Mikor özvegy lettem és anyóskám kérésére visszautasítottam az állást, lakást, tanulást és visszamentem Tiszaföldvárra anyóskámhoz, ezt őszinte, engedelmes szeretetből tettem. Viszont, nagyon nagy csalódás ért, amikor ki lettem utasítva az egyik sógornőm által. Anyóskám viszont azt mondta, hogy szinte csak a legszükségesebb, úgymond személyes dolgaimat vihetem el. Nagyon nagy keserűség volt a lelkemben. Elmentem Unyi Mária nénihez, akinél szombatonként, össze szoktunk jönni, ez is egy kis szórvány gyülekezet volt 10-12 taggal. Egyébként, Kunszentmártonra szoktunk menni szombatonként, amikor Kunszenten meghalt a gyülekezet vezető nő, Tóth testvérnő. Sokára lett újra valameddig megkaptuk a gyülekezet helyiséget. Lényeg az, hogy mikor nehéz, keserű bánatommal, mentem a Mária nénihez, épp ott volt az aranyos Szamecz bácsi, aki esketett bennünket. Elpanaszoltam neki, ami velem történt és akkor ő megfogta a ruhám ujját és azt mondta, testvérnő, ne törődjél azzal, ha csak ezt az egy szál rokolyát adják oda néked, az Úr gazdagon megáld tégedet, higgy és bízzál Benne! Nekem ez a pár igazi, őszinte, szeretetteljes bátorító szó olyan jól esett, hogy szinte szállni, repülni tudtam volna. Igazán, az a nehéz súly leesett a szívemről-lelkemről ezt is csak a jó Isten tudja megcselekedni, ezt a változást. A drága, aranyos Szamecz bácsikát, testvérkét, többé nem is láttam, meghalt ő is. Hiszem, mikor az Úr Jézus eljön az ég felhőjén, hatalommal és dicsőséggel, a harsona szavára az alvó szentek feltámadnak, akkor örömmel üdvözölhetem, az Úr Jézus drága vérén, megváltott szentekkel együtt, a Szamecz testvéremet is. Szívem vágya, hogy vajha szeretteink, hozzátartozóink, unokáink is és még minél több, drága embertársaim, testvéreimmel, a Menny honában ott lehessünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése