A férjem szüleitől jöttünk hazafelé, és elég nagy hó volt. Szentesen keresztül haladva elég csúnya, csúszós-jeges volt az út. Csongrádra az új hídon lehetett átmenni. Mivel a köves útról emelkedve lehetett a hídra felhajtani, nagyobb gázt adva, (a Wartburg nem szerette az emelkedőt, így még nagyobb gázt adva,) a kocsi jobbra-balra cikázott. Hirtelen, az útról letérve jobbra és ott előre hirtelen megállt. Kiszálltunk belőle és megrémülve láttuk, hogy az első kerék a levegőben, egy parányi híja volt, hogy nem zuhantunk a mélybe. Imádkozó szívvel próbáltuk hátrahúzni. Ma sem tudom másképp megérteni, csak úgy, hogy az Úr angyala állt a kocsink elé és tartott meg férjemmel három kis gyermekünkkel együtt, hogy nem leltük ott a halálunkat. Akkor is, azóta is hálás vagyok, azért a sok-sok óvó, védő szeretetért, a jó mennyei Atyánknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése