítozást hallottunk. És minél közelebb értünk, annál erősebben lehetett hallani, sőt érteni is, hogy az illető káromolja az egek Urát, szidja az orvosokat! Ugyanis, a szomszéd településről hozták be a kis babával, aki, mire beértek az egészségházba, Gyömrőre, meghalt az anya karjaiba. Sokkos állapotba került ez az anyuka és nemhogy bevitték volna valamelyik helyiségbe és valami nyugtatót adtak volna neki, ehelyett kiültették az udvarra. Ezt iszonyatos volt hallgatni. Egyszer csak valaki szól nekem, hogy az a hölgy, akit én kísértem el, a sebészet ajtajában meghalt. Hát, kiderült, hogy epilepsziás volt és ez az ijedelem kiváltotta a rosszullétét. Őt bevitték a rendelőbe, kb. fél óra múlva tért magához. Ez idő alatt, engemet vert ki a veríték, szédültem, elfakultam, erős szívdobogásom lett, vizet hoztak és leültettek, mivel az erőm is kezdett elhagyni. Ettől kezdve, ezután lett problémám, a szívemmel. Injekciókat kaptam (Atrifosz, és Korhormont). Természetesen, az Úr Jézus megsegített, az Ildikómnak, nem lett semmi baja. Csak mikor őt szültem, mindkét lábamba mélyvénás trombózist kaptam. Az orvos a lelkemre kötötte, hogy öt éven belül sem szülni, sem kapartatni nem szabad, ez utóbbira soha nem is került sor. De még a foghúzást is kerüljem el, mert az életembe kerülhet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése